Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-04-23 / 17. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A TÓPARTI EGYHÁZMEGYE GYŰLÉSÉRŐL. A Tóparti Egyházmegye április 11. és 12-én tartotta évi gyűlését Lorainban. 11-én este is­tentisztelet volt, melyen Vasváry Ödön egyház- megyei elnök hirdette az Igét, egyébb szolgá­latokat végeztek. Dr. Papp Géza, Bernáth Árpád és Hady Albert. A gyűlésen, mint vendégek jelen voltak Újlaki Ferenc, Dr. Nánássy Lajos, Laky Zsigmond, Laky Zsigmondné, Oláh Juliska és Szeghy B. Jánosné. A közgyűlés testületileg tett látogatást az évek óta betegen fekvő Virág István nyugalmazott lelkésznél, ahol Újlaki Fe­renc intézett néhány szót a beteghez és Csontos Béla imádkozott. Az egyházmegye tisztikarában uj tag Urbán Endre titkár. Az egyházmegye lelkészi karában a következő változások állottak be: Elyria uj lelkészt választott Tóth Tibor beaver falisi lelkész személyében, Krisik Alajos fairport harbori lelkész cserélt Hady Albert los angelesi lelkésszel. Ifj. Kalassay Sándor volt elyriai lelkészt az egyházmegye lelkészi jellegé­nek viselésétől megfosztotta. Drakes Congo ren­des lelkészt nyert Radácsy Sándor személyében. Közgyűlés utasította a fiókegyházakat kiszolgáló lelkészeket, hogy a fiókegyházakban szervezzék meg a vallásos nevelés munkáját. A közgyűlés kifejezte azt az óhaját, hogy a Vasárnapi Iskolai leckék kidolgozottabb formában jelenjenek meg a Reformátusok Lapjában vagy a Szebb Jövőben. Ajánlotta a közgyűlés, hogy Vasárnapi Iskolai tanítók .számára egy hetes nyári konferencia tar­tassák valamely nyugalmas és szórakozást is nyújtó helyen. A loraini. egyház öt pontból álló beadványt terjesztett az egyházmegyei közgyűlés elé, melyben sürgeti az egyházmegyei járulékok különösen a hátralékok befizetését, az 1932. évre szóló járulékoknak 1932-ben való befizetését, az útiköltségek és egyébb egyházmegyei kiadások­nak az egyházközségek által való megfizetését és a segélyek arányosítását. Sajnos, e bead­ványok nem találtak egyhangú pártolásra. A hátralékos egyházmegyei járulékokat a hátralékos gyülekezetek nem fizették meg. Az idei járulé­kokból is alig folyt be 20%, az útiköltségeket és egyébb egyházmegyei kiadásokat ezután is az 1 dollárból fizetik. A segélyek arányosítására bizottságot küldött ki, melynek feladata javas­latot tenni a Boardnak. A közgyűlés tárgyalta az Emergency Fund ügyét. A legmegértőbb támogatást ajánlotta. Gyülekezetek, magánosok és egyházi testületek siessenek a Board segiségére. Az egyházmegyei elnököt szorgalmazza, hogy a lehetőséghez képest minden . gyülekezetei látogas­son meg egyszer egy esztendőben. (Csi. B.) EGYHÁZI HÍREK. BOROS JENŐ JUBILEUMA. Boros Jenő chicagói lelkész, egyházmegyei elnök 25 éves lelkészi jubileumát ünnepelte a chicagói és amerikai magyarság e hó 10-én. Isten iránt való mélységes hálaadással emlékezünk meg szeretett lelkészünkről újra, amikor most ebben a néhány sorban visszpillantok egyházunk szép ünnepére. Dr. C. E. Schaeffer ünnepi be­széd keretében méltatta Boros Jenő lelkészünk 25 éves és chicagói pásztorkodásának 10 eszten­dős érdemeit. “Isten szolgájának az a hivatása, hogy népét az Urnák bemutassa, ehhez a nagy tisztséghez egy tiszta és szent életű férfi élet szükséges. Az Ó-Testamentum papjait az áldo­zatokkal és azoknak vérével szentelték fel, csak e felszentelés után szolgálhattak az Isten oltára előtt, az Uj-Testamentum szerint a mi áldozati Bárányunk az Ur Jézus, aki érettünk megáldoz- tatott, az Ő vére által lettünk mi szentekké. . . Ő hívta el apostolait s azoknak utódait az Ur szolgálatára, hogy legyenek az Isten népének vezetői, hogy* türelemmel, önfeláldozással és nagy szeretettel hívják, gyűjtögessék az Ő juhait...” Ujlaky Ferenc toledoi lelkész beszélt ezután a lelkészi hivatás nagy és szent kötelességeiről s mélyen szántó beszédében ecsetelte az ünnepelt 25 éves hü sáfárkodását. Sok szép mozzanatát említhetnénk még az ünnepélynek, de röviden csak annyit, hogy legnagyobb örömünk az volt ez ünnepen, hogy ifjúságunk olyan nagy szám­ban ünnepelt velünk, ami legékesebb bizonysága pásztorunk eredményes szolgálatának. Gyüleke­zetünk minden tagja nevében újra kérjük a Mindenható Istent, hogy továbbra is adjon erőt, hűséges kitartást és sok szeretetet a mi pász­torunknak minden áldásos munkájában. Kotány Jánosné. Ezekhez a szívből fakadó jó kívánságokhoz mi is csatoljuk Lapunk Szerkesztősége nevében szolgatársi és baráti szeretetből fakadó áldás- kivánásainkat. Isten kegyelme legyen bőséges az ünnepelt életén és fáradozásainak megérde­melt jutalma legyen gyülekezetének és szeret­teinek osztaltan megbecsülése. — Szerk. Leechburg, Pa. Az egyház Nőegylete április 16-án este jól sikerült tea-estélyt tartott az iskolában. Ifjúságunk most szervezett énekkara szép énekszámokat adott elő. Ugyancsak ifjaink

Next

/
Thumbnails
Contents