Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-07-08 / 27. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 toabb kérdésekről van szó, amelyektől nagymértékben függ Egyesületünk békéje vagy belső háborgása. Akkor a Reformátusok Lapjának kifogásolt cikke után nem azokat vádolná alaptalan vádak elöhozásával, testvérháboru szitásával és terrorral, akik a konvenció akaratának akarnak érvényt szerezni, ha kell a vezértestület “többségével” szemben is, — hanem lett volna szava a nyilvánosság előtt is a hivatalos lap mostani szerkesztőjének leintésére, aki a “Mocsarak királya” ponyváján most már a maga szabadalmazott pas- ciuill irodalmát is odateregeti az Egyesület pénzén, az Egyesület tagjai elé. Erről azonban nincsen szó. Az elnöki olimpusról csak azok felé csattognak a villámok, akik a vezértestület “többségének” köreit zavarni merik, akik azonnal “terroristákká” lesznek, mihelyt emlegetni merik a konvenció semmiképen ki nem csürhető-csavarható akaratát. A végérvényes igazság tehát nem az, amit az Egyesület jelenlegi elnöke mond cikkében, hanem az, amit az Egyesület konvenciója megállapított és elrendelt s amit sem a szerkesztő bizottság, sem a vezértestület többsége nem érdemesít a betartásra. Vasváry Ödön. ni------ír- ír-----II—innp=ii^=^-ip —=11——in 0 0 0 REFORMÁTUS ÖNTUDAT. 0 0 ni—-—ir=---- -mi——u=innr=ir-^=n -----==iiJ------m MILYEN A MAGYAR EMBER? Nem régen egy 74 éves, halálosan beteg magyar testvérünk kórházi ágyához hívtak. Mire odaértem, a hozzátartozói már mind ott voltak, senki sem hiányzott. Mig az ajtótól a beteghez lértem és kézfogással is köszöntöttem a régebben nem látottakat, arra gondoltam, hogy milyen boldog lehet ez a mi testvérünk, mikor láthatja, hogy szerettei mind egyetértésben, jólétben és erőben, egészségben állanak körülötte, igaz részvéttel siratva meg az édes apát! — Mi kor a beteghez léptem, az mintegy szemrehá- nyólag súgja felém: “Már oly régen várom, hol késett annyi soká?” Imára kulcsolja kezeit és mintegy siettetve mondja: mlég egyszer tisztele- tes uram, de mind együtt! Néhány perc, vége az imának, de a beteg tovább folytatja: “Szivem megalázván, te hozzád megyek, Elődbe Isteneim Hál’adást viszek” — és ezzel kezemet szivéhez öleli és alig hallhatóan mondja: “Oh, mily jó volna az én szülőfalumban pihenni, de én már itt alszom el, itt fogok elporladni, csak . . . csak . . . még magát . . . vártam . . . még egyszer . . . Isten vele! . . .” És elaludt. Hát még se volt egészen boldog? Szabó András. A MAGYAROK ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBELI REFORMÁTUS EGYHÁZ. (Folytatás a 4. oldalról.) mellé álltak és ki is tartottak vele. A múlt nyáron egyik amerikai admirális és más kiváló amerikai jelenlétében ültettek el a new yorki Central Parkban három fát. Egyet Washington emlékére, egyet pedig az ő magyar lovassági parancsnokának, Kovács ezredesnek az emlékére, aki a charlestowni csatában esett el 1779-ben. Magyarországi politikai üldözés volt az oka a második időszaknak. Az 1848—49-iki balvégzetű szabadságharc után, dicsőséges és szabadságszerető férfiak keresték itt Amerikában Kossuth vezetésével azt a drága szabadságot, amit saját hazájukban nem lelhettek fel. Ahogy halhatatlan költőjük, akit ez a kor teremtett, a hős és nemzeti martyr Petőfi, rajzolta meg őket költeményeiben, ők nemcsak a magyar, de a világszabadság után vágytak. Mikor Kossuth Amerikába ért, olyan fogadtatásban részesült, amit csak Amerika “Lone Eagle”-j ének, Lind- berghnek adott múlt felül. Kossuth érkezésének és fogadtatásának a jelenete művészi bronz-táblán örökittetett meg a new yorki Első Magyar Református templom falán. Amerika épugy, mint Magyarország, Kossuthot a magyarok Washington Györgyének tekintette. Budapesten Washington szobrát leplezte le az amerikai magyarság, mig Clevelandban és New Yorkban Kossuth tiszteletére állított szobrot a magyar-amerikai nép. Csak nemrég is két szobrot küldött ide Magyar- ország, egyik a Washingtoné, a másik a Kossuthé, hogy a Fehér Házba helyezzék el. A későbbi években Kossuth követői Lincoln hadseregébe álltak és a közel ezret számláló magyar származású “Union” katonák között számos magasrangu tiszt is volt a polgárháborúban. (Két major-generális, az egyiket, Stahel Gyulát, a Congress a “Medal of Honor”-ral jutalmazta, a másik, Asbóth Sándor, később az Egyesült Államok minisztere lett Argentínában, mind a kettő az arling- toni Nemzeti Temetőben van eltemetve. Ezen kívül volt még köztük öt brigadier-generális.) Ezután következett a magyar bevándorlásnak a HARMADIK IDŐSZAKA, a 8o-as és 90-es években. KÖZGAZDASÁGI NYOMÁSTÓL és a saját szegénységüktől űzetve menekültek ide egy jobb élet és helyzet reményében s néha az arany utáni vággyal. A bejövetel nagyon könnyű volt, a munkáshiány igen nagy volt s az utazási költség nagyon is kicsi .A new yorki magyar egyháznak egyik nagyon öreg tagja mondta az előadónak, hogy ő összesen csak $8.oo-t fizetett a hajójegyéért. Jöttek az egészséges, egyszerű, becsületes ma-
