Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-15 / 7. szám

2-ik oldal.

AMF.RÍKA1 MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

7-ik szám.

elfogadásától, annak mindig az az oka, hogy a gyülekezet nem méltányolja az ő odaadó, lelkiismeretes munkáját. Ahol megbecsülik az elöljárót: ott boldog örömmel fogadja minden jó ember azt a választást, amely reá nézve szolgálatot jelent az Urnák szőlőjében.

A választások többi formáiról majd egy másik cikkben.

A Iliin k'rály,

Amerikai pap — Arany nyomdokain.

A magyar irodalom egyik fontos hivatása az, hogy szellemi közösséget tartson fenn az időben és térben távol lévőkkel. Eleven kapcsolatban kell maradnia a magyar múlt megszentelt ha- gyománvaival, másfelől ápolnia kell az összeköttetést a politikai határokon túl élő magyarsággal.

Azt lehetett volna várni, hogy amint a múltban a nemzeti lét válságos időszakai —a nagy idők — kivételesen nagy embereket állítottak a küzdőtérre az irodalomban is, úgy lesz az mostan is. De nem egészen úgy lett. Még élő néhány régi nagy Írónk mellé egy kis gárda fiatalabb tehetség odáállott ugyan a csonka-hazában; aztán Erdélyben egy-egy Reményik, Áprily (ma már ő is Budapesten), Makkay, Gulácsy, a Felvidéken Mécs László harcol minden sorával a magyar jövőért, — egészben véve azonban meglehetősen stagnál a nemzeti irodalmi élet ahhoz a nagy missziói feladathoz képest, melyet a magyarság “lenni vagy nem lenni’’ kérdése ma az irók elé is állit. Nagyon meg kell hát becsülnünk minden énekest, amikor kiválik a száraz ágon hallgató csüggedt madarak közül. Különösen ha olyan dalba fog, aminőt háromnegyedszázad óta nem hallottunk. Mert a magyar naiv eposz kora Arany Jánossal lezáródott. S ha nagy, mély örömet szerzett pár évvel ezelőtt Kozma Andor a “Honfoglalás”-sal, amelyben — bár nem Arany modorában — úgy szólván az egész magvar mondakört feldolgozta a félig mythikus Álmostól kezdve Géza fejedelem történeti alakjáig,, — meleg szeretettel kell köszöntenünk annak a nemes törekvését is, aki elveszett pogánvkori elbeszélő költészetünk másik részének, a hun mondakörnek rekonstruálására vállalkozott s ebben egyenesen Aranyhoz, a régi magvar naiv éposz megteremtőiéhez társult, aki a legtökéletesebben tudta egybeolvasztani a népies nemzeti és művészi elemet.

“A hun király” címen jelent meg az a tizenkét énekes elbeszélő költemény, amelynek szerzője Szabó László amerikai magyar református pap. A Budapesti Hírlap, amelynek kiadásában a mü megjelent, nagy betűkkel irta. a szerző neve alá: Amerika. Mert hát nem kis dolog az, hogy éppen egy idegenbeszakadt magyar írja meg ezt a müvet; s mikor “felsírja sirjából az ős daliákat’’, hogy elhagyott szerencsétlen nemzetét vigasztalja, erősítse, ezt olyan szűz tiszta magyar nyelven tudja végezni, mintha más nyelv soha nem hangzott volna fülébe. Minden amerikai magyar legyen hálás szerzőnek azért, hogy nagy tisztességet szerzett az “amerikai magyar” névnek is, a reformátusok pedig még külön elismeréssel is tartoznak néki. Mikszáth ugyan azt irta egyszer, hogy “a pap Baksay akadályokat gördített az iró Baksaynak, elvonta idejét, megfelezte ambícióját”, de a franklini gyülekezet bizonyára nem neheztel papjára azért az időért, amit elrabolt tőle a hun király.

