Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-07-09 / 28. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA GYERMEK KERT. Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. MIT TANULUNK A VASÁRNAPI ISKOLÁBAN JULIUS 10-ÉN? Amikor Mózes felnőtt, sok ideig Midián földjén lakott. Itt meg is nősült. Elvette feleségül a midiániták papjának leányát, Cippórát. Ennek a papnak juhait őrizte akkor, mikor igen különös dolgot látott. Azt látta, hogy egy bokor égni kezd és. mégsem ég el. Odament egész közel és egyszer csak hallja, hogy az Isten beszél hozzá az égő bokor lángjából. Isten nagy feladatot bízott Mózesre, de Mózes egy ideig nem akart engedelmeskedni. De lassacskán megértette, mit akar vele Isten és belátta azt is, hogy neki engedelmeskedni kell Istennek. Olvasd el figyelmesen a Mózes II. könyvének 2-ik részéből a 11—25. verseket, valamint a harmadik részt és a 4-ik részből az 1—20. verseket és felelj meg a következő kérdésekre: Miért kellett Mózesnek elmenni onnan, ahol lakott? (2. rész 11-15. v.) Hogyan találkozott Mózes a midiániták papjának leányaival? (16-17. v.) Hogy került Mózes a pap házába? (18-21. v.) Hogy hívták ezt a papot? (3. rész 1. v.) Mit mondott Isten Mózesnek a csipkebokorból? (4-10. v.) Mit felelt Mózes? (11. v.) Mit Ígért meg Mózesnek az Isten? (12. v.) Mivel bizonyította be Isten, hogy Ő hatalmas és mindent meg tud cselekedni? (4. rész 1-7. v.) Még ezek után is miért nem akart engedelmeskedni Mózes? (10. v.) Mit felelt erre Isten? (11-12. v.) Mit mondott újra Mózes, amiért Isten már haragudott reá? (13. v.) Mi volt Isten válasza? (14-17. v.) Mit tett Mózes? (18-20. v.) ■ Aranyige: És felele az Ur: Én veled leszek. (Mózes II. könyve, 3. rész 12. v.) KÉT KIS CSIRKE ÖSSZEVESZ. A gazdasszony búzát szórt a tyúkoknak és csirkéknek. Erre mind összeszaladtak. Csak két kis csirke mem sietett enni. Ezek nagyban verekedtek az alsó kerítés mellett. Mikor a kakas már jól teleszedte a begyét, nagy komolyan odalépett a verekedőkhöz, szétparancsolta és vallatóra fogta őket: — Miért verekedtek? — Azért, — kezdte az egyik csirke, — mert amint itt kapirgáltunk, egy buzaszemet találtam ... — Nem igaz, én találtam — szólt közbe hirtelen a másik csirke. — Hazudik! — kiabált az első. — Én láttam meg a szemet! — Az lehet, de én kapartam ki! A kakas megcsóválta a fejét: — De ostobák vagytok, hogy itt egy szem búzáért véresre vágjátok egymás fejét, pedig abból, amit a gazdasszony most szórt, tizet is fel- csiphettetek volna! — Én nem azért a rongyos egy szem búzáért pereskedek, — szólt az első csirke, — hanem az igazságomért! Én inem hagyom a jussomat, ha addig élek is! — Én meg — szólt a másik csirke — inkább éhen veszek, de azt nem hagyom halálig, ami engem illet! Mialatt a két csirke igy erősködött, kiki a maga igazsága mellett, egy vén tyuk a közelükbe lépegetett s teljes nyugalommal felcsípte a buzaszemet s megette. — No már most — szólt a bölcs kakas — ne veszekedjetek! Úgy Ítélek, hogy az öreg neked is tartozik egy fél szemet, neked is tartozik egy fél szemet adni. Punktum. Elmehettek! Egyik csirke sem mert a kakas ellen szólni, hát hallgattak mind a ketten, de forrt bennük a keserűség, hogy: lám, a másik mégis kap egy fél buzaszemet! Az öreg tyuk meg, hogy mielőbb megadhassa egyiknek is, másiknak is a fél-fél buzaszemet, nekilátott a keresésnek. Amint ka- pirgált-kapirgált, mellé lopakodott az egyik csirke s igy szólt: — Kedves nénikém, én elengedem azt, amivel nekem tartozik, ha megfogadja, hogy a másiknak nem adja meg azt a fél szemet. — Jó lelkem, megfogadom, — felelte a tyuk, — nem adok én aninak semmit se. Alig hogy ez a csirke megnyugodva elment, a másik csirke lopakodott az öreg tyuk mellé s igy szólt: — Ha a másiknak nem ád semmit, én elengedem nénémnek szívesen azt, ami nekem jár! — Jó lelkem, nem adok én a másiknak semmit sem — felelte az öreg tyuk s jóizüt nevetett magában, hogy: mégis csak furcsa egy dolog a csirkék igazságszeretete! REJTVÉNYEK. A megfejtést a következő csütörtökig erre a címre kell beküldeni: Rév. Béla Csontos, 3036 Globe Ave., Lorain, Ohio. A megfejtők között sorsot huzunk s a nyertes egy szép jutalomkönyvben részesül. 22. számú feladat. —pŐAN, W. Va. /Indiana harbor, ind. CS —ARY, Ind. —AKLAND, Cal. —ILES, O. —NDIIANA HARBOR, Ind. —LYRIA, O. —ANKIN, Pa. Ezekben a városokban mindenikben van magyar egyház, ezért könnyű lesz megfejteni. Keressétek meg az első betűket és az első betűk úgy sorbarn, ahogy vannak, egy másik fontos város nevét adják, amit szeretni kell minden amerikai