Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-04-01 / 13. szám

4

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

adakozást, mert könnyebb adni 30 centet hetenként, mint az év végén $13.50^ egyszerre. A koperták használata lehetővé teszi azt, hogy minden centről számot adjon az elöljáróság s ugyanakkor minden egyháztag előtt ott áll, hogy menynyivel járul egyháza fenntartásához. Ugyanakkor megszűnik az a szokott mondás is, hogy “én mindig kvódert teszek a perselybe’’, ami azonban oly sokszor hiányzik.

4. Öntudatos reformátusoknak kell lennünk, akik átérzik kötelezettségeiket és eleget tesznek ennek. Egyházainknál sokan vannak “sátoros ünnepi” reformátusok, akik akkor adakoznak, akkor mennek templomba, amikor eljött a husvét, a pünköst, a karácsony. Az öntudatos református ember szivében ünnep minden nap: soh’sem feledkezik el Istenéről, Megváltójáról, egyházáról.

Egyházainkban sokan vannak olyan régi módi elöljárók, tagok, akik irtóznak az újításoktól. Azt mondják, hogyha jó volt az apámnak, jó nekem is. Vájjon gondolnak-é arra, hogy a bálok, tánc- mulatságok is mind “újítások” voltak az egyházaknál, de olyan újítások, amelyek degradálták, helytelen mederbe terelték az egyházi életet. Ezen az utón tovább nem lehet haladni pirulás, szégyenkezés nélkül. Jön a Feltámadás ünnepe, készüljünk reá. Vessük el a régi bűnös pénzszerzési' módszert. S ha megtesszük ezt illő lélekkel és gondolkozással, akkor a rossz munkaviszonyok dacára is feltámadunk, élünk.

Daróczy Mátyás.

SZABÓ LÁSZLÓ KÖSZÖNETÉ.

Az a külön szám, amelyet két héttel ezelőtt Szabó László költészetének s különösen a “Csaba királyfi” méltatásának szentelünk, igen széles körben vívott ki elismerést és köszönetét. Természetszerűen a hála bizonyos érzetét, talán kissé túlzott érzetét váltotta az ki az ünnepelt költőből is, aki a külön szám íróinak az alábbi levélben fejezi ki köszönetét:

KEDVES BARÁTAIM!

Átlátszó, kristályos hegyi forrás: ez a ti baráti szivetek. Buzogása egész sereg gyöngyöt hullámzott felszínre. Én kalárisba fűzöm s Múzsám nyakára akasztom, mely a ti jóságos szivetekről beszél. Ti a halhatatlanság babérkoszorúját teszi- iek homlokomra, ahol én a múlandóság tövis- koronáját viselem.

Köszönöm nagysziveteknek a meghálálhatatlan kitüntetést.

őszinte barátotok,

SZABÓ LÁSZLÓ.

□ I------IE I[^=]I^1BB[=H=^]E ' "-H^=ia

I fjOQY LÁTJUK MI? ■.. 1

írja: Balogh E. István.

□i-------![=•■ •- iE=iEBaEir^^iE .. ______ii--------10

ffT~t CONOMY BILL.” így nevezik azt az elnöki ter- IT vezetet, amelynek célja a belső gazdasági romlás rendezése és kifelé az Egyesült Államok hitelének a fenntartása. E kettőt Ígérte meg az uj elnök s minden erejével a kettő megvalósításán dolgozik kabinetjével együtt. Az elnök legelőször is levágatta az ösz- szes szenátorok fizetését s az állami fizetéseken évi ötszáz millió dollárt takarit meg. Rendezte a nyugdijak bonyodalmas kérdését. Megállapittatta csaknem mindenre a minimális és maximális árat. Annyi bizonyos, hogy most már kezdenek a bajokkal törődni s még Tnkább az emberekkel foglalkozni.

* * *

M

ary smith neve az utóbbi napokban közfogalom volt a lapok hasábjain. Természetesen az ő tipikus esete mellett közel egy millió leány, ifjú, vagy felnőtt nevét sorolhatnánk el, de ez az egy eset is annyira tükrözi az alig kereső, kihasznált munkások rettenetes helyzetét, hogy neve a szenátorok ajkán is elhangzott a Házban. — $4.00 fizetést kapott hetenként “Mjary Smith.” Naponta 20 centet költött villamosra, 25 centet egész ellátására, 20 centet fizetett a “nursery”- ben, hogy addig, mig munkában volt a kis gyermekére felügyeltek s mind ez egész héten $3.90-et jelentett. Ösz- szes szükséges kiadásaira tehát egész heti keresetéből 10 centje maradt! — Szabad-é keresztyén államban ilyesmit megtűrni ? Lehman new yorki kormányzó már érzi ezt s rendeletileg állapította meg a kereset minimumát. Példáját valószinüleg követni fogják másutt is. De nem volna-e bölcsebb a tőke és az egyén jövedelmének maximumát állapítani meg ?

* * *

N

YOMORÚSÁG és VISSZAÉLÉS minden korban, mindenütt egy utón jártak. Százezrek éhínséggel küzdenek s a szenátus “Banking Committee”-ja most derített napvilágra egy szégyenteljes esetet a new yorki National City Bank vezetőségéről. A főigazgató “bonusa” (tiszteletdija) az 1927—28 és 29. években 3 és fél millió dollár volt s ezen kívül évi 25 ezer dollár rendes fizetést kezelt fel. A bank fizetés képtelen lett, ezer és ezer ember verejtékes keresete kockán forgott, de a főigazgató évi egy millió kétszázezer dollár fizetést élvezett. Ilyen fizetésű bank hogy kerülhetett bajba? Csak egy eset! A főigazgató, famíliája egyik tagjának 18,000 darab részvényt adott el a közel múltban s ezen a vételen a bank egyszerre 2 millió 800 ezer dollárt vesztett! — Amikor mind ez kitudódott, csak egy újság, a “Nation” mert róla írni egész nyíltsággal. Természetesen az egyházi újságok közül egy sem hallgatta el s valószínű, hogy az ilyenekért kiáltják oda az egyház vezetőinek, hogy “jobb, ha az egyház távol tartja magát az üzleti világtól!” — Vájjon erkölcsi élet az, ahol a társadalom úgy van berendezve, hogy ha 25 dollárt lopsz, tolvaj a neved, ha 250 ezer dollárt sikkasztasz, akkor csaló vagy, de ha 2 millió 500 dollárt loptál, akkor pénzügyi szakértő lettél ?

ELKÉSETT.

A halálraítélt rabnak módjában állt volna kegyelemért folyamodni, de elmulasztotta, sőt cinikusan visszautasította. A bitó alatt állva, érezte át csak annak borzalmát és kegyelemért kiáltott, de mire a kedvező válasz megérkezett, az Ítéletet már végrehajtották. Vigyázz, testvérem, rajtad is végre ne hajtassák az ítélet! CS. H. E.