Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-10-01 / 40. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Anyukám, bocsáss meg, soha többé nem leszek durcás... Miután anyuka látta, hogy Jenőke komolyan megbánta rosszaságát, megsimogatta és vigasz- talólag hozzátette: No most az egyszer megbocsájtok és holnap délután elmehetsz apával a cirkuszba. Ha máskor akaratoskodsz, kemény büntetést kapsz. Jenőnek elég kemény lecke volt a kiállott félelem és a megszégyenítés és sohasem mondta többé semmire: most akarom! Szépen, szelíden azt felelte: ahogy anyuka jónak látja. REJTVÉNYEK. A megfejtést a következő csütörtökig erre a cimre kell beküldeni: Rév. Béla Csontos, 3036 Globe Ave., Lorain, Ohio. A megfejtők között sorsot huzunk s a nyertes egy szép jutalomkönyvben részesül. 34. számú feladat. LÉISL AIÁRM MDÁÁ ID VDÁ ÁEMULS RNOÁ AGAEILL A betűk minden szóban össze vannak ke­verve. Szedjétek jól sorba, és mindenikből kaptok egy nevet. Az első betűkből pedig kaptok egy szót, épen azt, amiről október 2-án tanultatok a vasárnapi iskolában. MEGFEJTÉSEK. A 32. számú feladat helyes megfejtése ez volt: 1. Jézus kétszer beszélt jobbkézről és bal­kézről. Egyszer akkor, mikor ezt mondotta: “Ne tudja a te balkezed, mit cselekszik a te jobb- kezed.” (Máté 6:3.) Máskor pedig arról be­szélt, hogy az Ítélet napján jobbkeze felől állítja a juhokat, balkeze felől a kecskéket. (Máté 25 :33.) 2. Ádám és Éva. 3. 40 napig. 4. Négyféle föld­ről beszélt Jézus. A megfejtést beküldték tizen. A nyertesek: Ténay Jolánka és Róza (testvérek), R. F. D. Box 6, Box 116, Holland Hill Road, Fairfield, Conn., akiknek a jutalomkönyvet elkül- döttük. A TISZTELETES BÁCSI POSTÁJA. Gyerekek! Jövő héten nem lesz uj rejtvény. A megfejtésekről sem lesz az újságban hír. Hanem majd az utána következő héten. De olvassátok el figyelmesen az egész Gyermekkertet. Nem leszek otthon egy hétig. Sokat fogok gondolni rátok és imádkozni fogok éret­tetek, hogy amit a ti számotokra írogatunk a Refor­mátusok Lapjában, mind megérthessétek és szivetekbe fogadjátok. Kocsi Barnuska, Phoenixville, Pa. Tizedik megfejtést küldted be most, ezért kaptál egy könyvet. Becsüld meg! Tóth Irénkéről tévesen Írtam, hogy a múlt héten küldött be először megfejtést. Már régebben is küldött. Rozgonyi Jolánka, Bridgeport, Conn. Nem tudom Jolánka, mi a szándékod azzal a bibliai verssel, amit küldték írd meg. AZ IFJÚSÁG KÖRÉBŐL. C. E. Topic for Oct. 2, HOW DOES THE T^fcjHNG OF JESUS CHANGE F^piESS? Lesson: Luke 19:1-8; Matt. 6:12, 19-31. It is said, and rightly, that busine®, especially big business, has no soul. To this I simply wish to add that the business which flouts the inalienable rights of man, which hamstrings the helpless little fellow, which constantly racks and greedily exploits the people—cer­tainly could not have a soul. Business, devoid of the lofty precepts of Jesus, is merciless, cold, callous and cruel. We have witnessed and experienced too much proof, I am sure, to doubt this. Now, the teaching of Jesus, whenever seriously and fully applied, changes business radically and funda­mentally. It purges and purifies employment, trades and professions thoroughly. Christ clearly teaches that in business, as in any­thing else, we must care for the higher things, the treasures that neither dust nor rust can devour. The chief end of business is to serve, sacrifice, give. There­fore, the monetary results it achieves should be merely incidental, secondary, a just reward for labors done, and not the coveted goal or the greatest cause for its existence. Until business learns to build on this foundation, it shall crumble and perish. This is one of the main reasons why I resolutely contend and steadfastly hold that it is imperative, for the peace and happiness of the world, to put more of the Master’s teachings into our business. Business! Heed my words. Jesus says that you must serve and not to wax strong on the blood and sweat of God’s people. Remember: the rains will descend, the floods will come and the winds will blow...! Frank Nagy. C. C. CLUB. Rendkívül érdekes kezdeményezést indított meg saját körében mekeesporti egyházunk ifjú­sága azzal a céllal, hogy mennél többeknek tegye lehetővé a jövő évi C. E. Konferencián való meg­jelent. A C. E. Szövetség jövő évi konferen­ciája a lackawannai határozat szerint tudvalévőén Chicagóban lesz, és pedig azért, hogy a részt­vevők megtekinthessék a világkiállítást is. Chicago a legtöbb egyházunktól igen messze fekszik s az odamenetel költségbe, nagy költ­

Next

/
Thumbnails
Contents