Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-04-15 / 15. szám

4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA EGYESÜLET ÉS EGYHÁZI CSOPORTOK. Nincs nagyobb képmutatás, mint mikor az em­ber egyszer ennek, másszor annak mondja önma­gát. Most ebben a minőségben beszélek, majd abban a minőségben. A kathedrában pap vagyok, de az életben csak olyan ember, mint a többi. Ebben a minőségben aláírom ezt az egyezményt, másik minőségemben pedig támadom azt. Ez a magatartás nemcsak képmutatás, hanem az igaz emberre nézve szükségtelen is. Szükség­telen és lehetetlen. Az ember sohasem tagadhatja meg önmagát. Az igaz ember, a Krisztusi lélek­kel rendelkező ember azonban békén tud élni még ellenfeleivel is. Sőt még dolgozni is tud azokkal együtt. Nem érzi szükségét annak, hogy reá nézve lehetetlen álarc viselésére kényszeritse önmagát. A Református Egyesület keretein belül a közel múltban is elhangzott az a felfogás, hogy ott nem vagyunk “csatlakozottak” vagy “nem-csatlako zottak”, — ott csak Egyesületi tagok vagyunk. Egyenesen “robbantási szándéknak” minősítették azt, amikor a csatlakozott oldal a tervezett közös lapnál, vagy az Egyesület hivatalos lapjának szer­kesztésénél legalább is annyi jogot és érvényesü­lést kért a maga számára, mint amennyivel a vele szemben állók rendelkeznek. Annyira, hogy a hi­vatalos lap mostani szerkesztője egyenesen kije­lentette, hogy még csak dolgozni sem hajlandó a hivatalos lapban, ha nem ő marad annak szer­kesztője. A Ref. Egyesület tagjai legnagyobb részben a különböző egyházi csoportok tagjai közül adódnak össze. Valószínűleg nem tévedünk, ha azt mond­juk, hogy ezeknek a zömét a Reformed és Pres­byterian egyházakhoz tartozók alkotják. Csak természetes, hogy ez a túlnyomó többség keresi a maga érvényesülési útját s mindaddig, amig e törekvésében nem jelentkezik az a szándék, hogy a kisebbségbe mintegy belefojtsa a szót: e törek­véséért elitélni nem lehet. Még kevésbbé lehet robbantási szándékokkal vádolni. Egy olyan testület békéjét, nyugalmát, amely különböző árnyalatokat köt össze, csak úgy lehet igazán megőrizni, ha annak kormányzása bölcs tapintattal tekint minden árnyalatra. Ezt a szem­pontot tartotta szem előtt a legutóbbi konvenció is, amikor hivatalos lapjának szerkesztőségét ki­fejezetten megmondott akarattal a különböző cso­portok képviselőiből állította össze. Egy ilyen tes­tületet veszedelem csak akkor fenyeget, ha kor­mányzásában részrehajlás mutatkozik. Az ilyen' hajlandóság természetszerűen elégedetlenséget vált ki a mellőzöttekből s az elégedetlenkedés jó gyü­mölcsöket nem terem soha. Ne akarjuk tehát megtagadni magunkat az Egyesületben sem. Nem származik abból semmi veszedelem sem, ha nyíltan megmondjuk, hogy én Péteré vagy Pálé, Apollosé vagyok, — ha ugyanakkor mindnyájan Krisztuséinak valljuk magunkat s mint ilyenek, szeretettel, béketüréssel, megbecsüléssel vagyunk egymás iránt. De ahol Péter vagy Pál csak maga akar érvé­nyesülni : onnan eltűnik a Krisztus s vele együtt a békesség. BU=1[-.............][------ip=inrn=ii------ii-...... —ii-----in I J-[OQY LÁTJUK MI?... 1 írja: Balogh E. István. |j] □[=—ie= ir=]F=inni=ii-------ir= ir=in H ITLER VALLÁSÁRÓL ir hatalmas cikkben a köz­ismert Christian Century. A hitlerizmus maga is vallás, ámbár nem akarja elfoglalni, vagy pótolni a vallások helyét, sőt azok szolgálatát és segítségét min­denkor igénybe veszi. A Bitler-vallás értelme azonban az állam-imádat. Az állam egy misztikus, isteni intéz­mény, amelynek az Isten választott eszköze (ez Hitler) által olyan naggyá kell lenni, mint valaha a múltban. Hitleristává lenni tehát annyi, mint áttérni az állam­imádatra s ezért ha kell az életet is adni. Valaki nem rég így nevezte a Hitlerizmust, hogy az nem más, mint “a rabszolgaság extázisa.” Ezzel szemben ugyancsak azt írja a német protestáns egyházakról, hogy azoknak nincs ma hóditó erejük, hanem csak “vallásos kupolák egy el- vílágiasodott társadalom felett.” Vájjon mind ezekből nem könnyen megérthető-e, hogy az Isten-imádat helyett a csupán állam-őrülettel megte­lheti Hitleristák olyan véres üldözéseket vittek véghez a zsidókkal szemben, akiket az állam ellenségeinek tar­tanak? Az amerikai lapok felháborodással írtak arról, hogy hogyan vált e napokban a fékevesztett, de meg­állásra nem erős “Hitler uralom“ “Hitler borzalommá!” A cárok, szultánok, vagy kommunisták kegyetlenségeit talán soha sem kommentálták ilyen lenéző megdöbbe­néssel ez ország lapjai, mint Hitler seregeinek zsidóül­döző tetteit. De ez az ország nem is tehet ennél többet. Ellenben vájjon annak az intelligens, gondolkozó és vi­lágvezetésre hivatott német nemzetnek az akaratából tör­ténnek-e ezek mind ? Alig hisszük, hogy a hallgatásuk­kal is sokáig tűrik, vagy ismerik el ezt, nem hogy egye­temes beleegyezésüket adnák. Bizonyos, előre látjuk, hogy valamilyen formában kifejezést fog adni a nagy német nemzet e hozzá nem méltó vérengzés ellen való tiltakozásának! * * =K S ÖR KÉRDÉS. Március 13-án maga az elnök üzent át a Congresszushoz, hogy csináljanak valamit az úgy­nevezett “Volstead act”-al, mert hiszen a demok­ratáknak a választáskor hirdetett “Prohibition plank”-je is ezt kívánta. Másnap már meg is szavazták végérvé­nyesen az uj “sör stb. törvényt”, amely ápr. 7-én való­sággá is vált. Természetesen a törvénnyel együtt az adó tervezetet is kidolgozták, mely szerint hordónként 5 dollárnak, azaz egy évben 150 millió dollárnak kell be­folyni az állampénztárba a söradóból. 30 millió hordó kell, hogy e tervezet szerint évenként elfogyjon ez or­szágban, tehát minden 4 emberre egy hordóval jut. Ha pedig azt számítjuk, hogy az egész államban nincs több, mint 30 millió felnőtt, akkor felnőttenként egy hordó jut mindenkinek. Vájjon tényleg annyira örvendetes a pro- hibició eltörlése ?

Next

/
Thumbnails
Contents