Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-05-28 / 22. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7 kapni, aki tízszer egymásután beküldi a megfejtést. Te a tizediktől kezdve beküldted mindig, tehát eddig négyszer egymásután. Küldd be mindig, a jutalom nem marad el. A rejtvényeket köszönöm. Próbálj könyebbeket csinálni. Kára Erzsiké, Perth Amboy, N. J. Köszönöm szép leveledet. Sénay Jolánka, Fairfield, Conn. Találjátok ki a rejtvényt külön, te is, meg Rózika is, és küldjétek be egy levélben együtt. Két testvér egyszerre is beküldheti. írja meg a levelet Rózika is, meg te is, igy ő sem fog kimaradni. Ugy-e Jolánka, nem haragszol, hogy visszaküldtem a leveledet? Ezzel is csak tanítani akarlak. Aláhúztam benne egyes szavakat. Szeretném, ha megírnád nekem, miért húztam alá? Ha még nem dobtad el azt a levelet, küldd nekem és ird meg, hogy kell azokat a szavakat helyesen leírni. Juhász Jolánka, Buffalo, N. Y. Köszönöm a leveledet. Igazad van, a kon­firmáció előkészít arra, hogy Istennek tetsző életet éljünk és az Ur Jézust kövessük. Mégis egy csomó fiú meg leány a konfirmáció után már nem csinál semmit. Némelyik még templomba sem jár. Pedig a konfirmáció után még jobb református fiúnak, vagy leánynak kellene lenni, mint addig. Demeter Erzsiké, Phoenixville, Pa. Örülök Erzsiké, hogy egy pár heti hallgatás után újra írtál. Imri Juliska, South Norwalk, Conn. Köszönöm a rejtvény. Szeretném, ha jobbat küldenél. Boros Juliska, Lorain, O.; Smajda Emma, Ronco, N. J.; Balogh Kálmán, McKeesport, Pa.; Molnár Lajos, Youngstown, O, Ti a múlt héten küldtetek először megfejtést. Remélem, nem utoljára! AZ IFJÚSÁG KÖRÉBŐL. C. E. Topic for May 29. “WHY SHOULD WE PRAY?” Scripture; Psa. 51; 10—19. “Why should we pray?” This question is asked too often in our days. Probably the reason for it is that we do not pray enough and very many of us do not have an ‘experience’ of the prayerful life’. To Christian young people this question should be as impertinent as asking; “Why should we talk to our fathers and mothers?” In our prayer we talk to God who is our Heavenly Father. It is all too common in our prayers to continually ask God to do things, or to give things to us. This should be a part of our prayers, but by no means the only part. Children who love their parents talk to them not only when they want things, but also for rea­son of sweet companionship. The element of praise, of thanksgiving, of obedient submission to God’s Will should always find expression in our prayers. Having this consideration about prayer, we are ready to answer the question; “Why should we pray?” — 1). We should pray because Christ prayed and taught his disciples to pray. Early in the morning Jesus used to go out among the hills and while others slept he prayed. Jesus is our ideal, our perfect ex­ample and we should pray because he prayed. 2). Because men of God in all ages prayed and re­ceived the power of the Spirit. Moses in the wilder­ness, Isaiah in the Temple, Daniel in his room, Washington at Valley Forge, Lincoln at his desk, etc. 3). Because prayer purifies our soul, ennobles our every action, strengthens us when we are dis­couraged, humbles us when we become conceited. Many more reasons could be ennumerated but these should be sufficient. Magyar Ref. Young People! Are you slow in seeing, that before your life can conform to the ideal of Jesus you must learn to pray both privately and in your C. E. meetings. Your prayer may be brief, it may lack perfect form, but if it comes from your heart God will bless you and make you a blessing for other young peo­ple and for your Reformed Church. Rev. Dan. Bodor. A TON AW AND AI IFJÚSÁGI KONFERENCIA. A jó isten megáldotta a Buffalo és környéki református egyházakat szép pünkösdi ünneppel, ragyogó tavaszi nappal, de mindenekfölött gyö­nyörű szép ifjúsági konferenciával a tonawandai templomban. Szeghy B. János lelkész és neje vezetésével 20-an jelentek meg East Buffalóból, Bötty János lelkész és neje vezetésével 15-en jöttek el Lackawannáról, szintén annyian Urbán Endre lelkész vezetésével West Buffalóból, a ven­déglátó tonawandai egyház ifjúsági köre pedig 30 taggal volt képviselve. A konferencia a kö­vetkezőképen folyt le. Urbán Endre és Bötty János lelkészek imája és biblia olvasása után Rózsa István elnök üd­vözlete következett. Ujváry Erzsiké titkár szám­ba vette a megjelenteket. Rev. T. Cowan nagy­szerű előadása következett arról, hogy mit tegyen az egyház az ifjúságért. Adjon az egyház az if­júságának szeretetteljes légkört, megfelelő mun­kateret, jó példát az otthoni és a templomi élet­ben, Jézus szivén keresztül barátságot öregebbek és fiatalok közt indíttatást imádkozó életre. A vi­lágháborút fiatalemberek harcolták meg, de ta­pasztalt öreg generálisok vezetése alatt. Ilyen vezetésre szorul az ifjúság az egyházban is. Másik nagyszerű előadás volt Rev. C. W. Scihwartzé e cimen: Mit tegyen az ifjúság egyhá­záért? Legyen hűséges, készüljönj hogy később vezethessen, tekintse az egyházat menedékhely­nek a modern világ kísértései között, munkát vál­laljon, keressen szórakozást az egyház keretein belől, sohase szégyelje Megváltóját. A hozzászó­lások foyamán kifejezés nyert az is, hogy a fia­talságnak anyagilag is kell szolgálnia egyházát. Nagy lelkesedéssel határozta el a konferen cia, hogy összejöveteleit folytatja, részt vesz az országos konferencián augusztusban Lackawannán és hogy egyelőre mindegyik egyesület a saját sza­bályai szerint működjön tovább.

Next

/
Thumbnails
Contents