Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-08-27 / 35. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Az ifjú sereg ajkán az első pillanatban hangos derű kelt: hiszen manapság nem igen szoktak bennünket egy millió dollárral fenyegetni. De a derült mosolyt csakhamar komoly meggondolás váltotta föl, mert amit Molnár István mondott: az nem tréfálkozás, hanem a legkomolyabb valóság. Igen, az apák egy millió dollárt ajánlanak föl a fiáknak. A Református Egyesület komoly intézmény. A hasonló intézmények között egész Amerikában, ideszámítva az összes, más nemzetiségek intézményeit is, hivatalos kimutatás és megállapitás szerint a második helyet foglalja el. Méltó büszkesége és dicsekedése tehát az amerikai magyar református- ságnak s miatta nem kell szégyenkeznie a második nemzedéknek sem. Semmivel kezdték az apák s pár évtized alatt ezt a nullát 35,000 dollárra emelték föl ama százezrek mellett, amelyet özvegyek és árvák könnyének letörlésére fizetett ki az Egyesület. Az 1919-ik évi buffalói konvencióról ezzel a 35 ezer dollárral indult tovább s ma már egy milliója van. Ha egy pár tízezer dollárral ilyen eredményt lehetett elérni: milyen eredményt mutathat föl majd az az ifjúság, amely egy millió dollár alaptőkével folytathatja azt a munkát, amit az apák oly nagyszerűen végeztek eddig?... Vájjon nem volna ez érdemes a meggondolásra? Nem volna érdemes arra, hogy az ifjúság vezetői a legbehatóbban foglalkozzanak vele s mindent megtegyenek arra nézve, hogy készen álljanak ez örökség átvételére ? ... Az apáknak még sok nehézséget kellett leküzdeniük. A szárnypróbálgatás ideje volt ez, amikor még ők is járatlanok voltak a biztosítás tudományában. A szabályokon lépten-nyomon változtatni kellett, hogy a helyes útra rátaláljanak. Ma már ez is megvan: az ifjúságnak nem kell többé tapogatóznia, nem kell a különböző kísérletek miatt súlyos áldozatokat hoznia. Ma már csak haladni kell az elkészített utón, amely tudományosan megállapított szabályokkal és egy millió dollárral van kikövezve. Ha az apák, az úttörők, az ekhós szekérrel is ily messze jutottak: hová juthat el az az ifjúság, amely a legmodernebb utakon, mindennel fölszerelt autón száguldhat előre ?... Legyen a vezetőknek egyik legfőbb munka- programmjuk, hogy alakítsák meg mindenütt az ifjúsági osztályokat. Ne szűnjenek meg szólani, írni és cselekedni, mig ezt a célt el nem érhetik! A jó öreg tata, a REFORMÁTUS EGYESÜLET még itt is segítségünkre van: tanáccsal, pénzzel, szeretettel. Fogadják azt el bizalommal s látni fogják, hogy csodálatos gyümölcsök érnek majd munkájuk nyomán. köszönetnyilvánítás. Mi, alulírottak, mint itt született és az Amerikai Presbyteriánus Egyházmegyébe tartozó református ifjak, kik a Ligonierban és Lackawannán megtartott ifjúsági konferenciákon résztvettünk, örömmel jelentjük ki, hogy azokat magunkra nézve tanulságosnak és élvezetesnek találtuk. Fogadják ezúton is hálás köszönetünket a vezetők, de különösen a Református Egyesület Vezértestülete ama figyelmességükért, mellyel lehetővé tették úgy a ligonieri konferenciát, mint a Lackawannáról Niagara Fallsra való kirándulást. A két konferencia tanulsága és élvezete egyben bátorságot ád nekünk arra is, hogy ezután is merjük kérni a keleti magyar református lelkészeket, hogy a különböző református egyházak ifjúsága között segítsenek a kooperációt megteremteni. Ebből az ifjúsági kooperációból elsősorban csakis a lelkész uraknak volna meg az igazi hasznuk. Merjük állítani és hinni, hogy a mi alphai egyházunknak és a Református Egyesületnek eddig sem voltunk kárára, azonban ezután bizonyára még megértőbb és még buzgóbb munkásai igyekezünk majd lenni. Vagyunk őszinte szeretettel és tisztelettel, Alpha, N. J., 1932 augusztus 18-án. Ida Varga, Andrew Varga, Jr. REFORMÁTUS ÖNTUDAT. Rovatvezető: Balogh E. István lelkész. KERESZTYÉN ELŐZÉKENYSÉG. Az elmúlt évtized alatt amerikai magyar református egyházainkban minden évben fordul elő szép számmal olyan ünneplés, melyre a helyi gyülekezet vezetősége meghívja a testvér egyházakat is. Szép szokás ez, mert az ilyen találkozások nem csak a közös testvériséget viszik előbbre, de az egyes gyülekezetek bevett jó szokásai is tudomására jutnak a más helyről jött híveknek és sok esetben ezek hazamenvén azon munkálkodnak, hogy saját gyülekezetükben is bevezessék azt, ami jó, tehát, egymás példája több jóra serkent. Az is igaz, hogy az utóbbi időben meglehetősen kihasználtuk ezt az alkalmat és ma már nem tűnik fel valami nagy dolognak egyik, vagy másik gyülekezetnek jubileumi, templomszentelési vagy más ünnepélye. Kár volna azonban mindnyájunkra nézve, ha azt ami jó és épületes, elhagyjuk azért, mert egyes vidékeken túlságosan kihasználták az ilyen alkalmakat. Szükséges azonban megkérdeznünk, hogy
