Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-03-18 / 11. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 HOGY SZÜLETETT MEG A “CSABA KIRÁLYFI”? OGAMZÁSÁNAK első szálai tulajdonképen a költő gyermekéveibe nyúlnak vissza. Édes atyja, mint földmivelő ember, gyakori látogatója volt a vásároknak, ahonnan sohasem jött haza valami “vásárfia” nélkül. A vásárfia nemcsak laci-pecsenyéből, meg mézesbábból állott, hanem rendesen helyet foglalt azok között valami jó olvasnivaló is. Egyszer az edelényi vásárról Arany János örökértékü eposzát, a “Toldit” vitte haza s olvasgatta föl családja körében. A kis gyermek kitágult szemekkel, dobogó szivvel hallgatta Toldi sorsát, küzdelmeit, fájdalmait és diadalát, természetesen anélkül, hogy öntudatosan megértette volna azt. Arany-imádatának első magvai azonban ezzel el voltak hintve lelkében. Másodizben mint negyedik gimnazista találkozott “Toldi”-val, amelyet meg kellett venni és meg kellett tanulni Makláry professzor stilisztikai tanításához. Ekkor már jobban kinyílt szemmel szivta magába annak szépségeit. A hatodik gimnáziumban Mitruvics Gyula, akkor még sárospataki tanár, Arany Jánosnak egv másik nagy munkáját, a “Buda halálát’ ismertette, amely már az Arany János elgondolásában is első része lett volna a később teljesen kidolgozandó hun-trilogiának. Arany János azonban ezt a tervét sohasem váltotta valóra. A tervezetről töredék följegyzései maradtak fent csupán. Meg is jegyezte diákjai előtt Mitrovics Gyula: “Ha valaha támad magyar költő, aki a müvet folytatni és befejezni tudja, az lesz a nemzet igazi költője!” Szabó László ekkor már nagyon sikerültén verselgetett s Mitrovics Gyulának ez a megjegyzése ébresztette föl benne a vakmerő gondolatot: folytatni és befejezni Arany János megkezdett munkáját! . . . Húsz esztendőn keresztül foglalkoztatta, üldözte, lelkesítette ez a gondolat, — és nem mert hozzá nyúlni. Arany János nagysága oly utolérhetetlen magasságban lebegett előtte, hogy szentségtörésnek tartotta még csak a kísérletet is. A franklini parókhia csöndes rózsaligetében azonban mégis elővette. “Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: Írjad!” “Úgy gondoltam, mondja önmaga, hogy ha sikerül, nagy vigasztalása lehet egy hősiességében összetört nemzetnek a múlt dicsőségébe és szerencsétlenségébe való elmerülés, sőt okulni is lehet belőle. Hat hónap alatt, megszakitásoKkal, elkészült az “A Hun király” (második része a hun-trilogiának) még pedig egy kis félreértés folytán. Amint ugyanis olvastam Arany tervezetét, melyben elmondja röviden, hogyan képzelte el a második és harmadik részt, hozzáteszi: minthogy a második rész kevés tartalmánál fogva úgyis beilleszthető a harmadik részbe: Csaba királyfiba, meglehetne csinálni összevonva, — ha volna kinek! — Azt hittem, hogy ezt fia, Arany László irta és szégyennek tartottam, hogy 50 év alatt nem akadt magyar költő, aki vállalkozott volna az ős nemzeti eposz kiegészítésére és befejezésére. Isszonyu alkotó láz fogott el. Feledve mindent, vakmerőséget, Aranyt, lesújtó kritikát, felelősséget: csak a gyönyör égette a lelkemet, amikor az alkotás mámorában uj és uj lehetőségek, részletek és csodák tolulták toliam alá. Néha majd szétvetett az izgalom s álmaimat is megrabolta, mert egy mondatot nem engedtem feledésbe repülni. Mikor készen voltam vele, kétségek kezdtek gyötörni értéke felett s csak baráti szemeknek mertem megmutatni, akik elkezdték csodálni. De nem hittem és Arany szent magaslata háborított. Vagy két évig hevert a fiákban. Nem mertem elővenni. Közben megismerkedtem a feleségemmel, aki kérdőre vont: “Évek óta nem hallottunk róla, mit csinált azóta?” Elővontam a Hun királyt s megkezdődött a családban a diadalmas olvasás. “Ki fogjuk adni, ha kölcsön kolduljuk is a pénzt, mert ez nem a fióknak, de egy lesújtott nemzetnek leikéhez szól!” így került a Budapesti Hírlap kiadóhivatalába. Egy példányt elküldtem a Nagykőrösi Arany János Társasághoz is, mint az Arany kultusz legilletékesebb fórumához. Kitörő örömmel fogadták. De igazi ünnepnapja Dr. Mitrovics Gyula debreczeni egyetemi tanárnak volt, aki hatalmas esztétikai tanulmányt irt róla s buzdított a Csaba királyfi azonnali megírására is. Hasonló buzdítást kaptam Nagykőrösről is s a lelkemben már rég kidolgozott Csaba-tervet folytatni kezdtem s hat hét alatt, megszakítás nélkül, valami megmagyarázhatatlan őrült ihletben megírtam feleségem szemeláttára, amit ma sem tud megérteni sem ő, sem én.” * * * Szabó László munkáit Arany János kiegészítése gyanánt elfogadta, méltatta és magasztalta a hivatalos és hivatásos magyar Irodalom. Szépségeiben megfürdött a mi lelkünk is, és boldogok vagyunk, hogy lapunknak ezt a számát oda tehetjük Szabó László koszorúi közé.
