Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-16 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 AZ ÉN FALUM. Irta: Gárdonyi Géza. — Egy tanító feljegyzései. — SZEGÉNY EMBER JÓ-ÓRÁJA. A városból jöttem hazafelé kocsin, s útközben az egyik ló elrúgta a patkót. Beállítottunk hát a legközelebbi faluban a kovácshoz. Délután három óra volt akkor. A falut a délelőtti araszos hó borította. Minden fehérlett, csak a szurtos kis kovácsmühely volt fekete, meg aiz udvara. A kovácsot ne|m találtuk otthon. Fogat húzni hívták a kántorhoz. Várnunk kellett. Nemcsak magunk vártuk: a műhely előtt ott ácsorgóit már két paraszt is, meg a czigány. A cigány nem állt, hanem ült. Egy abroncsa tágult keréken ült, az ajtó előtt. A kerék talán az övé volt, de az is lehet, hogy nem az övé, csak beszélgetésre telepedett oda. És a müheily előtt ott áldogált egy kóczos vén szamár is. Kétkerekű kordé elé volt kötve. A hóban persze nem legelhetett, hát csak mozdulatlanul nézett maga elé. A két paraszt a szamárra alkud őz ott. — De istenucese nem ér ez hat forintot se, — mondotta az egyik. — Márpedig én nem engedek a tízből, — felelte a másik. A kordéval együtt megér tiz forintolt. Egy tüskés szemöldökű kis öreg paraszt volt az eladó. Százesztendő zsírja és czérnája tartotta össze a bekecsét. Az egyik csizmája fején uj folt feketéllett, s mivelhogy a csima sohase látott kefét, a fakó bőrről leorditott az uj folt. A másik paraszton suba volt. De az se lehetett jómódú elmber, mert a süvege már ócska volt és szőre-hágyott. — De ha mondom, hogy van kordém, — szólt szinte mérgesen a subás. Mi a csudának akarja kend rámtukmálni ezt a kordét! — Legyen kettő, — felelte csökönyösen az öreg. Jobb kettő mint egy. Mert lássa kend, ha nincs szamár, akkor nekem a kordé nem kell. — De ha nekem se kell! — Együtt jár a szamár a kordéval, tudhassa kend. Tehénnel a kötél, szamárral a kordé, mióta áll a világ, mindig. És rám nézett, mintha azt várná tőlem, hogy mellette bizonyítsak. — Isten látja a lelkemat, — folytatta, — meg nem válnék ettől az állattól. Hanem hogy tegnap onokám született, hát arra kell a pénz. Meg aztán, hej nem sokat viszketett a markom ebbe az átkozott esztendőbe! Szél. támadt. Fáztam. — Hát legyen hét forint, — szólt a suibás. — Vesszek meg, ha csak egy krajczárral is többet adok érte! Arra gondoltam, hogy járkálok egyet, s ha előtalálom a kovácsot, megkérem, hogy gyorsan végezzen a lovammal. Az ut már ki volt taposva a házak előtt, s én kétszer is elsétáltam a falu egyik végétől a másikig. Végre is beszóltam a kántorház udvarán fát vágó cselédnek: — Itt van-e még az a kovács? — Nincs itt, — felelte, — Kisgyuri Bálinthoz hívták. A Nacza volt itt érte, hogy tüstént menjen által. — Ott is fogat húz? — Nem. A Szegfűnek valami daganat támadt a torkában. Tovább sétáltam, és bosszúsan tűnődtem, hogy a szegény Szegfű miféle állat lehet: bőg-e vagy nyerít? s hogy ez a kovács fogorvos-e? vagy állatorvos ? De hiába: meg kell várnom, ha mingyárt az egész falut végiggyógyitja is előbb. Mert az ut köves és a lónak megromolhat a lába. Fáztam már. Hol lehetne kapni egy csésze teát? Sehol. Itt a kocsma: egy pohár forralt bort lehet talán kapnom. Beléptem. Hát lám ott ül az én két emberem is a hosszú fenyőfa asztalnál. Mind a kettő szivarozik. Kocintgatnak a hosszunyaku üvegekkel. — Hóttig áld engem kend ezér a szamárér, — mondja az öreg. Mer ennél jobb szamár tiz határban sincsen. — Kend se kap mindennap kilencz forintot ilyen vén szamárér, — feleli a subás. Hát fiatalnak nem éppen fiatal, de vénnek se vén. Most van a javakorába. Olyan erő van a kutyába, hogy alig lehet megállitani. —• Talán inkább elindítani. — Nőm: megállitani. Ha az elindulásiba ma- kacskodik, akkor csak tüskével ütögesse kend hátulról. Megy mint a veszett fene! Újságot vettem elő és olvastam. Az ajtón egyszercsak beicsusszanik az a cigány is, amelyik a kovácsmühely előtt hallgatta a parasztok alkudozását. A hátán egy kopott fakó rozsdás-huru cimbalom. Nem is köszön, csak letelepedik a búbos patkójára, és hangolásba fog. De a subást nem érdekli a cigány. Fölkel és elbúcsúzik az öregtől. Estére haza alkar érkezni. Ebből értem, hogy ő is más faluban lakik.
