Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1931 (32. évfolyam, 33-48. szám)
1931-08-29 / 35. szám
Vol. XXXII. ÉVFOLYAM. McKEESPORT, PA, 1931. AUGUSZTUS 29. No. 35. SZÁM. PUBLISHED WEEKLY AMERIKAI MAGYAR EDITOR: by the Board of Home REV. J. MELEGH Missions of the Reformed 301 Ruben Building Church in the U. S. McKeesport, Pa. Phone: 2-2742 SUBSCRIPTION RATES: REFORMÁTUSOK LAPJA Associate Editors: $2.00 Per Year, Anywhere HUI VfIliiül 1 UUVfll idill «fii REV. GÉZA TAKARÓ Entered as Second Class Matter on the 10th ol Publication Office: 344 East 69th Street New York, N. Y. January, 1931, at the Post Office at McKees301 RUBEN BLDG., McKEESPORT, PA. REV. SIG. LAKY port, Pa., under the Act 737 Mahoning Avenue of March 3rd, 1879. Telephone: 2-2742 McKeesport Youngstown, O. A lapra vonátkozó minden köziemén^ és előfizetés igy cimzendő: REFORMÁTUSOK LAPJA, 301 Ruben Building, McKeesport, Pa. A SZENNAI DÍJLEVÉL. Egy érdekes lelkészi pályázati hirdetést olvasunk a hazai Dunántúli Protestáns Lapban. A szennai egyház pályázati hirdetése ez, amelyben föl van sorolva, hogy miből áll a megválasztandó lelkész fizetése. A régi jó időkre emlékeztető “charta” első tételei ezek: “1. Lélekpénz 69.60 P. 2. Minden 12 évet betöltött lélektől 15.63 liter búza; akinek búzája nincs: attól 19 liter rozs. 3. Minden 12 évet betöltött férfinemen levő egyéntől 8.48 liter bor...” stb. Ennek a pályázati hirdetésnek az érdekessége nem a liter búzákban és borokban van, hanem valami egyébben. Köztünk, magyarok között általános gyakorlat az, hogy egy családból csak egy ember, és pedig a családfő, a “fizető” egyháztag. Még itt, Amerikában is igen nagy erőfeszitésünkbe kerül annak megértetése és elfogadtatása, hogy ez helytelen. Hiszen nem volna elég az s aligha egyeznének bele a többi családtagok, ha a családban pl. csak az édesapa enne, a többi pedig nézné. Minden egyes családtagnak szüksége van a maga külön táplálkozására. Éppen igy van ez az Isten országában, a lelkek birodalmában is. Nem volna elegendő az, hogy csak a családfő imádkozzék, mert saját lelki szükségletének kielégitéséről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Következésképen magának kell annak terhét is viselnie. Az egyéni egyháztagság nagy elve az, amely a szennai egyház pályázati hirdetéséből egészen váratlanul, éppen hazulról bukkan elénk. Ez a dijlevél egyenesen megállapítja és kimondja, hogy minden 12 évet betöltött egyénnek hozzá kell járulnia az egyház fenntartásához. Más kérdés, hogy honnan és mennyi-ben járul hozzá. Otthon a 12 éves gyermek már dolgozik. Amikor kikerül az iskolából, már dolgozik. A legtöbb esetben az édes apjának dolgozik künt a mezőn, vagy bent a háztartásban. Egyenes fizetést nem kap, de az ő munkájának azért ténylegesen meg van a maga értéke. A dolgozó gyermek már kenyérkereső ember még akkor is, ha az édes apjának vagy az édes anyjának fizetés nélkül dolgozik. És ha a szennai egyházban a dolgozó gyermek helyett az édes apja fizeti meg az egyházfenntartási járulékot: tulajdonképen nem tesz egyebet, minthogy dolgozó gyermeke helyett ő adja meg a tizedet nem a sajátjából, hanem abból, amit a gyermeke keresett. Mennyivel inkább igy van ez Amerikában, ahol a felnövekedett gyermek nem 12 éves korában ugyan, de akkor, amikor már munkát kaphat, akárhány esetben sokkal többet keres, mint az édes apja! És a mi testvéreink mégsem akarnak tudni arról, hogy felnövekedett, megkonfirmált, tehát önálló egyháztaggá lett gyermekeik a maguk nevén legyenek egyháztagok és egyházfenntartók. Mellékes dolog volna pedig, hogy honnan és milyen mértékben lennének azok. A lényeg az, hogy gyermekeinket már a gyermek korban kellene odanevelni, hogy az egyház terhét vállaikra vegyék. Nem kellene hozzá egyéb, minthogy a gyermek egy hónapban csak egyetlen egygyel kevesebbet menjen el moziba, vagy egy héten egygyel kevesebb “ice cream cone”-t egyen és a cél már el van érve. A legnagyobb eredmény pedig nem az a csekély egyháztagsági dij, hanem az, hogy a gyermek megtanult az egyházért lemondani valamiről, tehát megtanult áldozni az Istenért. Az pedig valóságos szégyen, hogy a legtöbb esetben még a ténylegesen kenyérkereső gyermek sem egyháztag a maga nevén. A szennai egyház dijlevele nem mai keletű. Jele és bizonysága ez annak, hogy a mi őseink tudatában voltak az egyéni egyháztagság nagy fontosságának és gyakorolták is azt. Óh, mily sokat tanulhatnánk tőlük itt is, otthon is!
