Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1932 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1932-02-27 / 9. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 melyhez ez alkalommal a szent jegyeket Ondó István és neje ajándékozták. -—- Amint már jelen­tettük is, az egyháztanács lapunk képviseletével Gecsey Károly algondnokot bízta meg, akit ismé­telten ajánljuk Woodbridgen. lakó testvéreink szives támogatásába. Los Angeles, Cal. Bensőséges ünnepély ke­retében iktatták be a C. E. uj tisztviselőit. A beiktatási szertartást az egyház lelkésze mellett Rév. Clark Aydelott és Blozán Nándor ifjú­sági superintendens végezték, akit a 'C. E. tár­saság egy remekbe készült C. E. diplomával tün­tetett ki. Rév. Edw. Evemeyer superintendens áldást kérő imája zárta be a lélekemelő ünm.e- pélyt. — Az uj egyháztanács hivó szóval for­dult Los Angeles összes magyar protestánsaihoz, hogy közeledjenek bizalommal az egyházhoz, lá­togassák az Istentiszteletet, az Énnekkart, gyer­mekeik a vasárnapi iskolát s adományaikkal legye­nek anyagilag is az egyház támogatására. — Az egyház uj lelkésze, Krisik Alajos Március első felében fog megérkezni, hogy átvegye az egyház vezetését. A gyülekezet szeretettel várja az uj lelkipásztort. Akron, O. Az uj tisztikar eskütétele alkalmá­ból a Nőegylet vacsorát rendezett. A f. évi tisztviselők a következők: Főgondtnok Finta Ist­ván, algondnok ifj. Tóth Imre, pénztárnok Kun József, főellenőr Tudja János, ellenőr Shaván László, jegyző Eigenbrod József, presbiterek Vaj­da József, Szegedi Péter, Zsibai Gábor, Recski László, Nagy Lajos, Farkas István, Nagy János, Vecsei Márton, Pánczél József, Mészáros Bertalan, Bórdi János, Fésűs Ferencz, Sala Ernő, Szabó József, Tóth József, Szabados János, Farkas La­jos, Berta Bertalan, Mihály János, Soós Lajos, Szekeres Mihály, Hunyadi János, Surugli József, Batiz Lajos, gazd. biz. elnök Nagy János. — A Nőegylet tisztviselői: diszelnök Dr. Papp Gé- záné, elnök Tudja Jánosné, jegyző Eigenbrod Jó- zsefné, pénztárnok Ince Lászlómé, ellenőrök Sha­ván Lászlóné és Zzibai Gáborné, leltározó Recski Lászlóné. — A C. E. társaság szépen sikerült far­sang-végi partyt rendezett. — A böjti Úrvacsorát Február 14-én osztották ki. — Február 27-én tea- estély lesz, melyen a gazdag programmon kivül a lelkész tart alkalmi előadást. — Március 13-án tartják meg a magyar szabadság-üninepet az egész hazafias magyarság bevonásával, a következő sor­rendben: D. e. 10 órakor ünnepi Istentisztelet, d. u. 3 órakor nyilvános nemzeti ünnepély a templomban, melyre az egyletek és testületek zászlóikkal vonulnak fel. Este nagy társasvacsora az iskolában, hazafias színdarabbal egybekötve. — A konfirmációi tanítás folyamatban van. — A Nőegylet belépett az Országos Szövetségbe. A Nőegylet alelnökéül Szabó Józsefnét választot­ták meg. Dayton, O. Az évi közgyűlés nagy fontos­ságú határozatot mondott ki. Nevezetesen azt. hogy Január hó elsejétől önferttartó egyházzá ala­kul... A Senior Énekkar részt vett a First Luthe­rén Churchben. tartott imaórán, amelynek célja volt, hogy az egyes nemzetiségek saját szülőföld­jükért imádkozzanak.. Az egyház diakonisszája Magyarországért mondott imát. Vajha meghall­gatná a jó Isten! — Jelentettük már, hogy a Junior C. E. ez évben ismét megnyerte a Union zászlót. Ez alkalomból a derék gyermekek ré­szére a lelkész adott egy partyt, hogy hűségükért megjutalmazza őket. — Böjti Úrvacsora volt az elmúlt vasárnapon. — Február 21-én este a Lo- rán.tffy Zsuzsánna Nőegylet tartotta meg az évi Zsuzsáim a-estély ét, amelynek műsorán egy szín" darab, monolog, zeneszámok stb. gyönyörködtették a közönséget. — A lányok Basket Ball csapata 27-én “Leap Year” mulatságot fog tartani, amely­re már erősen folynak az előkészületek. —- A Mision Band, a gyermekek missziói köre a “Titn- dérálom” c. szindarabb előadására készül. Tonawanda, N. Y. Az egyház uj tisztviselői: Balogh József gondnok, ifj. Pór András algond­nok, Borsos Gábor templomgondnok, Kiss Mik­lós jegyző, Bagdy Zoltán pénztárnok, Halász Ben­jamin ellenőr. Uj presbiterek: Koncz Mihály, Majos János, Siposs István. Uj diakónusok Ju­hász Lajos, Szeles Sándor, Kiss Lajos, ifj. Mol­nár Pál. Trusteek: id. Molnár Pál, Holesko Al­bert és id. Pór István. — A protestáns egyhá­zak közös Istentiszteletén külön elismerést nyert az egyház azért, hogy a vas. isk. továbbképző tanfolyamán ifj. Molnár Pál és Kiss Lajos ta­nítókkal együtt a lelkész is részt vett. — A Varró Kör Balogh József né és Juhász Andrásné házánál tartott összejövetelt. Legközelebb, Feb­ruár 26-án Laskai Kálmánnénál találkoznak. -— Az elmúlt vasárnap osztották ki a böjti Úrvacso­rát. — Február 28-án a lelkész a Szentföldről és a húsvéti történetről tart vetített képekkel elő­adást a templom basementjében. Tiszteletes ur! Lesznek-é hirek a lapban? Mert ha lesznek: akkor én is megrendelem! -— Ezt a kérdést szerkesztőnk jelenlétében intézte egyik hit­testvérünk a helyi lelkészhez. Csak egy pár meg­jegyzést ehhez a kérdéshez. Az egyházi lap legfon­tosabb része nem a hírekből áll, de kétségtelen, hogy híveink örömmel olvassák siaját egyházuk híreit s erre is szükség van. A lap pedig csak akkor közöl­het híreket, ha beküldik azokat. Vajon megérezzük-é mindnyájan azt a nagy erkölcsi felelősséget, amely az egyházi lap terjesztése terén ezen az utón is nehezedik a lelkészekre? A Reformátusok Lapja sze­retettel kéri az egyházi hirek rövid, tömör formában megírandó beküldését.

Next

/
Thumbnails
Contents