Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-05-20 / 20. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ték, mert hiszen meggyőződtek afelől, hogy némelyik embert lehetetlenség kielégíteni, azért időpocsék olás arra törekedni. Ezután olyan pásztort kerestek, aki Istent akarta szolgálni, az elégedett len emberre nem hallgattak. MÉG EGY KIS TÖRTÉNELEM. Testvérháborura vezetett tehát már 25 évvel ezelőtt is az a kísérlet, amely az amerikai kötelékeket föl akarta bontani. Távoztassuk el magunktól az ítéletet. Ha hazai egyházunk a maga föllépésével, illetőleg föllépésének, beavatkozásának azzal a módjával háborúságot idézett elő az amerikai magyar reformá- tusság sorai között: indító oka az a szent cél volt, amelyet híven vallunk ma is és vallottak azok is, akik annak idején elutasitatták az anyaegyház hívását. Az amerikai magyar reformá- tusság sorai között ma sincs senki, aki meg akarná tagadni a maga magyar voltát. Ha különbség volt az amerikai kötelékben élők és a hazai csatlakozottak között, ezt a különbséget bizony nem hittani eltérések okozták. Még csak nem is a magyar gondolat szolgálata, hanem csupán e gondolat szolgálatának útja és módja. A hazai csatlakozottak közvetlen utón, a hazai egyházzal szervi kapcsolatban igyekeztek áldozni azonos hitüknek oltára mellett a nemzeti oltáron is, inig az amerikai kötelékben élők úgy gondolták, hogy fajuknak is több szolgálatot tesznek, ha amerikai barátaikkal, hittestvéreikkel karöltve, azokkal teljes egyetértésben áldoznak ugyanazon az oltáron. A magyar temperamentum azonban ezt a módszerbeli különbséget a legélesebb testvérháboru okává tette s legalább egy évtized telt bele, amig ennek a háborúnak hullámai annyira amennyire lecsillapodtak. Majd jött a világháború s vele együtt hazai egyházunk amerikai munkájának összeroppanása. Becsületünkre legyen mondva, az összeroppanást jóval megelőzte az a vágy és törekvés, hogy az amerikai magyar reformátusság két táborra szakadt tagjai ismét egymásra találajnak s békét, ha csak lehet: egységet teremtsenek saját soraik között. A hazai csatlakozottak ismételt és igen széles körű tárgyalások után belátták, hogy ezt a békét és egységet csak úgy lehet megteremteni, ha ők is mennek oda, ahol az amerikai kötelékben élő testvéreik vannak s ahol azok is éppen olyan jó magyarok és reformátusok maradtak, mintha hazai kötelékben folytatták volna életüket. Ilyen értelemben tettek előterjesztést a hazai egyháznak s ilyen előzmények után jött létre az az (Folytatása a 9-ik oldalon.) ni------ir~-=:~=ir==1i=inni=ii------ír ■■■■■ ■ ••-•11------in I JJOQY LÁTJUK MI? ■.. 1 Írja: Balogh E. István. |jj □e=="tt]i= ,iE==]EiBaFnr——ie ..........■—.'lEr^-iD I NFLATION. Anglia kezdte meg azt, hogy az “aranyalapról” letért s Amerika követte őt. Ez időtájt kérdezték Norman Montgau angol nemzeti bankigazgatótól, hogy vájjon milyen hatással lesz ez az államra s igy felelt: “Nem tudom és senkit se ismerek, aki tudná!” Ez a válasz a legbecsületesebb, amit valaha hallottunk, — nem elég, de föltétlenül őszinte lés igaz. Sokan jósolnak, ígérnek és találgatnak, de igazában senki se tudja, hogy mit hoz a változás. — Higyjük azt, hogy jó lesz az eredmény, hiszen egy lépéssel mindenképen előre haladtunk. — Annyi bizonyos, hogy rosszabbá nem fogja tenni már a helyzetet. Felfognak szökni az árak s akkor talán a gyárosok is ki merik majd nyitni kapuikat s ezáltal a munkanélküliek száma lényegesen megcsökken. “Prosperitás”-ról pedig ilyen előzetes lépések megtétele nélkül beszélni sem lehet. — A baj csak ott van, hogy az árak már most is rohamosan nőnek, de a munkadijaknak még alkalmuk sincs emelkedni, hiszen nem is dolgoznak. Könnyebb azonban kérdezgetni, hogy mi lesz ? hogy lesz ? stb., mint válaszolni is a kérdésekre. Egyedül csak a jó Isten tudja, hogy mi lesz az országból ! — Egyet azonban mindnyájan tudunk s ez az, hogy egy állam sem képes a bajokat helyre hozni egyedül. Az egész világ sebes, gyógyítani kell tehát az egész testet. Minden állam közös erőösszetételére van szükség tehát. Ezt akarja megvalósítani Roosevelt a washingtoni kon- ferenciázásokkal. * * W ILSON-ROOSEVELT. Átment Wilson konferen- ciázni Európába s ez a nemes gesztus sokba került a világnak. — Európára egy rémes békét, Amerika részére rengeteg vesztett adósságot eredményezett. — Ma újra a háború irtózata fenyegette Európát s ekkor szólt bele a világsorsába újra Amerika, amikor Roosevelt Washingtonba hivta a nemzeteket. Minden tanácskozás titkos s igy az igazi eredményt csak később láthatjuk, de ha nem lesz több, mint amennyit MacDonald kifejezett búcsúszavaiban, akkor már az is sok: “cooperation and not bargain was the order of the days”, (együtt munkálkodás és nem kiegyezés volt a napi rend), — azaz a nemzetek erőösszetételét s nem a világ adás-vevés problémáit tárgyalták Washingtonban. * * * A BÉKE MEGÖLŐI. Hónapok óta egymást látogatják a világhatalmak vezérei. Minden államfő a béke szent jegyében keresi fel a másikat. Mikor MacDonald Mussolinál járt jött a nagy hir, hogy Anglia, Franciaország, Német és Olaszország négyes hatalmi szövetséget fognak kötni egymással. Úgy látszik azonban, hogy elsősorban Franciaország nem hitt e szép terv igazában, mert ime tanácsa és védőszárnya alatt azonnal megalakult az “öthatalmi” ellenszövetség: Francia-, Lengyel-, Csehország, Románia és Jugoszlávia. Mindenki látta, hogy az első nagy tervből semmi se lehet, de már ők azonnal erős “phalanx”-ba álltak a “revízió” ellen. Béke és közeledés helyett láthatunk Hitler uralmat, Angol-Orosz összetűzést, Lengyel határvillongást, Japán-kinai vérontást stb. stb. Csoda, nagy csoda, hogy Genf optimistái, vagy — politikusai még mindig nem mondták ki, hogy teljesen reménytelen álom a világ-békével foglalkozni.
