Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-06-11 / 24. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5 CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. ÖNMEGTAGADÁS. Luk. 9:13 ELÖIMA. Reád bízzuk magunkat, Úristen, mert magunkban nem bízhatunk. Te formáltál minket. Ismered gondolatainkat. Tudod cselekedeteinket. Látod érdemeden voltunkat és Te mégis kielégíted minden szükségünket. Bocsásd meg bűneinket, irgalmas Isten, s adj erőt arra, hogy önmagunkat megtagadhassuk, keresztjeinket felvehessük és a mi édes Idvezitönket követhessük. Ámen! TANÍTÁS. Szibériában történt. A vörös hadsereg egyik tisztje beszédet intéz a fogolytábor lakóihoz. Dicséri a bolsevizmust, mely nem ismer se Istent, se embert, se hazát s rövid időn belől hatalmába keríti az egész világot. Teljes szabadságot és katonai előléptetést igér annak, aki beáll a vörös hadseregbe. A felsorakozott fogoly katonák közül ekkor kilép az egyik. Feléjük fordul. Katonai állásba vágja magát s harsányan kiált: “Vigyázz! Hátra arc! Vissza a halálba! Indulj!” És nem volt a foglyok között egy sem, aki habozott volna. Valamennyien engedelmeskedtek a vezényszónak. Mentek vissza a fogolytáborba s legnagyobb részük valóban a halálba. Ezt nevezem én kereszthordozásnak és igazi önmegtagadásnak. Tele van a világ ilyen emberekkel, akik eszményképükhöz hűek maradnak mindhalálig. Sem ígéret, sem fenyegetés őket ettől el nem fordítja. Egy öreg tanítónak megható történetét beszéli el Sir Walter Scott. Ez a tanító életveszélyes sérülést kapott, amint osztályát tanította. Nagyfokú lázában úgy képzelte, hogy ő még mindig tanít. Növendékeit hol megdorgálta, hol pedig megdicsérte. Végre igy szólt: “De most már esteledik. Sötét kezd lenni. Haza mehettek!” Ebben a pillanatban kibocsátá hűséges lelkét és ő is elment haza, a nagy Tanító elé. “Légy hü mindhalálig”, akár magas, akár alacsony az a pont, hová az élet állított; légy hü, akár elismerést, akár megrovást kapsz is az emberektől és a Mester mondja: “Neked adom az élet koronáját.” Sokan hallgatnak a Krisztus tanácsára egy ideig és életük a legbiztatóbb és legszebb reményekkel kecsegtet. De hiányzik bennük az ál- hatatosság s egyszer csak azt látjuk, hogy ez a sokat Ígérő élet szennyfoltokkal teljes. Nem volt kitartásuk, mert nem tudták önmagukat megtagadni. Egy önmagával szemben nagyon is elnéző ember az Urnák tökéletes ellentmondásává lesz. De az lesz önmagának is. Önmegtagadás nélkül nem lehet tiszta valláserkölcsi életet élni. Ahhoz, hogy valaki Krisztussal közösséget bírjon, igaz töredelmesség, érzékeny lelkiismeret, tiszta szív, áhitatos lélek, fegyelmezett elme, önfeláldozó szeretet és erkölcsi akaraterő kell. Ezek a lelki értékek az önmegtagadás egyenes eredményei. Önmegtagadás nélkül nem lehet igazán alkalmazkodni Isten akaratához. A szenvedőleges alkalmazkodással szemben értem azt az erőteljes és tettre kész alkalmazkodást, ami jellemzi az igaz tanítványt, aki mindig kész arra, hogy szolgálja a Mestert és munkálja embertársainak boldogságát. Az igazi önmegtagadás abban áll, hogy elszakítjuk magunkat a világtól, a világnak bűnös vágyaitól és gonosz szellemétől és élünk a Krisztuséhoz hasonló életet. Ez lemondást jelent, ami nem valami könnyű dolog. Hiszen a tehetetlenség a mai kornak igen kedves és megszokott bűne. Azonban ha te sziklaszilárd, erős keresztyén akarsz lenni: vess számot magaddal és mondj le a tehetetlenségről. Nagy és hősi munkát kell majd elvégezned, mert hiszen gyökerestől kell kitépned néhány kedves, megszokott és öreg bűnödet. Ki kell bontakoznod becézgetett bűneiddel kötött szövetséged kusza hálójából. Vissza kell verned a kisértő éles támadásait. Mindenek fölött pedig alá kell rendelned a saját akaratodat Isten akaratának. Arról aztán biztosíthatlak, hogy igy többet fogsz nyerni, mint amennyiről lemondottál. Egy emberre nézve nagyobb veszedelem nem lehet annál, ha a bölcsőtől kezdve egészen a sírig minden kívánsága teljesül, ha pénzért, vagy szép szóért megszerezhet a világon mindent, amit megóhajt; ha soha sem kénytelen igy kiáltani: “Szűkölködöm nagy mértékben!” Önmagát soha meg nem tagadni: soha sem dolgozni, soha sem küzdeni, soha sem szűkölködni: ennél nagyobb szerencsétlenség nem érhet egy embert. Az ilyen embernek úgy a teste, valamint a lelke nagy veszedelembe forog állandóan. Legyünk hát hűségesek az igaz ügyben mind halálig. És ha nehezen esik is: szakítsuk el magunkat a világtól. Tagadjuk meg önmagunkat. És bizonyosak lehetünk a felől, hogy többet nyerünk, mint amit igy elvesztettünk. Ámen! UTÓIMA. Óh Úristen, töredezett szavakkal mondunk neked köszönetét azért, hogy elküldötted számunkra az Idvezetőt, akitől megtanultuk azt, hogy a szenvedés, a megpróbáltatás és a kereszthordozás elengedhetetlen feltétele a megtisztult és megigazult életnek. Engedd, hogy mi is megtagadhassuk magunkat és ne a saját kényelmünket nézzük, hanem a te dicsőségedre munkáljuk embertársaink javát. Ámen.
