Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-08-27 / 35. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. SZENT EMLÉKEZÉS. Luk. 22:19. ELŐIMA. Szent indulattal nyitjuk meg ajkunkat imára most, amidőn keressük az üdvösség forrását, óh irgalmas Isten! Vezess minket ehhez a forráshoz, az Ur Jézus Krisztushoz, hogy vehessük az örök élet vizét! Tégy bennünket méltókká a te szent asztalodra, hogy éhező lelkünk megelégittessék! Amién! TANÍTÁS. Az ember szemmel nem látott dolgot nehezen ért meg és tart meg emlékezetében. Innen van az, hogy nagy eseményeket és igazságokat mindig látható formában igyekezett megörö- kiteni. Templomok, szobrok, obeliszkek, pirami- dok: mind látható emlékeztetői egy-egy láthatatlan igazságnak. A vallásos igazságokat pedig veszedelmes látható formába önteni, mert a külső forma a belső lényeget könnyen elhomályosíthatja és kész a bálványimádás, vagy a képkultusz, ami egyre megy. Jákob csodálatos álmot lát. Isten szól véle. És ő a követ, melyen ez éjjel fáradt fejét pihentette, oszlopul állítja fel annak emlékére, hogy itt kötött véle szövetséget az Ur. Isten házának s az ég kapujának nevezte s utódai is igy tisztelték. Józsué követ szedet a Jordán medréből s hatalmas emlékművet építtet annak az eseménynek a megörökítésére, hogy ezen a helyen száraz lábbal kelt át Izráel népe a Jordán vizén. A nép e müvet mindig szent tisztelettel vette körül. Sámuel emlékkövet állít a filiszteusokon vett győzelem megörökitésére és nevezé azt Ébenháé- zernek, mert mondá: “Mindeddig megsegített minket az Ur!” Az ősök sírja mindig szent hely gyanánt szerepelt az ember-szivekben. Izráel fénykorában a jeruzsálemi templom mélységes tisztelet, sőt imádat tárgya. Ám a történelem azt bizonyítja, hogy a szent tárgyak imádása nem mindig vezetett egyszersmint szent életfolytatásra is. Sőt a vallás talán soha nem volt annyira formai, mint éppen ezekben az időkben. A lelki tartalmat elhomályosította a külső forma. Ezért szakítanak őseink a reformációban mindennel, ami külsőséges és formai. Hiszen Jézus maga is mindig a belső, lelki tartalomra helyezte a fősulyt. Életének végén azért mégis szerzett számunkra egy külső formát, egy emléket, mely ma a keresztyénség lelkének valóságos testbeöltöztetője: az Úrvacsoráját. Megtörte a kenyeret s azután egyszer s mindnekorra elrendelte, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére! Az Úrvacsorája tehát emlékezés. Nem emlékmű, nem emberi alkotás, hanem egy emlékeztető gyakorlat, melyet maga az élő Istennek egyszülött fia rendelt. Megtalálható ebben mindaz, ami a héber husvétnak oly mélységes jelentőséget ad; “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ez a szive ennek a rendeletnek. A szereztetés igéinek elhangzása után a jegyek megmaradnak azoknak, amik voltak: kenyérnek és bornak. Ám a Krisztus jelen van az ő népe között, akik most azzal a határozott szándékkal gyülekeztek össze, hogy bizonyságot tegyenek az ő váltság haláláról és véle hit által egyesüljenek. Mi hivő keresztyének vagyunk, mert az Úrvacsorájában vallást teszünk a Krisztusról s hit által benne elmerülünk és véle egyek leszünk. És ez oly elengedhetetlen kötelessége minden keresztyénnek, hogy másként nem is lehet igazán keresztyén, nem lehet az egyháznak, tehát az ő testének, tagja. Ha mi alázatos szívvel és bűnbánó érzéssel jövünk az Urasztalához és itt bizonyságot szerzünk Isten kegyelméről, máris igen nagy nyereségre tettünk szert. De ennél még többet is nyerünk. Felújítjuk a kereszt történetét és mintegy érezhetővé lesz előttünk a Krisztus szenvedése és halála. Bűneinket megbánó gyászt öltünk magunkra azért, hogy -erre szükség volt s viszont égi öröm tölti el szivünket, mert látjuk a mi Megváltónkat, amint a keresztfán eltörli bűneinket és semmivé teszi a sátánnak ama reményét, hogy valaha diadalt arathasson. Azután láthatjuk az ő dicsfénytől koszoruzott homlokát, amint feltámadása után, ott az arimáthiai József kertjében, vigasztalja a zokogó Máriát és küldi biztató üzenetét az elcsüggedt tanítványoknak. Hallhatjuk ajkairól utolsó rendeltét: “Élményén e széles világra, hirdessétek az evangyé- liomot minden teremtésnek!” “És ime én ti veletek vagyok minden napon.’ Ha ezen a napon egyebet sem teszünk, csak megemlékezünk róla és az ő váltsághaláláról; ha megérezzük az ő isteni jelenlétét; ha hitünk szemeivel meglátjuk őt: már akkor is sokat tettünk. Ha pedig elmerülünk benne és ő a miénk, mi pedig az övéi lettünk: akkor teljes és tökéletes célt értünk. Ámen! UTÓIMA. Atyánk! A bűn elepesztett s végképpen elvesztett. De a te lelked megesett rajtunk. Küldtél szabaditót, mi vérünkből valót, ki a mélységből kihozott, vezérelt s hordozott. Segítsd gyarló tehetségünk, hogy véle kötött szövetségünk meg ne rendüljön! Erősíts, hogy a szent asztalnál tett fogadásunkat megállhassuk az élet minden körülményei között! Ámen!
