Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)

1933-03-11 / 10. szám

8

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

on the part of a few individuals due to the fact that they still are not sure of their faith. Some will say that I am absurd in making such a statement, but just ask some person to join and see if he does not state, although indirectly, the same. Do we believe in the principles of the Hungarian Reformed Church because we have been baptized in that faith, and, as a result, it is conventional not to break away from it; or do we believe in the church principles because we are thoroughly convinced about our faith? If young people believe in and are sure of their faith, there should be little difficulty in making a bigger, better, and stronger union. If, on the other hand, they are not sure, we have then discovered one of the weak spots.

Some of the useless plans now in effect should be cast aside, and a thoroughly reorganized plan should be introduced. And this should be so done as to keep in mind friendship and personality. The program should make the bonds of friendship stronger than it was ever before. Remember that young people want to talk, exchange ideas, and obtain new facts. Friendship and personality work hand in hand. Personality is a social creation, shaped in the quick associations of daily life. In the day-by-day contacts with others, energy, understanding, wit, appreciation, sympathy, and moods are exhibited in an entity of behavior which becomes for others the identity of the individual. The varying qualities of these several attributes of behavior are reflected in a judgment rendered by people with whom you associate. In fact, the worth of personality is established by this judgment. For others personality is a stimulating experience — pleasing, disagreeable, or indifferent; to the individual it is life’s efforts and rewards.

Space permits me to go no further; therefore, this is my scanty contribution to the question : A BIGGER, BETTER, STRONGER UNION — WHY AND HOW?

MÁRTHÁK ÉS MÁRIÁK.

ÖREGEK — FIATALOK.

Hiába, a természet rendjéből önkéntelenül folyik, hogy az öregek az öregekkel, a fiatalok a fiatalokkal érzik jobban magukat. Az esztendők múlásával változik a természet, az ember gondolkodási módja, érdeklődési köre és igy természetszerűen alakul ki bizonyos különbség az öregek és fiatalok között. Nálunk ez a különbség

még azzal is nagyobbodik, hogy a fiatalok már amúgy is egy egészen más világban élnek. Mi, öregek, még otthoniak vagyunk: fiaink és leányaink már ennek az országnak gyermekei. Kötelességünk az, hogy a magunkkal hozott értékeket átadjuk az ifjúságnak, de vétkeznénk önmagunk, gyermekeink és kitűzött céljaink ellen, ha az ifjúságot a magunk gondolkodásának változatlan “kaptafájára” akarnánk kényszeríteni.

Ez a természetes különbség eredményezi az't, hogy asszonyaink körében is, itt is, ott is külön szervezkednek a fiatalok. Detroitban már régebben megalakult a “Fiatal Asszonyok Clubja” s hasonló alakulásról értesít most bennünket a Chicago Burnsidei egyházból Kotány Jánosné 'testvérünk.

írja, hogy Február 18-án tartottak először “bankó partyt”, amelyre szebbnél szebb kézimunkákat készítettek, mint jutalomtárgyakat. Csupa gyönyörűség volt még csak nézni is a fiatal asz- szonyok nagy sokaságát, akik talán más szellemben, más módokon, de ugyanazzal a lélekkel szolgálták és szolgálják ugyanazt a célt: egyházunk javát és Isten országának terjesztését. Az összejövetel tiszta jövedelmét is az egyház javára fordították.

Szívesen köszöntjük a Chicago Burnsidei fiatal asszonyokat s e sorokat Kotány Jánosné szavaival zárjuk be: a Mindenható Isten vezérelje őket ebben a szent munkában, hogy sok áldást nyerve úgy testben, mint lélekben, növekedjenek és egykor majd el vehessék a hervadatlan koronát.

MAGYAR SZEMLE.

SZENT ISTVÁN JOBBKEZE.

A budapesti kir. törvényszék Nagy Lajos torzsai lelkészt 8 napi elzárásra és 300 pengő pénz- büntetésre ítélte azért, mert Szent István jobbkezének imádásáról egy cikkében azt irta, hogy az nem egyébb, mint “a legvaskosabb bálványimádás, sőt ennél több, valóságos fetisizmus.”

A lelkész hiába mutatta ki, hogy nekünk, reformátusoknak, az egy igaz Istenen kívül máshoz imádkozni nem szabad. Hiába hivatkozott a tizparancsolatra, a Szentirásra, hitvallásos könyveinkre. Hiába mondta, hogy ha nem minden magyart, hanem csak a katholikusokat hívták volna Szent István jobbkezének imádására, akkor nem irta volna meg a cikkét: a biró irgalmatlanul elitélte. A magyar birói kar pártatlanságát, igazságszeretetét szégyenbe boritó vaskos tudatlansággal azt állította, hogy Szent István jobbjá-