Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-09-24 / 39. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ing without grumbling. “A türelem rózsát terem!” It is a pity that we don’t have more of this rare attribute. So—to paraphrase these points—if you wish to have a good start, begin in and with the Lord’s name, take pains to be thoroughly fitted and carry a good load of patience. Frank Nagy. ÍA / AZ ÖNKÉNTES MUNKA ÉRTÉKE. A loraini ifjúság a maga nagyszerű sikerét, amelyről lapunk múlt heti számában irtunk, egyenesen az önként és szívesen teljesített munkának köszönheti. Önként és önzetlenül dolgozik a vezetőjük és tagságuk egyaránt s egyetlen jutalmukat a sikerben látják és a sikerben kapják meg. Urbán István neve külön lapot érdemelne az ifjúság társadalmi munkálkodásának könyvében. Egyszerű munkás fiatalember, hazulról talán géplakatos, aki egész lélekkel és teljes odaadással végzi a színdarabok tanitását és rendezését, ő az ifjúság mindenese, aki örömét találja a munkában. Ő a rendező, a színházi szabó, ács, festő, kiszaladó stb. stb., aki a maga hűséges munkájáért osztatlanul bírja az ifjúság s az egész gyülekezet szerete- tét, bizalmát, megbecsülését. Hol van az a pénz, amellyel ennél gazdagabban lehetne jutalmazni őt? Urbán István kétségtelenül nagyon ügyes fiú, — de vájjon más gyülekezetekben nem volnának hozzá hasonló ügyes és rátermett fiatalemberek? Egész bizonyosan vannak mindenütt. Csak egy hiányzik: az akarat. Nem látják, nem ismerik föl azt, hogy mily sok örömet ad az ilyen önkéntes munka s milyen gazdag jutalom saját testvéreinknek elismerése! Ha ezt látnák és tudnák: mindenütt akadna egy-két ilyen vezető, ami aztán egyik alapföltétele a sikernek. De lelkesen és önként, örömmel dolgozik az ifjúság is. Nincs annál rettenetesebb, mint amikor pl. egy színdarab rendezésénél külön-külön kell kérni, rimánkodni egy-egy ifjúnak vagy lánynak, hogy kegyeskedjék elfogadni egy szerepet s legyen olyan szives: jelenjen is meg a próbákon. Nincs annál borzasztóbb, mint amikor a rendező az utolsó percben is attól remeg, hogy nem adja-e vissza valaki a szerepet, nem megy-e kárba a sok munka egyik vagy másik szereplő szeszélye miatt?... Ahol nem lélekből végzi munkáját az ifjúság: ott igazi sikerről jóformán beszélni sem lehet. De ahol ez megvan, mint Lorainban: ott mindig biztosítva van a siker és biztosítva van az, hogy maga az ifjúság olyan szórakozást és olyan örömöt szerez magának, amilyet más utakon hiába keresne. Ifjak és leányok! Törekedjetek hát az önkéntes és szívesen végzett munkára: gazdag jutalmat, méltó elismerést fogtok kapni érte mindenütt! HALOTTAINK. VIRÁG ISTVÁN. Mikor az amerikai magyar református misszionáriusok az első gyűlésüket megtartották Pitts- burghban, 1896 január havában, azok között az üdvös és a jövendőt szem előtt tartó határozatok között, amelyeket hoztak, egyik legfontosabb volt az, hogy az Egyesült Államokbeli Református Egyház belmissziói bizottságánál inditványt tettek arra nézve, hogy tekintettel a magyar református- ság nagy szétszórtságára, egy utazó misszionáriusi állás szerveztessék. A belmissziói bizottság az inditványt elfogadta, de csak három év múlva került a sor arra, hogy az indítvány megvalósittassék. Ennek az indítványnak, illetve határozatnak az alapján hívtuk meg az utazó lelkészi állásnak a betöltésére Virág Istvánt, a berettyóujfalusi egyháznak a beszolgáló lelkészét. Virág István a legalkalmasabb ember volt ennek a fontos állásnak a betöltésére. A legvallásosabb alföldi családok egyikében született és növekedett fel. Édesatyja, Virág Mátyás, egyszerű iparos volt, de a békési nagy egyháznak az életében jelentékeny szerepet játszott. Édesanyja egyike volt azoknak a magyar református asszonyoknak, akik mindig készen voltak arra, hogy hitüket jócselekedetekkel bizonyitsák meg. Virág István szüleire kétségtelenül nagy befolyással volt Kecs- keméthy Ferenc, aki Amerikában munkálkodott egy ideig s innen nemcsak nagy lelki kincsekkel, hanem nagy elhatározásokkal ment haza s egyike lett azoknak, akik a tiszta evangéliumi irányt képviselték Magyarországon. Virág István, elvégezvén szülőhelyén az alapvető tanulmányokat, a debreceni iskolának lett egyik legkiválóbb növendéke s végül, a Balthazár Dezső püspök osztályából, a theológiai tanulmányok elvégezése után a hires főiskolának széniora. Ez a legmagasabb kitüntetés, amit a mi magyar főiskoláinkban a tanulók elérhetnek. Ezt a kitüntetést csak azok kapják meg, akik úgy tanulmányaikban, mint erkölcsi magaviseletükben magasan kitűnnek tanulótársaik között. Virág István a széniori év letelte után tanulmányainak öregbítése végett Berlinbe ment s az itteni egyetemen töltött el két iskolai esztendőt, de a mindennapi kenyérnek a megszerzése annyira lekötötte, hogy sem az egyik, sem a másik vizsgát, amely az ilyen tanulmányokkal össze volt kötve,
