Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-08-20 / 34. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA már mi is közöltük. Az előadások négy gondolat körül csoportosultak: hová mégy, ifjúság, a te vallásodban, tanulásodban, szórakozásodban, szolgálatodban? Előadók voltak sorrend szerint: Rév. L. A. Gates, Dr. Earl Cranston, Bodor Dániel és Dókus Gábor lelkészek. Az egyes előadásokat a külön csoportokon kivül közös gyűlésen is megvitatták s aki figyelte ezeket a vitatásokat és észrevételeket, felszólalásokat, szinte bámulnia kellett az értelmes és érdemleges hozzászólásokon. Ezen a helyen nem foglalkozunk most a leszűrt eredményekkel. Reméljük és kérjük azonban, hogy a csoportreferensek külön cikkekben ismertetik azokat. Hiszen a konferencia igy fog igazán közkinccsé válni. Külön beszédeket tartottak az ifjúság előtt Molnár István, Újlaki Ferenc és mások. Szórakozások. A konferencia rendezői igen helyesen ügyeltek arra, hogy az ifjúság ne legyen előadásokkal túlterhelve. A délutánokat minden esetben szórakozásra fordították. Első nap délután az Erie tó partjára rendeztek kirándulást, fürdéssel, játékokkal egybekötve, — második nap délután és este pedig a Niagara Fallsot nézték meg nappali és esteli világításban. Ez utóbbi kirándulás költségeit a Ref. Egyesület viselte, hogy ezzel az ajándékkal tegye még kedvesebbé az ifjúságra nézve a lackawannai konferenciát. Hisszük, hogy az Egyesület ismertetése s az az érdeklődés, amellyel az ifjúság ezt az ismertetést fogadta: bőséges gyümölcsöket fog érlelni az Egyesület számára is. A konferencia rendezése. Azt a töméntelen munkát, amellyel egy ilyen konferenciának a rendezése jár, első sorban a lackawannai egyház lelkésze, Bőtty János végezte kiváló gonddal, hozzáértéssel és szeretettel. Mellette ugyanolyan részt vett a rendezésben a lelkész ifjú neje is, aki szeretetreméltóságával, igaz lelkesedésével és buzgóságával angyala volt a konferenciának s méltán vonta magára mindenkinek elismerését és hódolatát. A vezetők mellett természetesen ott voltak a helybeli ifjúság s egyházi elöljárók s különösen az egyház asszonyai, akik naponként két ízben, délben és este kétszer-három- szor terítették meg az asztalokat, hogy ellássák a vendégsereget ízletes, bőséges eledelekkel. Sajnáljuk, hogy neveiket nem sikerült följegyezni, de őket is oroszlánrész illeti az elismerésből a tömérdek munkáért. Rádió-szereplés. Az ifjúsági konferencia külön érdekességet is nyújtott a buffaloi és környéki rádió-közönségnek. Csütörtökön és pénteken reggel magyar rádió programmot adtak. Nt. Újlaki Ferencné énekszámai, Boros Vilmos és ifj. Boros Jenő zeneszámai, Újlaki Ferenc, Dr. Tóth Sándor beszédei ritkán hallott szellemi élvezetet nyújtottak az egész magyarságnak. Az uj tisztviselők. Az Országos Magyar C. E. Szövetségnek eddig is kiváló tisztviselői voltak, akik részben megmaradtak az uj választások nyomán is. A választás azonban uj erőket is hozott, akik bizonyára méltán fogják követni elődeik útjait. Elnök lett Boda Béla Lackawannáról, alelnökök Sári Béla (Lackawanna), ifj. Boros Jenő (Chicago), Varga Endre (Alpha), ügyvezető titkár Komáromy Erzsiké (Toledo), pénztárnok Eszterhay Aranka (Conneaut), jegyző Boda Erzsiké (Lackawanna). Elődeik jó munkát végeztek eddig. Folytassák tovább azt s vigyék ezután is diadalról-diadalra a C. E. s a magyar református ifjúság zászlaját. MÁRTHÁK ÉS MÁRIÁK. FELHÍVÁS AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZAK NŐEGYLETEIHEZ. Az Amerikai Magyar Református Nőegyletek Országos Szövetsége első évi nagygyűlését Ligo- nierban, Pa., az árvaházban tartja meg augusztus 29-én és 30-án. Az elnökség szeretettel kéri a református egyházak nőegyleteit, hogy kiküldötteikkel vegyenek részt e konferencián. Részletes értesítést a jövő heti lapban közöl az elnökség, s ugyanakkor a lelkész urak címén levélben küld szét az elnöki hivatal. A konferencián résztvevők gyülekezése 29-én délután és este, a konferencia 30-án, kedden délelőtt és délután lesz. Tekintettel arra; hogy az első értesítés már júniusban szét lett küldve és hogy a konferenciáig most már nincsen idő, szeretettel kéri az elnökség a nőegyleteket, hogy akár bejelentették csatlakozásukat, akár nem, tegyék meg a szükséges intézkedéseket a konferencián való részvételre haladéktalanul, hogy a konferencia, mint nagy erőpróbája a nők együttes munkásságának, dacára a mostani súlyos viszonyoknak, sikeres legyen. Tisztelettel, Laky Zsigmondné, elnöknő.