Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-11-12 / 46. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA és hatalmának egyetlen alapja: egymásnak s egymás felfogásának tiszteletben tartása, az egymás iránti engedelmesség, s az egységnek mindenek- fölött való megtartása. Hasonlóképen az amerikai magyar reformátusság... De miért mondjuk tovább? Véleménykülönbségek lehetnek közöttünk is. Nem is volna jó, ha nem volnának. De saját romlásunkra törünk és törtünk akkor, amikor annak idején a kisebbség külön királyságot teremtett magának. És saját magunknak, ennek az amerikai magyar református- ságnak sirját ásogatjuk mindaddig, amig együtt nem tudjuk kiáltani: ÉLJEN AZ ELNÖK! MAGYARRA FORDÍTVA... Költői hasonlatokban gazdag, szép és igaz cikket irt Dienes Barna homesteadi lelkész lapunk múlt heti számában arról, hogy mennyire szükséges mindnyájunk összefogása, terheink közös viselése, mindnyájunknak igazi áldozata. Egyházainkat a mostani nehézségeken csak ez vezetheti keresztül s csak igy lehet reményünk arra, hogy harcunkat diadallal harcoljuk meg, amint élő példát és biztos reménységet nyújt erre a homesteadi egyház helyzete. Nyílt és őszinte beszéd volt, amit nem lehet eléggé ismételni, újból és újból elmondani mindaddig, amig át nem megy teljesen a köztudatba s ki nem vívja a maga érvényesülését mindenütt. Nem elég az, hogy a lelkészek hozzák meg a maguk áldozatát. A gyülekezetnek, a TÖMEGNEK kell megmozdulnia, aránylag hasonló áldozatokra buzdulnia, hogy a siker teljes és biztos legyen. A lelkészek egyéni áldozata százakra rúg s akárhány helyen nem 10, hanem 20-25 százalékát is kiteszi fizetésüknek, nem szólva semmit sem arról, hogy fizetésük többi része is, kényszerű körülmények miatt, a legtöbb helyen csak papiroson van meg, noha ők nincsenek “lay off”-olva. Ellenkezőleg, gondjuk és munkájuk sokkal több, mint rendes időben. Nem panaszként mondjuk ezt el s bizonyosak vagyunk abban, hogy nincs egyetlen egy lelkész sem, aki emiatt panaszkodna. De ha még egyszer, vagy kétszer annyi áldozatot hoznának is ők: a lelkészek egyedül nem hidalhatják át a nehézségeket. Ismételjük, hogy ehhez a tömegnek, a sok embernek kell megmozdulnia s legalább fele részben hasonló áldozatot hoznia. A jövedelmek megcsökkentek az egész vonalon. Akárhány olyan család van, ahol egész esztendőn keresztül talán csak egy vagy kétszáz dollár bevétel ha van! Csak a jó Isten kegyelme, hogy fönn tudják tartani magukat. A jó Isten kegyelme, aki vagy innen, vagy onnan rendel számukra könyörületes sziveket. Valósággal hősies küzdelem az, amivel saját életüket s családjaik életét fönn tudják tartani. De éppen az, hogy még a legnagyobb nyomorúságban is tapasztalhatják a jó Isten kegyelmét: vájjon nem arra kell-é hogy indítson mindenkit, hogy Istennek jóságát igazi áldozattal meghálálni igyekezzen!? Vegyen csak bárki is egy ceruzát kezébe s számítsa ki, hogy ha mindenki meghozza a maga — nem 10-20-25 százalékos, — hanem csak öt százalékos áldozatát: kellene-é aggódni csak egy pillanatig is az egyház jelene és jövője miatt? Ha Istennek kegyelme, vagy büntetése csak 100 dollár jövedelmet juttat részére egy éven át: talán rosszabb lesz helyzete, ha a meghozott 5 százalékos áldozat miatt csak $95.00 marad meg részére? Helyzete bizony nem válik rosszabbá egy cseppet sem: áldozatkészsége azonban annál nagyobb értéket jelent Isten előtt s az Egyház, talán bölcs mérséklettel csupán, de keresztül huzza a szűk esztendőket. Végre is, nincs mindenki abban a helyzetben, hogy csak 1-200 dollár bevétele legyen. A tömegnek ezt a megmozdulását, igazi áldozatát nem fogja pótolni soha a lelkésznek, egy embernek, semmiféle áldozata sem. Ezt az igazságot kell megértenünk, magunkévá tennünk és cselekednünk ! Ezt értették meg s ezt gyakorolják Homesteadon! Ezért mondhatja a homesteadiak lelkésze bizó reménységgel, hogy: Isten segítségével reméljük, hogy ez évet is veszteség nélkül fogjuk zárni. Vájjon csak Homesteadon tehetnék ezt meg az élő hitii emberek? KÉRNÜNK KELL olvasóinkat, hogy mindenki nézze meg lapján a lejárat idejét s ha úgy találja, hogy hátralékban van: igyekezzék legjobb tehetsége és lelkiismerete szerint rendezni azt. Vannak, akik már több, mint egy egész évi hátralékban vannak. Vannak, akik már több, mint egy éve megrendelték a lapot, de még nem fizettek érte. Tudjuk, hogy közülök senki sem jókedvéből maradt hátralékban s közülök senki sem örvend annak, hogy eddig még nem válthatta be Ígéretét. Mi sem szívesen tesszük ezt a felszólítást — de kénytelenek vagyunk vele. Ha nem kényszerítene a szükség, szivesjen várnánk tovább szótlanul s szívesen küldenénk a lapot részükre tovább is. Testvérek, magyar reformátusok! Tegyük össze minden erőnket, minden legjobb akaratunkat, mert csak mindnyájunk összetett erejével küzdhetünk meg a nehéz időkkel!