Mindenki azzal teszi le Arany “Buda halálá”-át: kár, hogy nincs folytatása. Tudjuk, hogy Arany éppen olyan rajongással csüggött a hun-magyar trilógián, mint a Toldi trilógián. Már nagykőrösi tanár korában, mindjárt a nagy nemzeti katasztrófa után dolgozni kezdett rajta, hiszen annyi sok hasonló vonást látott a hun és a szabadságharc- korabeli magyar sorsa, tragikuma között. Önként kinálkozott a tárgy: megfesteni egy nagyrahivatott nemzetet, amely öröklött bűnével, a visszavonással saját jövőjét semmisíti meg, — csak egy távoli reménye maradván fenn, hogy a széjjeltört nemzet utódai majd mégis betöltik őseik küldetését.... Az első rész el is készült, amely a tragikai vétséget rejti magában azzal, hogy a világuralomra hivatott hős Etele önmagán nem tud uralkodni, egy önfeledt pillanatban megöli bátyját, Budát, s ezzel eljátsza küldetését; birodalma összedől halála után, a vezér vétkéért a nemzet is lakok A második és harmadik résznek is elkészült a terve: a jóslat szerint egyik fia helyreállitja maid a birodalmat. Ezt a fiút felesége, Réka adta neki Csabá-ban; ő maga háborúiból visszatérve uj feleségével Mi- koltával a végzetes nászt üli, amelyre hivatalos az elűzött Krimhilda is; a

3-ik rész pedig Csabáról szólt volna.

Amit Aranv elkezdett, annak folytatására és befejezésére vállalkozott Szabó László a most megjelent müvével és az ennek végén beígért “Csaba Királyfi” -vak Nagyjából követi Arany

tervezetét, megtoldva itt-ott eredeti részletekkel, szorosan követni igyekszik azonban nyelvezetét s azt a keresetlenül ódonszerü, nemes epikai tónust, amelyet Arany teremtett meg. Ahogy példányképe, Arany, a magyar faj vonásait összeszedte és megnemesitve a régiség avató világába vitte, hogy igy megelevenítsen egy rég letűnt ősi kort, egy egész nemzeti életet, úgy ismerhetjük föl ebben a munkában is a mai magyar nép sajátos vonásait visszave- titve másfélezer év távolában élő alakokra.

Tartalmi ismertetésre itt nincs hely, de kár is volna szegényes prózába öltöztetni azokat az érdekes dolgokat, cselekményeket és személyeket, amelyek lékes ünnepi köntösben jelennek meg a műben. Csupán az énekek címeit soroljuk fel, amelyek legalább sejtetik a mü szerkezetét: 1. Detre királyi temetést kér Budának. 2. Réka és Ildikó.

3. Az . összetűzés. 4. A jóslat. 5. Csaba névünnepe. 6. A Fekete Város regéje. 7. Réka halála. 8. Sirrablók. 9. Intések.

10. A katalóni csata. 11. Látomások. 12. Vérnász.

Bámulatos, hogyan tudja beleélni magát a múltba a szerző. Úgy jár e régi kor alakjai között, mint a barátjai és közeli ismerősei között. Elkalandozunk vele nagy messzeségekbe és mégis úgy érezzük, hogy közel maradtunk a mai magyar néphez. Elleste a mesterkeletien falusi nép eredeti vonásait, mondásait és szokásait és beleszőtte a sátorozó, kopjás-kelevézes rokon hun nép életébe. Leírásai sok helyen elragadón szépek, de mindenütt érdekesek. Pl. a három külömböző temetés: Budáé a mü elején, Rékáé a közepén, Eteléé a végén. Bájos jeleneteket találunk a kis Csabáról, amint anyja szoptatja, vagy Mikolta fürdeti, játszadozik vele; egy édes anyának is költőnek kell lennie, ■hogy ilyen finoman, kedvesen és meleg szeretettel tudjon erről írni. Réka és Ilda perpatvara mintha itt csattogna a fülünkbe a szomszédból. Gyönyörködünk a római keresztyén lovasnőben, Honorban lés irtózattal fordulunk el a szörnyű Kanyarótól és söpredékétől. Gyöngyvér, Buda özvegye átkozódása, Ildikó rejtegetett gyűlölete és bosszúja, a szász Detre ravaszkodásai, mindenek felett pedig Etele jelleme, szerelme, a felejthetetlen Réka feletti bánkódása nagyszerűen vannak megrajzolva. Megakad a szemünk Réka sátorán, Etele paripáján, lebilincsel a fehér ló áldozása, a rajnai ludverés és a vihar kitörése, amely Etelét is félelmes sejtelmekkel tölti el. Mesteri módon írja le Etele “had-keretóét”, amelybe beleállitva lát-