Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-04-23 / 17. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 MÁRTHÁK ÉS MÁRIÁK. AZ AMERIKAI MAGYAR REF. NŐEGYLE­TEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Az Amerikai Magyar Református Nőegyle­tek Szövetségének gondolata mindinkább terjed, s a Szövetségbe időről-időre újabb Nőegyletek csatlakoznak. Legutóbbi híradásunk óta hivatalo­san jelentkeztek Detroit, Mich., New York, N. Y., 69-ik utca, Vintondale, Pa., Johnstown, Pa., Mil­waukee, Wis.j és Morgantown, W. Va. A Nőszövetség ügyét két egyházmegye is tárgyalta. A Magyar Sión egyházmegye, Flint, Michiganban tartott gyűlésén Április 12-én és a Tóparti egyházmegye a Lorain, Ohióban tartott gyűlésén ugyanaznap. Mindkét egyházmegyei gyű­lésen az országos szövetség elnöknője személye­sen ismertette a Szövetség megalakulásának kö­rülményeit, célját, munkakedvét, hangsúlyozta, hogy a Nőszövetség nem fiókja a Református Egyesületnek, hogy nem kizárólag az Árvaház se­gélyezésének céljából alakult, hogy kötelező kive­tést nem jelent a Nőszövetségbe való beállás, hogy a Nők szervezkedése az egyes gyülekezetek szempontjából épen olyan fontos mint az össz- reformátusság s első sorban az egyházakhoz tar­tozó nők munkájának sikeresebbé tételének szem­pontjából. A fenti két egyházmegye lelkésztagjai és világi képviselői hivatalosan tudomásul vették a Nőszövetség megalakulását és munkáját, pár- tolólag ajánlják a kebelükbe tartozó egyházak nő­tagjainak jóindulatú figyelmébe. Bizonyára meg­lesz az egyházmegyék ajánlatának kedvező ered­ménye. Az első kerületi konferencia után a második­at Clevelandban, a West Side-i református egy­házban tartják meg a következő egyházak nő­tagjai: Lorain, Elyria, Cleveland West Side, Cleveland East Side és Cleveland Presbyterian. A konferencia ideje: április‘24-én, vasárnap, dél­után 3 órai kezdettel. A fentnevezett egyházak komolyan készülnek erre a körzeti konferenciára, melyre minden érdeklődő református nő hivatalos. A clevelandi és környékbeli magyar refor­mátus nők a múltban annyiszor bizonyságot tettek hithüségükről, munkabírásukról, áldozat- készségükről, hogy szinte fölösleges hangsúlyozni, hogy ez a második konferencia milyen lesz. Bizonyára minden egyházból sokan lesznek jelen, akik ott lesznek komolyan fogják tárgyalni a Nőszövetség ügyeit, hogy a tárgyalások ered­ménye fokozottabb lelkesedésre készteti a Nő­egyletek és egyháztagok eddig is buzgó cso­portjait. A központi elnöknő, Laky Zsigmondné ez- alkalommal fogja a nők elé terjeszteni azt a pályázati tervezetet, mely szerint az árvaház árva lakói az évi Nagy Gyűlés alkalmával szavalati versenyt tartanának magyar költők hazafias köl­teményeiből, s a legjobbnak ítélt és legtöbb köl­teményt tudó árvagyermeket valami ajándékkal jutalmazná a Nőszövetség. A Cleveland Körzeti Konferencia körülbelül ugyanolyan tervezet sze­rint folytatódna, mint a cantoni annak idején, szükség szerinti változtatással. Örömmel közlöm a fentieket, és még na­gyobb örömmel fogom közleni a Cleveland Kör­zeti Nőkonferencián végzett munkáról való je­lentésemet. Hiszem, hogy a nyár végére ter­vezett évi Nagy Gyűlés megtartása alkalmával a református dolgozó és imádkozó nők nagy sokasága tesz bizonyságot arról, hogy a Nő­szövetség életképes, hogy az első esztendő mun­kája, bármily küzdelmes is, de nem kétségbe ejtő, hanem ellenkezőleg minden reményeket felülmúló. Laky Zsigmondné, elnök. A MAGYAR SIÓN EGYHÁZMEGYE f. hó 11. és 12-én tartotta tavaszi közgyűlését a fiinti református templomban. A gyűlést is­tenitisztelet előzte meg, melynek végeztével Boros Jenő egyházmegyei elnök a közgyűlést megnyi­totta. Az elnöki jelentés felolvasása után a közgyűlés megválasztotta az 1932-ik évi tisztvi­selőket és pedig elnökül: Bakay Árpád gary-i; titkárul: Tóth Mihály detroiti; jegyzőül: Korocz Géza fiinti lelkészt s pénztárnokul: Lakatos Sándort. A másnapi folytatólagos gyűlésen napirend előtt Laky Zsigmondné szólalt fel az amerikai református női szövetség érdekében, kérve az egyházmegye hathatós támogatását. Majd a pa- róchiális jelentések olvastattak fel s ennek meg­történte után kineveztettek a különböző bizott­ságok, amelyek munkájukkal elkészülvén határo­zati javaslataikat a közgyűlés plénuma elé ter­jesztették, amelyeket az, csaknem minden vál­toztatás nélkül elfogadott. A gyűlés kedden este 7 órakor Boros Jenő lelkész buzgó imájával véget ért. A gyűlés tartalma alatt a kiküldöttek a helybeli Lorántffy Zsuzsánna nőegyletnek voltak szívesen látott vendégei. A legközelebbi egyház- megyei közgyűlés 1933-ban a husvét utáni har­madik hétfőn tartatik Detroitban, (K. G.)

Next

/
Thumbnails
Contents