Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-05-28 / 22. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 adományokat s kéri a szülőket, hogy gyermekeiket kivétel nélkül Írassák be az iskolába. Pricedale, Pa. A mostani ünnepen Kovács József és családja terítette n.eg az Urasztalát, amely mellett a kis gyülekezet csaknem minden tagja megjelent. Istennek kegyelme tegye ál- dottá ünneplésüket. Pittsburgh, Pa. Tizenkilencz ifjú testvérünk tett vallást hitéről s járult az Urasztalához első ízben pünköst ünnepén. Velők együtt 155-en vettek részt a szent vendégségben, melyhez a kenyeret és bort id. Bene István és családja adományozta. Ünnepi adomány $171.75, persely s egyéb bevételek $50.40. A konfirmált ifjak minden hétfőn d. u. 5 órakor összejövetelt tartanak. — Május 29-én az Ifjúsági Kör bingo-partyt rendez, melyen csak azok vehetnek részt, akik a vasárnapi iskolába szorgalmasan jártak. — Junius 26-án a Nőegylet tartja fennállásának 35. évi jubileumát. Valószínű, hogy ez a legrégibb Nőegylet a mi egyházainkban s igy ennek a jubileumnak a lehető legszélesebb körben kell érdeklődést ébresztenie. Nem volna-é lehetséges, hogy ezzel kapcsolatban a környék Nőegyletei egy körzeti konferenciát tartsanak? Ligonier, Pa. Dr. Nánássy Lajos árvaatya az elmúlt vasárnap a Buffaloi és vidéki egyházakban tett látogatást, hirdetve Istennek igéjét a west sidei, lackawannai és tonawandai templomokban. Igehirdetése építette a lelkeket, erősitgette az egymáshoz s árváinkhoz való szeretetet s anyagiakban is segítette árvaházunkat. — Május 22-én gyűlt össze Nánássy Lajos ügyvezető elnök lóvására az Egyesületünk nyári táborát előkészítő bizottság. A Bizottság tagjain kívül, mint vendégek részt vettek a tanácskozásban Dienes Barna homesteadi és Krivulka Károly johnstowni lelkészek, valamint Kalassay Sárika tanítónő. A kiküldött bizottság az összes szükséges előkészitő lépéseket megtárgyalta s a részletes eredményről környéki összes egyházaink lelkészei és ifjúsági egyesületei még a napokban megkapják az értesítést. Az a körültekintő alaposság és komoly lelkesedés, amellyel ezt az eddig ismeretlen nyári táborozást előkészíti és megrendezi Református Egyesületünk már magában biztosítéka a három napos táborozás föltétien sikerének. Többször szólunk még részletesebben e nyári táborról Lapunk hasábjain, kimerítő tudnivaló jut rövidesen ifjaink kezébe is, de amig ez megtörténhet, addig is jelezzük a következőket. A nyári tábor meg- keződik julius 2-án, pénteken este 6 órakor az Árvaházban. ltjainkat már teljesen felszerelt tábor, leányainkat pedig kényelmes szállás várja ekkor. Szombaton, vasárnap és hétfőn folytatódik a táborozás s véget fog érni hétfőn, julius 4-én, délután 4 órakor. Ennek a három napos üdülő táborozásnak a célja komoly és maradandó ismeretterjesztés, vallásos és erkölcsi nevelés, környéki egyházaink ifjúságának testvéri találkozója is nagyszerűen megrendezett szórakozás. Táborozás, elszállásolás, 3 napi teljes ellátás, értékes előadások, komoly tanulási lehetőségek, fürdés, szórakozás stb. mind mind Református Egyesületünk segitő jóvoltából vált lehetségessé, amit ingyen nyújthatunk ifjúságunknak. — Ez az egész nyári tábor egy nagyszerű kisérlet Egyesületünk részéről s ha ifjaink méltányolni fogják az Egyesület nagy áldozatát megjelenésükkel, keresztyénekhez méltó magaviselettel s az egész táborozás nagy erkölcsi sikerével, akkor a ligonieri kisérlet után még két másik hasonló tábort fog megrendezni az Egyesület a jövőben. Környéki Ifjúság tőlünk függ tehát, hogy vájjon többi amerikai magyar ifjú testvérünknek lesz-e része ilyen pompás kiváltságban. A konferencia minden résztvevője csak $1.00 jelentkezési dijat tartozik fizetni az egész időre. Buffalo, West Side. Ónodi Edward vezetése alatt megalakult a fiuk Boy Scout csapata, egyelőre 10 taggal. Az uj csapat már charterezve is lett s hivatalosan a 49-es számot kapta. Ünnepélyes fölavatásuk e hó 25-én történt meg. Lackawanna, N. Y. Az egyház tudósítása panaszkodik amiatt, hogy noha pünköst ünnepén a gyülekezet majdnem teljesen megtöltötte a templomot, az Urasztalához aránylag mégis kevesen járultak. Igen sokan távoztak el, amikor annak kiosztására került a sor. Sajnos, hasonló jelenséggel sok helyen találkozunk, pedig a jó református embernek mindig örömmel kellene fogadnia az alkalmat, amikor az Urasztala mellett megjelenhet. Columbus, O. A Reformed Church Ohio Sy- nodja e hó 20-án a mi templomunkban tartotta mostani gyűlésének befejező napját, ezáltal is kifejezve azt az értékelést, amelylyel ottani gyülekezetünkkel szemben viseltetik. A kerületi gyűlésen a mi egyházmegyénket Dr. Csutoros Elek lelkész és Gaál Sándor főgondnok képviselték. — Pünköst ünnepe alkalmával a szentjegyeket Gergely Jánosné ajándékozta, mig ugyan e célra id. Füleki András 3. dollárt adományozott. Az ünnepi Istentiszteleten a Nőegylet alkalmi éneket adott elő, ezzel is emelve annak méltóságát. — Az ünnep első napján lett megkeresztelve Tóth Sándor és Jakab Anna szülők leánykája Róza, Mária. Kereszt szülők: Tóth József és neje Gábor Zsu- zsánna. Cleveland, W. S. Vasváry Ödön lelkész tiszteletére e hó 29-én este közvacsorát rendeznek azok a tisztelői és barátai, akik az ő egyházi és közéleti munkásságát eddig is a legteljesebb mértékben megbecsülték. Meglehetősen széles kör ez, amely nemrégiben a városi tanácsos-jelöltek közé is odaállította a rvest sidei egyház lelkészét s ha a választásnál kissebségben maradt is, már maga a jelölés ténye ékes bizonyság mellette. Gratulálunk az újabb tiszteletadás alkalmából.