Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-16 / 3. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Aiz öreg magára maradt. Szivarozva hallgatta a cimbalmos nótáját. Egyszercsak egyet in,t neki a fejével és a mutatóujját föltartja. Rekedt torokhangon danol: Tisza mellett ne-heshem jó lefekünni Hallgat egy perezet, hogy jól kiséri-e a cimbalmos ? Aztán elégedetten bólint. Folytatja: Mer az árviz (hej) ki tanál önteni. Egyet szí a szivarján s úgy mondja tovább: Az babámat el tanájja vinni. Az asztalra üt az öklével, azután a fülére teszi a kezét, és a fejét meglóbálja. Keservesen meg fogam siratni. Láttam, hogy nótája ez az öregnek, és hogy a cigány is ,nem először pengeti néki. Értették egymást. De milyen más az igazi parasztnóta, mint a színpadi. A színpadi paraszt a zenekarhoz igazítja az énekét és a szüneteit. Az igazi paraszt el-elmond egy sort, közben iszik, pipázik, s ez idő alatt a cimbalom is holmi cifrákkal tölti be a nóta közeit. A vers végeztével két üveg bort rendelt az öreg. Az egyiket a cimbalmosnak adatta. Szomjas lehetett a cigány, mert egy hajtásra kiitta a félét. Azután tovább zöngicsélt a szerszámán. Az örek is ivott. Megtörülte a bajuszát, és ismét felintett az ujjával: Mikor a betyárok világbul kimúlnak Gazdag kocsmárosok kódusbotra jutnak, A cifra menyecskék imind lerongyolódnak. Muzsikus cigányok hazaballaghatnak. Még valami három nótát dalolt el az öreg, s ekközben a nagy üveg bor előle is kifogyott, meg a cimbalmos mellől is. Akkor a ciimbalmois azt a táncos nótát zör- ditette rá, hogy: Garibáldi, Garibáldi állítja a venbungot. Az öreg összecsattogatta rá a tenyerét, s egy intéssel megint két üveg bort rendelt. Egyszercsak feligazodik az öreg és leveti a bekecsét. Kiáll a kocsma közepére. A keze a csípőjén. A iSÜvegét félre! Tánczra mozdul a cigány előtt. Lép egyet csöndesen hol jobbra, hol balra. A dallam bokrain hozzáütögeti az egyik rossz csizmát a másikhoz. A fejét hol fölveti és kevélyen ringatja a derekát; hol meg lehajtja és rácsapkod a csizmája szárára. Miniden mozdulata más. íme, most a kezefejét taktusra lógázza, mintha azt próbálná, hogy elég hajlékony-e a csuklója? A vén lábak ugyanily örömben részesülnek. De minél tovább táncol, annál mozgékonyabb. Lám, a süveget is levágja már nagy puffanással a sarokba. Az arcza piros és komoly. Ősz haja előre-hátra lengedez. A kezét hol összecsatto- gatja, hol a mestergerendán veri ki széles tenyerével a neki tetsző taktusokat. Látszik rajta, hogy a lelke is tánczol. Mennyi méltóság és költészet van a magyar tánczban! A lábakban gondolatok és ötletek fejeződnek ki. Az egész test zene. Minden, mozdulat a zene kifejezése. A kocsisom bámuló feje jelenik meg az ajtóban. Intek neki, hogy üljön le, és igyék egy üveg bort. Az öreg se nem lát, se nem hall már. Rég elmúlt ifjúságának hamvadozó tüze lobbant föl az inaiban. Nekivadulva lejt és széleseket fordul a kocsma földjén. Most már a sarkába futott a kedve. Forgatja, kopog is vele, s ahogy össze- ütögeti, bizonyosan ráképzeli foltos rossz csizmájára a legénykori sarkantyúját. Elnéztem volna sokáig a mulató öreget. De íme mindennek vége szakad: egy rémlátó szemű öregasszony jelenik meg az ajtóiban. Csípőre teszi a kezét, és rikolt: — Ej, vén lator! No lám! Az ember abbahagyja a tánczot. Pislog, mint aki álomból ébred, és egyet silmit a haján hátrafelé. Szó nélkül engedi, hogy a fejére nyomják a süveget, ég szó nélkül ölti fel a bekecsét. — Mingyár gondoltam, mihent mondták, hogy eladta kend a szamarát! — prédikál az asszony. Hova is ment vóna máshova.... Az öreg bágyadtan és kedvetlenül ereszkedik le a helyére. Az asszony a bekecs alá nyúl és az öreg mellényéből kiszedi a pénzt az utolsó krajczárig. — Hány liter a bor? — fordul az asszony aggódó szemmel a kocsmároshoz. — Öt, — feleli a kocsmáros a szakáiét hegybe simogatva. Öt liter bor, meg három szivar. — Még szivar is! Nézze meg az ember! Még szivar is!! A cigánynak is odadobott egy hatost, aztán felhúzta az öreget a pádról. — No fel vén lator! Az öreg fölkelt. Az asztalról fölvette a félbemaradt szivart, és útközben odavetette a cigánynak. Kilépett az ajtón szótlanul, engedelmesen. MONDAT PRÉDIKÁCIÓK. Az igazi hős: — Másokat kész exkuzálni, de önmagát — soha! — Utálja a részrehajlást, az előnyöket és főképen a különleges privilégiumokat. — Először is ura a saját lelkének. — Bátorságának szilárd fundámentuma mindig a hit.
