Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-10-01 / 40. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ségbe kerül. Ha valaki komolyan foglalkozik az elmenetel gondolatával: arra már most kell előkészülnie. Ezt az előkészületet akarja megtenni a mckeesporti ifjúság. Külön “C. C. Club”-ot (Chicago Convention Club) alakítottak, amelynek egyedüli célja, hogy lehetővé, vagy könyebbé tegye a Chicagóba való elmenetelt. A C. C. Club beállási dija személyenként $5.00, amelyet részletekben is, bármikor be lehet fizetni. Ez az alapfeltétele a Club tagságának s e tagsági díjhoz a konvenció idejéig mindenki eszközölhet újabb befizetéseket. Úgy a tagsági díj, mint az esetlea^később eszközölt további befizetések, minden^M^z illető személyes tulajdonát képezi. A C. C. Club tagjai kötelezik magukat, hogy estélyei? rendezésével, sorsolásokkal, adományok gyűjtésével, szóval minden lehető módon igyekeznek növelni az alaptőkét. Az igy gyűjtött pénz egyenlő arányban számittatik a tagok javára. Ha időközben valaki ki akar lépni a Clubból: az általa befizetett összeget, kamat nélkül, visszakaphatja. Ha pedig valaki időközben akar tagja lenni: az 5 dollárban megállapított alapdi- jon kivül még annyit tartozik befizetni amennyi a “közös keresményből’’ az ő belépésének idején reá esne s kilépése esetén e befizetési többlethez nincsen joga. Éppen azért kívánatos, hogy mennél hamarabb lépjen be mindenki. McKeesporton eddig 21-en léptek be. Tekintettel a chicagói kiállításra, egészen bizonyos, hogy a vasutak és autobus társaságok igen nagy kedvezményeket fognak nyújtani .s egyáltalán nem lehetetlen, hogy az ilyen “C. C. Clubok” tagjai könyedén összehozzák a szükséges útiköltséget. De ha még nem is sikerülne azt teljesen összehozni, akkor is elértek annyit, hogy csak kisebb mértékben kell azt pótolni. Ha pedig többet hoztak össze, vagy egyénileg többet fizettek be — nos: egy kis zsebpénz bizonyára nem lesz kedvetlen dolog senki előtt sem. A mckeesporti kezdeményezést ajánljuk a többi ifjak figyelmébe. SZÉLJEGYZETEK. (Folytatás a 4. oldalról) dolatot, hogy a gyöngébb egyházakat egyesíteni kellene s ha igy egyes lelkészek állás nélkül maradnának: álljanak össze az egyházak és maguk a lelkészek s bevételüknek vagy jövedelmüknek egy kicsiny hányadával gondoskodjanak azokról, akik ilyenformán önhibájukon kivül jutottak nehéz helyzetbe. A magunk részéről ezzel kapcsolatban reámutattunk arra, hogy mily sok közös munkásra volna még szüksége az amerikai magyar reformátusságnak s hogy ezen a módon e közös munkatereket is el lehetne látni — miért nem visszük tovább e gondolatokat? Miért engedjük eltűnni, elmerülni a feledés tengerében? * * * LEGNAGYOBB BAJ az, hogy ritkán találkozunk egymással. Főleg hivatalosan ritkán találkozunk egymással. Különösen azok, akik egyben hivatalosak is. A Reformed Church kebelében a négy egyházmegye hivatalos megbizot- tainak közös gyűlése kilátásba van helyezve s annak megtartása egész bizonyosan nem múlik a mi kiválóan jó barátunkon, Dr. Schaefferen. De vájjon melyik e. m. elnök az, aki már közelebbről is érdeklődött e gyűlés megtartása iránt? * * * VANNAK AZÉRT hivatalos gyűléseink is, az egyházmegyékben. Határozatokat is hozunk, amiket aztán nem hajtunk végre, vagy amiknek nem engedelmeskedünk. Akár lelkészek vagyunk, akár világiak: igen komolyan kellene reáeszmélnünk afra, hogy közös bajokat csak közös orvossággal, egymás iránti alázatossággal és engedelmességgel, különösen pedig közös határozataink végrehajtásával lehet gyógyítani csupán. Az egyházmegyék határozatai számára a mi önkéntes engedelmességünkkel kell megadni a végrehajtó erőt. * * * AZ ŐSZI EGYHÁZMEGYEI gyűlések ideje elközeledett. Nagy általánosságban az őszi gyűlések tárgysorozata a közegyházi kérdéseket öleli föl — de alkalmat adnak azért arra is, hogy a mi szükebb körű ügyeinkkel is foglalkozzunk. A mostani gyűléseknek sok kezdeményezést kell befejezniük és sokakat kell meginditaniok. Vájjon mit fog most kapni tőlük az amerikai magyar reformátusság... ? * * * AZ EGYHÁZMEGYÉNEK nem szabad egy- házmegyésdinek lennie, mert különben saját magunk ütjük agyon ezt a legkedvesebb és legértékesebb tényezőjét egyházi közéletünknek. Az egyházmegyét azonban csak mi, egyházak és egyháztagok tehetjük azzá, aminek lennie kell: komoly tényezővé és kormányzó erővé. Az eszköz pedig: adjuk meg nékie azt, ami az övé, lélekben, engedelmességben és egyházmegyei járulékokban is. * * * FÁJDALMASAN szomorú lélekkel olvassuk független testvéreink lapjában Sebestyén Endre
