Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-09 / 28. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. A VILÁG VILÁGOSSÁGA. János 8:12. ÉLŐIM A. Világ világossága, Ur Jézus Krisztus! Beborult felettünk életünk kéklő ege. Világosságod fényével oszlasd el a veszedelmek sötét fellegét! Keskeny az ösvény, mely a te országodba vezet. Két oldalt tátong az elnyeléssel fenyegető mélység: a bűn és kárhozat. A kisértés sötét éjszakája utunkra vetette árnyékát. Vesd utunkra világosságod sugarát, hogy le ne lépjünk a te ösvényedről, mely az idvesség országába vezet! Ámen! TANÍTÁS. Meredek szakadék szélén keskeny ösvényen halad a vándor. Csak egy hibás lépés és a tátongó mélységbe zuhan. Könnyen megtörténhetik. Hiszen oly sötét az éjszaka. Ám kezében a lámpás. Ennek fényénél tisztán látja az ösvényt s lépteit bizton irányíthatja. Az élet útja ily keskeny ösvény. Jobbról is, balról is tátong az elnyeléssel fenyegető mélység: a bűn és kárhozat. Életünk kéklő egét is sötét felhő borítja: a bizonytalanság felhője. A tagadás éjszakája is ránk szakadt s ebben a kétes homályban csak egy bizonytalan lépés és elnyel a kárhozat örvénye. De ebben a pillanatban felgyűl lelkűnkben a Krisztus világossága. Fényénél látjuk az ösvényt és ha keskeny is, megmaradunk rajta, mert örök üdvösségre vezet s a végén látjuk az igazságot. Igen, ő maga mondotta: “Én vagyok a világ világossága!” “Édes anyám,” — szól a kis fiú — “miért oly csúnya, ripacsos és görbe a te kezed és nem olyan szép, sima és egyenes, mint a Klári nénié?” “Azért, kis fiam,” — szól az édesanya — “mert mikor te még csak olyan parányi csöppség voltál, egy este iszonyú sivitást hallok a hálószobából. Rohanok oda és látom, hogy egy kis gyermekágy lángbaborulva ég. Belemarkolok, tépem az égő párnát, lepedőt és takarót. Közben a kezem borzalmasan megégett. De megmentettem az én édes kicsi fiamat. Ennek már tiz esztendeje és te most itt vagy.” A kis fiú megfogja édesanyja eltorzult, sebhelyes kezét. Ajkához emeli. Megcsókolja. Még egy forró könnycseppet is ejt rá. Azután igy szól: “Édesanyám, a te kezed szebb, sokkal szebb, mint a Klári nénié.” A kereszt sokak szemében rut is, visszataszító is, botránkoztató is. Ám nekünk, Isten gyermekeinek, szép is, vonzó is, dicsfénytől koszoruzott is. Mert Krisztus ezen áldozta fel önmagát érettünk. Itt égett meg az ő keze, az ő lába, az ő szive érettünk. A sebhelyek ma is láthatók. Szebben, fényesebben világítanak ezek mindennél a világon. Igen, ő maga mondotta: “Én vagyok a világ világossága.” Igen, Krisztus kinyilatkoztatja Istent az embernek. Krisztus előtt az ember igen fogyatékos ismerettel birt az Istenről. Tőle tudjuk meg, hogy az Isten nem haragos, boszuálló kényur, aki gyönyörködik teremtményeinek fájdalmában, hanem szerető mennyei édes atya, aki még az ő egyszülött fiát sem kiméli, hanem elküldi hozzánk, hogy aki hiszen ő benne, el ne vesszen; hanem örök élete legyen. Hiszen voltak emberek is, akik koruknak világosságai voltak. Krisztus azonban maga a világosság. Az emberek világossága csak egy megha- tározottt s nagyon is szűk körre szorítkozott időben is, térségben is. Krisztus világossága azonban soha meg nem szűnő és kiterjed az egész világ- egyetemre. Az emberek világossága mellett igen keveset láthatunk. A Krisztus világossága mellett azonban mindent. Igen, ő maga mondotta: “Én vagyok a világ világossága.” Krisztus kinyilatkoztatja az embert önmagának. A régi pogány világban az ember nem ismerte önmagát. Nem ismerte égi eredetét. Krisztus nélkül az emberről alkotott eszménykép igen szürke, igen hétköznapi, igen alacsony lenne még ma is. Ő benne látjuk megtestesülve a felebaráti szeretetet. Ő maga mondja: “Szeressétek ellenségeiteket.” tEz a keresztyén ember! Legalább is ilyennek kellene lennie. Krisztus maga mutatott erre példát önmagában. így nyilatkoztatja ki Jézus az ember örök eszményképét. Igen, ő maga mondotta: “Én vagyok a világ világossága.” Krisztus világosságának fényénél látjuk meg és ismerjük meg az Isten és ember közötti viszonyt. Tőle tudjuk meg, hogy az ember egész bátran közelíthet az Istenhez személyesen. Sőt az Isten kedvesen veszi a hozzá való személyes közeledést és örömet talál az emberrel való érintkezésben és társalgásban, amit a hit, a megtérés és az imádság által valósíthatunk meg. Vigyázzunk tehát, hogy el ne oltsuk magunkban a Krisztus világosságát! Sőt tegyünk félre mindent, ami a világ világosságának gyógyító, éltető s ujjászülő sugarait felfogná és elhomályosítaná. Ámen. UTÓIMA. Jó Atyánk, Istenünk! Hálát adunk néked az égi világosságért, mely beragyogja életünket, felfedi hibáinkat, tévedéseinket és uj igazságok ismeretére vezérel. Tarts meg minket ennek a világosságnak a fényében, hogy szakadatlanul lássunk Téged, mint szerető édes Atyánkat; a Te Fiadat, mint a mi édes Megváltónkat; Szent Lelkedet, mint a mi biztató, bátorító erőnket és önmagunkat, mint a Te gyermekeidet, egymásnak testvéreit, akiknek egymásért s egymás javáért küzdeni, dolgozni szent kötelességünk és még meghalni is édes gyönyörűségünk legyen! Ámen!
