Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1931 (32. évfolyam, 33-48. szám)

1931-11-28 / 48. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 13 McKeesport, Pa. Gyülekezetünk Ifjúsága rendes “orchestrát” (zenekart) szervezett és ala­kított. A zenekar vezetésére Vargha Albert Pittsburghban tanuló református lelkészt kérte fel Ifjúságunk. Még néhány ifjú testvérre szük­ség volna. Akik arra alkalmasak és készek ve­gyék e helyről is tudomásul s jelentkezzenek bármikor, mielőbb a lelkésznél. Uj tanitója van Vasárnapi Iskolánknak Id. Jeney János férfi testvérünk személyében. A konfirmált ifjak osz­tályát vette át. Úttörő és példaadó Jeney test­vérünk arra, hogy a felnőtteknek is ki kell venni méltó részüket a Vasárnapi Iskola nagy és ma­gasztos munkájából. November 22-én 4 teljesen uj tanulóval nőtt Vasárnapi Iskolánk. —• A gyülekezet lelkésze a Nőegylet elnökével és pénz- tárnoknőjével már a múlt héten is látogatott családokat s e héten tovább folytatják a láto­gatást, amelynek fő célja az, hogy a múltban oly nagy igyekezettel munkálkodó Nőegyletet újra szervezzék s az uj esztendőben egy uj és még buzgóbb, még lendületesebb női munkát indítsanak meg. A látogatások eddigi szép ered­ménye sok biztatást ad, hogy el is fogjuk ezt érni. — Gyülekezetünk vendége Vjargha Albert lelkész személyes látogatások utján ismerkedik a mi tagjainkkal s egyben a Reformátusok Lapját is képviseli. 16 uj előfizetőt jelentett az eddigi látogatása. Lapunk uj előfizetőit, mint a mi gyülekezetünk jó tagjait, e helyen is sze­retettel köszöntjük. Az elmúlt vasárnap 193-an voltak istentiszteleten (21 islc. leány, 37 isk. fiú, 29 felnőtt leány, 28 felnőtt ifjú, 26 asszony és 52 férfi). A templom látogatás pontos számba vétele végett mutatjuk ki a vasárnapi istenitisz­teletünk résztvevőinek a számát. Duquesne, Pa. Ebben a gyülekezetünkben dicséretes módon növekedik hétről hétre a Biblia órára járók száma. Meghitt és áldásosán benső­séges esték ezek minden pénteken. Akik még eddig nem voltak egyszer sem, igyekezzenek minél hamarább megjelenni, bizonyos, hogy meg is fogják szeretni. Jövő szombat délután s kará­csonyig minden szombaton ugyanabban az idő­ben küldjék fel a szülők gyermekeiket a kará­csonyi előkészületek megkönnyítése végett. Az elmúlt vasárnap délelőtt az Isten igéjét Vargha Albert lelkész hirdette a gyülekezet körében. Elyria, O. A megüresedett lelkészi állásra Tóth Tibor beaverfallsi lelkészt választotta meg a gyülekezet, akinek beiktatása e hó 26-án, hála­adás napján történt. Délelőtt 10 órakor volt az ünnepi Istentisztelet, amelyet közebéd követett. Az uj lelkész működésére buzgó szívvel kérjük Istennek minden áldását. A CLEVELANDI I. EGYHÁZ JUBILEUMA. Fényes, nagy gyülekezet, amely a templomot zsúfolásig betöltötte, örvendező szivek és lelkek adtak hálát Istenneek e hó 22-én, negyven éves évfordulóján a Clevelandi Első Egyház, az ame­rikai magyar reformátusság legelső gyülekezete megalapításának. Bővebben is fogunk foglal­kozni e jubileummal. Az ünnepi Istentiszteleten Dr. Herczegh József, az egyház lelkésze hirdette Istennek igéjét s rajta kívül Ujlaky Ferencz, Vjasváry Ödön, Tóth Mihály, Kovács Mihály lelkészek végezték az Istentisztelet többi részeit, mig a Board of Home Missions nevében Rev. Gekeler köszöntötte a gyülekezetei. Ugyanakkor az iskola­teremben, az egyház régi, első templolmában hatalmas gyermeksereg előtt Bernáth Árpád tonawandai lelkész tartott Istentiszteletet. Templom után mintegy 600 főnyi közönség ült a fehér asztalok mellé, hogy részt vegyen a jubileumi közebéden is. A gazdag ételeknél még gazdagabb lelki táplálékban volt része itt is a közönségnek azokban a felszólalásokban, amelyek az ebéd alatt hangzottak el. Kováchy Miklós György főgondnok köszön­tötte a vendégeket s kérte föl a toastmasteri tisztre Kováchy Gyulát, az egyház ügyészét. Dr. Alexy konzul, aztán városi előkelőségek: a polgármester és mások tartottak pompás beszé­deket, utóbbiak reámutatva arra a történelmi tényre, hogy a negyven éves clevelandi Első Egyház jelentős tényezője volt Cleveland város fejlődésének is. Ujlaky Ferencz lelkész mint az Egyesület és a Lelkészegyesület elnöke tartott igen komoly és mélyen járó beszédet arról, hogy az Első egyháznak nemcsak időben, hanem mun­kában is állandóan tartania kell az első helyet. Mogyoródy János gondnok az egyház nevében szólt igen átgondoltan, igen kedvesen. Ficzeri Albert az Ifj. Kör nevében szólt igen okosan. De talán legkedvesebb jelenete volt ennek az ünnepélynek az életben levő alapitó tagok be­mutatása, akik közül Joó Lajos és Kmetti Pálné beszéltek kedves visszaemlékezéssel. A hatalmas közönség zajos tapsokkal ünnepelte az öregeket, akik könyező szemekkel gondoltak vissza a negy­venéves múltra, melynek kezdettől végig tevé­keny munkásai voltak. Az Énekkar pompás sze­replése tette még gazdagabbá lelkileg is ezt az ünnepi összejövetelt. Negyvenéves jubileumán mi is köszöntjük az Első egyházat s kívánjuk, hogy még sokáig tartsa az első helyet, mindig elől járva az amerikai magyar reformátusság életében.

Next

/
Thumbnails
Contents