Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-06-17 / 24. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 ni----ii—....—-~ir=ir=]nni=ii----=ir ■ ii----in 1 CSENDES ÓRÁK. □ □ írja: Tóth Mihály lelkész. nr-^—ir= ............11--------ir=gnnr=ir===]i '■=■ =3f=lD ISTENNEL BARÁTSÁGBAN. Ján. 11:25. ELŐIMA. Édes Atyánk! Könnyeink hullanak s szivünk szomorú. Mert látjuk, hogy sorsunkat nem kerülhetjük el. Elvégeztetett, hogy egyszer mindenek meghaljanak. Vigasztalj meg bennünket azzal, hogy ne csak a test halála lebegjen előttünk, hanem lebegjen szemeink előtt a feltámadás és az élet is. Ámen. TANÍTÁS. Ahol van élet, ott van halál is. A halál az élet törvényiének egyik szakasza. A virág pompázik: fényben, színben, illatban. De eljő az idő, midőn megszárad. Szirmait elhullatja és megszűnik lenni. A százados fa tanúja lesz nemzedékek elmúlásának. De jön aztán egy nemzedék, mely még ezt is túléli. Szóval minden alá van rendelve a múlandóság törvényének. Poriból vétettünk és porrá kell lennünk. Vannak emberek, akiknek a szemében Isten csak egy szigorú ibiró, akitől rettegni kell. Másoknak pedig csak egy név, amit káromkodásaikban használhatnak. Sokaknak pedig az a bizonyos utolsó szalmaszál, amelybe akkor kapaszkodnak bele, amikor már számukra nincs sehol ezen a világon mentség. Ám Jézus arra tanít bennünket, hogy Isten a mi atyai Barátunk, sőt mennyei édes Atyánk, aki szeret; szeret oly mélységes érzéssel, mely felül múl minden földi szeretetet. Ő az az atyai Barát, aki úgy szeretett bennünket, hogy elküldötte egyszülött Fiát, 'hogy ennek halála árán közelebb hozzon bennünket önmagához; akinek legfőbb célja az volt, hogy mindenek megváltassanak a ibün halálából az örök életre. Ugyebár mi hisszük azt, amit Jézus tanított a mennyei Atya barátságáról ? Nem volnánk igazi keresztyének, ha ezt nem hin nők. Éppen azért lássuk meg, hogy mit jelent ez azok számára, akik gyászba öltözve könnyeket hullatnak ! ? Évekkel ezelőtt egy igen értékes és rám nézve igen kedves tárgy eltűnt a dolgozó szobámból. Gondoltam: elveszett, vagy valaki ellopta. Igen nagy szomorúság fogta el emiatt lelkemet. Később felfedeztem, hogy egy jó barátom vitte el. Nem tudtam, hogy miért? Nem is kérdeztem. Csak azt tudtam, hogy nála van és jó helyen van. És ez megnyugtatott, mert tudtam, hogy nem veszett el s nem lopták el. így vagytok ti is, megszomorodott szivek, ebben a pillanatban. Nagy veszteség ért benneteket. Érezzük ezt mi is mindnyájan. Ti azonban még inkább érzitek. Ezt a veszteséget nem tudjuk megmagyarázni. Ésszel nem tudjuk felfogni. Nem tudjuk pótolni s kedvesetek helyét nem tudjuk betölteni. De tudunk hinni. Tudunk bízni. Tudjuk, hogy most már jó helyen van. Mert á mi Barátunknál van. Ő vette el. Ő vitte el: az Atya, a jó Barát. És ezzel kapcsolatban azt is tudjuk, hogy mindenek javukra vannak azoknak, akik az Istent szeretik, akik az Istenben bíznak és akiknek az Isten az Atyja és Barátja. . . Mert bízni és hinni az Ur Jézus Krisztusban annyi, mint barátságban élni az Istennel. Annyi, mint Istennel járni itt ezen a földön és véle élni az örökkévalóságban. Egy kis gyermek lepkét kerget az erdőben. Közben elfeledkezik magáról. Bealkonyodik, majd besötétedik. A gyermek most már rohanna haza, de eltéved. Bolyong a sötét erdőben ide is, oda is. Elfogja a félelem és rettegés. Különös hangokat hall innen is, onnan is. Köztük emberi hangokat is. De ez még csak növeli félelmét. Egyszer aztán egy ismerős hang üti meg fülét. Az édes atyja hangja. Félelme nyomban elmúlik s amint meglátja, karjait kinyújtja és boldog örömmel ugrik édes atyja ölébe s többé nem ismer félelmet. De hát miért éppen ez az egyetlen hang oszlatta el félelmét? Azért, mert ez olyan valakinek a hangja volt, akiben ő bízott, akiben ő hitt, akit ő szeretett és aki őt is szerette. Most már mi is úgy vagyunk ezzel. Mikor napunk alá hanyatlik, mikor körültünk minden besötétedik, mikor félelem fog el s rettegést keltő hangok ütik meg fülünket innen is, onnan is és mi kétségbeesetten keressük a menekülést: csak egyetlen hang nyugtathat meg bennünket és csak ez az egy hang oszlathatja el félelmünket: ez pedig a mennyei édes Atya hangja. Ha mi bizonyosak vagyunk az Ő szeretete felől velünk szemben s bizonyosak vagyunk a mi szeretetünk felől is Véle szemben; ha mi Véle jártunk itt ezen a földön és barátai voltunk, akkor szól nékünk is azí ő ígérete: “Én vagyok a feltámadás lés az élet; aki hisz én bennem, ha meghal is, él!” Azzal az örökteljes bizonyossággal mondhatjuk ezt, mint amellyel a zsoltáriró mondotta: “Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek, mert Te velem vagy; a Te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” Vigasztaljanak ezek a szavak benneteket is gyászoló gyermekei az Urnák ! Ámen ! UTÓIMA. Édes Atyánk! Szomorúságunkban nálad keresünk vigasztalást. Add meg nékünk, amire fájó szivünk vágyik! Add nekünk Gileád balzsamát! Hogy megkönnyebbülve, megvigasztalva és meggyógyulva magasztalhassuk a te szentséges nevedet az Ur Jézus Krisztus által. Ámen !
