Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-09-09 / 36. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 lyett, akarsz-e felemelkedni a hegytetőre, a hóvonal fölötti tisztaságba? Közelemben egy napbarnított arcú férfiú szemeiből könnypatak fut alá... Felszabadult, csendes pihegéssel sir amott egy fiatal leány, anyja vállára borulva. . . Vájjon a meghatottság, vagy a megbánás, uj reménységek, vagy uj szent elhatározások örömkönnyei ezek ?. . . Jézus jön. Fogadd be Őt, még ma! Takaró Gézáné. nr==ir= -------ir=innr=ir=-n =!■——in I Dl I REFORMÁTUS ÖNTUDAT, 0 0 0 nm—ir= ■■ "'■■■"• " n——]r=innr=ir=n -=n!-------in EGYHÁZTAGOK FÖLVÉTELE. A Presbyterian Church Egyetemes Tanácsának egyik vezető embere, Dr. C. F. Ward, az egyházi lapok utján több olyan dologra hívja föl a figyelmet, amelynek az egyházi élet erőteljes ki- fejlesztésénél inem mellőzhetők. Ezek közül való pl. az is, hogy a lelkészek és egyháztanácsok sokkal több gondot fordítsanak az egyháztagok fölvételére. Tisztán \és világosan meg kell mondani a jelentkezőknek és meg kell őket győzni arról, hogy az egyháztagság azt jelenti, hogy életünket Istennek ajánljuk föl és készek vagyunk a Jézusért áldozatokra is. Ha valahol ,ugy a mi egyházainkban teljesen elhanyagoljuk az egyháztagok fölvételének lelki követelményeit. Sóik bűnünk van már a konfirmáció körül is, amikor a keresztyén ember életének ez a nagyjelentőségű eseménye igen sok esetben szinte egészen üres, gépies és tartalmatlan szokássá válik kezeinkben. Amikor megkonfirmálunk olyanokat, akik a vallásos ismereteknek még csak a minimumával sem bírnak; amikor elfogadjuk a szülők érvelését: hiszen megtanulta az imádságokat! Amikor igen sok esetben saját magunk látván-látjuk, hogy a konfirmandusnak még halvány sejtelme sincs annak az eseménynek fontosságáról, amelyen keresztül megy, és ig}r tovább. Még többet vétkezünk s még kevésbbé lehet védeni eljárásunkat akkor, amikor felnőtteket fogadunk be egyháztagjaink közé. Az elbocsátó bizonyítvány fogalma, gyakorlatilag, teljesen ismeretlen előttünk. Megelégszünk azzal, hogy ha valaki befizet egy pár dollár egyháztagsági dijat. A templomnak talán még féléje sem megy. Talán csak az utcán, esetleg poharazás közben veti oda az esetleg jelenlevő presbiternek: irj be engem is az egyháztagok közé! És egyháztag lesz, anélkül, hogy még Csak gondolna is reá, hogy milyen lelki kötelezettség teljesítésére vállalkozott. Az egyháztagok fölvételének föltétlenül a gyülekezet, vagy legalább is az egyháztanács szine előtt kellene megtörténnie. Ha egy közönséges egyletbe lép be valaki: a legszigorúbb vizsgálatnak vetik alá. Ki kell jelentenie, hogy elfogadja az egylet alapszabályait, eleget tesz kötelezettségeinek s ha ezt nem cse- lekszi meg: a tagok sorából kitörlik. Az egyháztagok legfőbb kötelessége: az Isten házának látogatása, az Úrvacsorában való részesedés, az adakozás, a tisztes keresztyéni élet. Az adakozásra esetleg képtelenné válhatik valaki: de vájjon számon vesszükJé egyháztagjainknak csak a rendszeres templomlátogatását is, hogy egyébről ne is szóljunk? Egyházi életünk komolysága, öntudata föltétlenül megköveteli, hogy az egyháztagok fölvétele is egyháztagsági életük ellenőrzése körül a lehető legteljesebb körültekintéssel járjunk el, szabályozzuk azt s a meghozott szabályokat végre is hajtsuk. JÓTÉKONYSÁGI ADOMÁNYOK. “Megtörténik az Egyház bizonyos egységeinél (egyházak, egyházmegyék) hogy helyi célok szolgálatára használnak föl olyan jótékonysági adományokat, amelyeket pl. az Egyház Board- jainak a munkájára adtak, — mondja Dr. C. F. Ward. Mindenkinek figyelmébe kell ajánlani azt a kötelező erkölcsi alapelvet, hogy a jótékonysági adományok bizalmi adományok, amelyeket az adakozó által megjelölt óéira kell továbbítani. Ezeket az adományokat a többiektől külön kell kezelni.” Ez az intés nem egyenesen mi hozzánk szól, hanem az egész Egyházhoz s így első sorban az angol nyelvű gyülekezetekhez is. Kevés vigasztalás azonban az, hogy az angol nyelvű gyülekezetekben vagy egyházmegyékben is megtörténik az ,amit az intés megakadályozni törekszik. Nálunk igen gyakran megtörténik, különösen az egyes gyülekezetekben. Van tudomásunk olyan egyházról, amely pl. az Árvaházra tett adományokat saját pénztárában tartja s nem szolgáltatja be. Van tudomásunk olyanokról, ahol az egyházi lapra, a REFORMÁTUSOK LAPJÁRA történt adakozásokat, előfizetéseket tartja saját pénztárában az egyház ahelyett, hogy azt beküldehé, Egyházmegyéink, pénztárai is sokkal jobban állanának, ha a közegyházi délokra szolgáló adományokat nem helyi céldkra használnák föl, s az egyházmegyéknél sem törtéhik mindig szigorú elkülönítés. Jól tudjuk, hogy az ilyesmi sehol sem történik bűnös szándékosságból. Az adományok, vagy la-
