Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-07-22 / 29. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

9

Mindenek felett pedig őszinte köszönetünket tolmácsoljuk Dr. Charles E. Schaeffernek, aki örök hálánkat vívta ki a maga számára. 25 éves szolgálatában, mint a Board of Home Missions főtitkárát, bizonyosan nem terhelte őt nagyobb feladat, vagy gond, mint a magyar egyházaknak az ügye. Dacára annak, hogy valóban sok kellemetlen órát okoztunk már neki a mi nehézségeinkkel s néhány ősz hajszálat szereztünk fejére, mégis reméljük s ezt szivünk mélyéről kívánjuk és őszintén imádkozunk is az Istenhez azért, hogy tartsa meg őt még sok számos éven át a mi számunkra az ő édesatyai tanácsaival és testvéri megértésével.

Elismerjük, hogy egyházaink ma még több kötelezettséget, mint nyereséget jelentenek, de előttünk áll még a jövendő és mi biztosak vagyunk afelől, hogy ez a helyzet teljesen meg fog változni a jövőben. Időt kíván az, hogy valaki, akit egy csendes kis magyar faluból plántáltak át, fejlődésnek és virágzásnak induljon a gyorsaság és eredmények hazájában. Időt igényel az egyházi élet rendszerének az átváltoztatása annak a népnek az életében, amelyik az elmúlt, óhazai években, miután mindenét feláldozta hitéért s egyháza puszta létezéséért volt kénytelen csatázni, de amelyik később — csodálatos eredményei és győzelmei után — az állami segélyezés mankóját és a köteles egyháztagsági törvényeket elfogadta. Könnyen elképzelhető ennek a ténynek rettenetes hatása, bár — például — ennek a homesteadi egyháznak a tagjai, akik kéthetenként csupán 5—10 dollárt keresnek, az elmúlt vasárnap mégis 500 dolláron felül adakoztak s a jubileumi napok adománya meghaladta az 1,000 dollárt.

Mi minden lehetőt megteszünk, de kérnünk kell az Önök türelmes és megértő lelkületét arra az átmeneti időre, amig mi népünknek számtalan gyönyörű szokását megőrizzük, ameddig tisztelettel őrködünk ennek a népnek ezer éves történelme felett, annak az ihletésnek az áldásáért, amit a múlt jelent a mi számunkra, ameddig Bibliánkat jó, öreg magyar anyanyelvűnkön olvassuk, ameddig azokat a régi hangokat fogjuk énekelni, amelyek azért olyan szentek nekünk, mert a mártírok ajkairól származtak, akik hallatlan szenvedéseket viseltek és százféle halállal haltak meg. Nagyon szeretjük énekelni azokat az énekeket, amelyeket azok a magyar lelkipásztorok énekeltek, akik meztelen lábakkal gyalogoltak a havas Ausztrián keresztül az olasz Nápolyba, hol gályarabokként adták el és leírhatatlan gyötrelmekre kárhoztatták őket.

Szeretném, ha igen meggyőző hanggal tudnám azt mondani, hogy ez az ország lépésről-lépésre

gazdagabb lesz, ama kincsekből, amiket a magyar nép hozott ide. Atyáink bevándorlásának első időszakából a honkeresőnek merész, bátor és kezdeményező képét őrizzük meg, — Washington és Lincoln magyar katonáitól megtanuljuk azt a lelkesedést, amivel meg kell harcolnunk ama jó harcot, ahol “a mi katonáskodásunk fegyverei nem testiek, hanem erősek as Isten számára, erődítmények lerombolására.” (2 Kor. 10:4. Czeglédy ford.)

“Azoknak a magyar tömegeknek azonban, akik azért jöttek, hogy becsülettel és arcuk verejtékével dolgozzanak a kenyérért, igyekszünk megadni a mennyei kenyeret is és hisszük, hogy azok is, akik tisztán az aranyért jöttek ide, egyszer meg fogják találni a tűzben megpróbált aranyat is.

Mielőtt azonban mind ez valóra válhatnék, a legnagyobb hangsúlyt az Amerikai Magyar Egyházakra kell helyezni; de nem az első, nem is a második, hanem a harmadik szóra, az Egyházakra! Nekünk pedig magyar református lelki- pásztoroknak misszionárusokká kell válnunk, nem csupán névben, hanem igazi missziói lelkületben.

Ha valaki elolvassa az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adataiban, hogy például csak New York városban, ahol 1870-ben Amerika 3737 magyarjából csupán 521 lakott, ma már 115,000 magyar van s ebből a nagy tömegből csak egy parányi sereg tartozik a különféle egyházakhoz s ugyanakkor azt olvassuk Urunkról, hogy szemeit felemelvén “látta a tömegeket, megesett rajtuk a szive, mert olyan elgyötörtek és elhagyottak voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen pásztoruk,” (Mt. 9:36) — akkor mi is fel kell emeljük szemünket a szén-, telefon-, paróchia javítási számlákról stb. és el kell, hogy menjünk azokhoz az emberekhez az öröm, vigasz és lelkesítés Evangéliumával. Fel kell, hogy ébredjen a Magyar Református Anyaszentegyház hagyományos lelkülete bennünk! A magyar Apostoli Hitvallás egy szóval hosszabb, mint a többi nyelvben: “Hiszek egy közönséges keresztyén ANY Aszent- egyházban...”, amellyel az anyai szeretetnek önfeláldozó védelemét fejezi ki.

Számos magyar (hazai) egyházban a szószék felett nem a kereszt van, hanem a pelikán madár — a bünbánat jelképe —, ábrázolva azt a pelikánt, amelyik feltépi a saját keblét, hogy vérével táplálja fiait. Ha a mi magyar egyházaink is olyanokká változnának, mint a pelikán ábrázolja, és megelevenednének ebben az országban, akkor az Egyesült Államokban lévő egymillió magyar felfigyelne rájuk és áldásainak örvendezhetne, a Reformed Church pedig büszkén, boldogan és nagy elégültséggel hirdethetné, hogy az ő munkája nem volt hiábavaló a magyarság között.