Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-12-24 / 52-53. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 25 hasonlít ez az egy napos jóság ahoz a hóhoz, amely a tavasz első leheletére olvadni kezd, hogy újra kiütközzék alóla, győzedelmesen az ideig óráig eltakart tömérdek emberi gyarlóság! □ □ J^Z ANGOL PURITÁNOK, mint Macaulay, a történetiró feljegyezte, egy ízben nagy tévedést követtek el a karácsony ünnepével szemben. Mint “pápás” intézményt, egyszerűen eltörölték a karácsony megünneplését. A tilalom azonban nem vált be. Már a legközelebbi karácsonykor .sok helyen félelmetes zendülés tört ki a nép között, amely nyíltan ellenállott a hatalom embereinek, akik a rendeletet érvényesíteni akarták, a puritánok házát megtámadták és a templomokban nyiltan végezték az eltiltott szertartásokat. A betiltás oka az volt, hogy a karácsony ünnepe túlságosan elfajult s inkább a régi pogány ünnepekre emlékeztetett, mint a Megváltó születésére. Voltak azonban bizonyára olyan emberek is, akik igaz lélekkel próbálták megülni az ünnepet s a szigorú tilalom teljes kudarca föltétlenül igazolja, hogy a karácsonyt többé az emberiség életéből eltávolítani nem lehet. Ez az ünnep odatartozik az emberiség életéhez, .sorsához. Oroszországban, ahol most folyik a világtörténelem legpéldátlanabb vallás- ée egyházüldözése, szintén előbb-utóbb meg fogják ezt tanulni. □ □ J^OSZTOJEVSZKIJ, a legnagyobb orosz regényíró politikai tevékenysége miatt esztendőket töltött mint száműzött, Szibériában. “Egy halottasház emlékiratai” címmel irta meg azoknak a rettenetes esztendőknek emlékeit, amely könyv a világirodalom klasszikusai közé tartozik. A könyvben a száműzött rabok karácsonyáról is beszél, akik számára az ünnep természetesen csak a szívfájdalom és szomorúság ünnepe lehetett. De azért mégis volt vigasztaló elem ebben a szomorú ünnepben is: a számüzöttek, mint az iró mondja, épen a karácsony megünneplése által érezték, hogy mégis csak van kapcsolatuk a világgal, a náluknál boldogabb emberiséggel. Érezték, hogy nem vesztek el teljesen s mégsem vágták le őket véglegesen az emberiség életfájáról. Ez az érzés egyforma akár a szabad emberek, akár a rabok lelkében. Sok szomorú lélek képzelhetné el a háború előtti szibériai rabok és számüzöttek karácsonyát s azokat az érzéseket, amelyek szivüket átjárták. Miért ne lehetne ez az ünnep ma is olyan áldott összekötő kapocs a boldogok és a boldogtalanok között, mint az orosz iró és rabtársai számára volt? EGY MAGYAR KÖLTŐ karácsonyi verse jut eszembe, aki a költeményt a háborút követő esztendők egyik sötét karácsonyára irta s amely vers, mint annak idején sokan hangoztatták, mint valami áldott balzsam ömlött szét az egész országban, enyhülést és reményt hirdetve. Lendvai István a költő és “Könyörgés Bethlehemben” a vers cime. Azzal kezdi, hogy te fehérruhás kis Jézus, tudom, hogy minden gyermeké vagy, de karácsony boldog éjszakáján, amikor az egész világon az öröm dalol: szeresd legjobban a magyar gyereket! A magyar gyerek a legszo- morubb kép, akinek habos párnán kellene aludnia és a világ vásárján taszigálják. A költemény utolsó versszaka igy hangzik: “É,n Jézusom, fehérruhás kis Jézusom, Te minden gyerekeké vagy, én tudom, De néki alig volt karácsony — Engedd, egyet ö is lásson, A más gyereke oly játszva fut, S néki még oly messze az ut, Nem is élt s már mindent temetett! Szeresd legjobban a magyar gyereket....” Vasváry Ödön. KÖRKÉRDÉS. Az amerikai magyar reformátusság élete tele van olyan problémákkal, amelyek megoldásra várnak. Egyik fontosabb, mint a másik. Egyik sürgősebb, mint a másik. Az amerikai magyar reformátusság jövője függ attól, hogy ezeket a problémákat miként és mikor oldjuk meg. Körkérdéssel fordulunk olvasóinkhoz: melyik kérdést, vagy kérdéseket tartják legfontosabbnak, a legsürgősebbnek egyházi életünkben? Mi legyen a legfőbb feladatunk az ujesztendőben? Válaszokat kérünk a föltett körkérdésre. Röviden, tisztán megirt válaszokat kérünk s azokat majd újévi számunkban fogjuk közölni. Majd aztán sort kerítünk a válaszok megvitatására is. MEGRAGADOTT ALKALOM. Egy istenfélő gazdaember azt álmodta egyszer, hogy az Ur Jézus leszállt a földre nagy dicsőségben, angyalok kíséretében, de őmellette szó nélkül elhaladt. Amint elszomorodva néz utána, egyszer csak visszafordul az Ur Jézus és azt kérdi tőle: “Megtennél-e valamit a kedvemért?” “Szives örömest, megváltó Jézusom,” felelte, “hiszen testem-lelkem a tied.” Kopogtatás riasztja föl álmából. Valaki azzal a kéréssel jött hozzá, hogy fogjon be s hozza el a városból az orvost egy nagy veszélyben forgó beteghez. A mi emberünk megértette az álmot. Jó szívvel útnak eredt a sötét, esős éjszakában.
