Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1932-05-28 / 22. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A FALÁBÚ EMBER. Irta: Gárdonyi Géza. (Ötödik folytatás) — Nem lépek oda ahol puha. Te fogsz ásni. Én csak a kutyát csititom, meg vigyázok. Te ásol és kihozod a hordót. Elvisszük az erdőbe, elássuk a haraszt alá. Én mindenre gondoltam. Még arra is gondoltam, hogy nem a magad ásójával ásol, hanem az uraság kertészének az ásójával. Az az ásó a kerti kamarában van. A kamara egyik deszkája lazán lóg. Csak be kell nyúlni az ásóért. Ábris a fejét rázta. Amaz folytatta: — Semmi az, elhidd. A többi meg még köny- nyebb. Az öreg Csobádi a múlt évi búcsún két pohár bortól már danolt. Leghamarabb elázott valamennyi között. Semmise könnyebb, mint odalopni a bort este a kancellária ajtajába. Szinte látom az öreget, milyen bagolyszemet mereszt, mikor az üveget megpillantja. Nézi, tapintja, kivonja a dugót, szagolja. Aztán megkóstolja. “Bor!” — mondja elbámulva. S gondolkodik, hogy miképpen került az oda? Csakhamar átérti, hogy nem lehet máshonnan való, csak az uraság pincéjéből. Mert a bor nem paraszti. Ekkor elmosolyodik. Tudod, hogy az öreg szereti a tréfát. Arra gondol, hogy megissza a bort, s vizet tölt helyébe; a vizes üveget aztán otthagyja a tolvajnak. •— De hátha nem találja meg? — Hogyne találná meg? Tavaly, hogy az uraságnál bojtárkodtam, akárhányszor láttam őt, a- mint ott aludt az ajtóban, a bádogeresz alatt. A küszöb a párnája. Csak nem bolond tani, hogy egész éjszaka virraszt. — És ha véletlenül felébred és kajabál? — Megnézzük előbb, hogy mennyi hiányzik az üvegből ? Ha csak egy harmadát megissza is, akár diót törhetsz a fején, nem fog kajabálni. Csak óvatosság! Még arra is fogunk vigyázni, hogy a pénzt apránként költsük. Ha az első egy-két esztendőben borjut nevelünk meg disznót, annak utána bátrabban költhetünk. — Nem tetszik ez nekem sehogyse, — mondotta Ábris felállva. Ez a munka mégis csak az ördögé.... — Minden pénz egyforma, — felelte nyugodtan a falábú. A pap forintja csakolyan, mint a zsiványé, a zsivány forintja csakolyan, mint a római pápáé. Kiverte a pipáját és kezet nyújtott Ábrisnak. — Aludj rá egyet-kettőt. Gondold meg, hogy a medve is megmássza a fát, amelyikben méz van. E naptól kezdve a falábú különféle okokbol át-átlátogatott Ábrishoz. Ábris csak a fejét rázta. — Nem, nem, — mondotta. — Az én lábamat nem eszi meg a rozsda. A falábú nevetett rá. — Hallod-e, — mondotta — én se vagyok tán bolond ember. S kirajzolta neki mi a kényelem, mi a vagyon. Maga hordotta elő a történhetőségeket, hogy például miként járnak el, ha a bort az őr nem issza meg. Mert arra is jó ám gondolni, mindenre gondol az okos! — Hát lehet, — igy beszélte: — lehet, hogy az őr megszimatolja a rókaszagot, s nem iszik. Jó: marad még bor. Várni fogunk a jövő esztendeig vagy addig, mig más őr kerül oda. Akkor egyikünk összebarátkozik az őrrel. Lehet névnap vagy kitalálunk valami fogadást, amit elveszítünk, szóval az a vége, hogy iszunk. A bort persze a kocsmából hozzuk, de útközben kicseréljük az erőssel. Az ivás valamelyik béresnél lesz. Akkor a munkát egymaga végzi a másik. Ábris érdeklődéssel hallgatott, a végén mindig csak a fejét rázta: — Csináld végig mással. Tudod, hogy én szent fogadást fogadtam. Lőrinc megvetően legyintett. — Kinek fogadtad? Képnek. Mi a kép? Vászon meg festék. A te szent fogadásod éppen arra volna jó, hogy tereád senkise gyanakodna. Ábris nem szokott álmodni; ha letette a fejét este, aludt, mint a kő. Azonban mióta a pénzszerzésről beszélgettek, minden éjjel volt valami álma. Megálmodta, hogyan Toppantják be az ajtót, hogyan gyújtanak gyertyát, hogyan csillog-villog a nagy garmada pénz az asztalon. Egyszer meg azt álmodta, hogy az öreg Csobádi kiébred a részegségéből, és megrohanja őket, de Lőrinc torkon ragadja az öreget. — Vigyázz, az Istenért! — kiáltja — vigyázz, mert emberhalál esik! Mikor másnap elmondta Lőrincnek ezt az álmát, a falábú vállat vont:-— Vigyázni fogok, hogy ne nagyon szorítsam a torkát. Ez nem tetszett Ábrisnak. * * * Végre március utolsó napján megérkezett a szél. Ábris a szél első megfuvallásakor összeborzadt: úgy érezte, mintha a csontjaim fuvallana által. De ugyanezen a napon délután levelet kapott. A levél hivatalos értesítés volt egy községbirájától. Ábrist arról értesítették, hogy az apja meghalt. (Folytatása következik)
