Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-20 / 51-52. szám
10-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 51—52-ik szám. kicsinyek, könnyektől csillogó szemekkel az édes anya az angyalhozta, csillogó, ragyogó, fényes karácsonyfát. Hogy teljessé legyen az öröm, csendesen nyílik az ajtó és belép rajta a várva-várt édes apa. “A jó Isten engem is hazavezérelt — mondá örömtől remegő hangon — hogy együtt mondhassunk hálát az Ő jóságáért !” Szállt, szállt a hálaima a boldogsággal telt tiszta szivekből fel-fel az égbe, az Ur zsámolyához. Egy bethlehemi éjszaka. Franciából fordította I. G. A bethlehemi istállóban csend volt. Az alvó kis Jézus angyalokénál szebb fejecskéje csaknem elveszett a jászol szalmájában. Mária ölbeejtett kezekkel gondoskodó szeretettel hajolt gyermeke fölé, József köpenyegébe burkolózva szundikált a földön, a jászol körül mozdulatlanul feküdtek az állatok. — “Nehogy bőgni kezdjél!” — súgta a tehén fülébe a juh. — “Jó lesz neked sem bégetni”, — viszonozta nagy szemét társára forditva a megszólított. A szamárnak nem volt semmi mondanivalója, bölcsen hallgatott, mert jobban ismerte, mint az emberek a csökönyös némaságnak győzhetetlen hatalmát. így gondolkozott magában: “Mégha úgy vernének is, mint a kétfenekü dobot, ami, sajnos, gyakran megesik rajtam és ha a legzamatosabb bogáncskóróval kínálnának is, ami viszont ritkán szokott megtörténni, akkor sem tudna engem most senki ordításra bírni.” A néma csendben egyszer csak lépések hangzottak az udvar felöl és valaki megkocogtatta az ajtót. — “Ki az?” — kérdezte József, amint félig kinyitotta az ajtót. — “Mi vónánk... a judeai pásztorok”, — hangzott a válasz. “Nyájaink mellett töltöttük az éjszakát, amint egyszeribe megjelent vakító fényében az Urnák angyala. Azt mondta, hogy jöjjünk el mind Bethlehemig és köszöntsük a megszületett Megváltót. Csuda dolgokat beszélt nekünk róla. Szeretnénk tehát meglátni Őt, a pásztorok királyát, aki egyszerű istállóban született.” — “A gyermek most alszik, várjátok meg, mig felébred”, — mondta bosszúsan József. — “Szivesen várunk mi,” — válaszoltak szeliden a pásztorok. József a fakilincset visszatette helyére és morogva dűlt bele a szalmába ismét. A pásztorok előszedték elemózsiájukat, száradt venyigéből tüzet raktak az udvaron és mig fejük felett versenyt ragyogtak a csilagok, örvendezve tárgyalgatták a nagy eseményt. Nemsokára hatalmas karaván kanyarodott be hozzájuk az udvarba. Virágfüzérrel, cifra sallanggal és csengettyűvel diszitett tevék, magas púpjaik között feketearcu szerecsenek mosolyogtak, 'élelemmel tilt kosarak tornya hintázott, katonák pompás fegyverzete csillogott. Az utolsó három tevén susogó selyem-baldahim alatt fenséges tekintetű három öreg ur ült, bibor ruhájukon tündökölt az ékszer, turbánjuk felett az aranydiadém. Pár pillanatig az eget vizs- gálgatták, majd a legidősebb kinyújtotta kezét az istálló felé és megszólalt: “Itt vagyunk.” Parancsszavára a tevék letérdeltek és az ámulatukban szájukat tátó pásztorok előtt leszállottak mindnyájan s megzörgették az istálló ajtaját. — “Ki az?” — szólt ki ismét a kis nyíláson át József. — “Mi vagyunk. . . a napkeleti mágusok”, — válaszoltak az ujonan jöttek. Egy este, amint a torony tetejéről vizs- gálgattuk Kaldeában a csillagokat, felra- gyogott előttünk minden mást elnyelő fényével. Izrael királyának csillaga. Elindul tunk tehát és jöttünk a csillag diadalmas utjának nyomán, hogy felleljük azt, akinek világszerte hirdeti ez az üstökös a megszületését. Ennek a gyermeknek horoszkópja azt mondja ugyanis, hogy ő lesz a világnak leghatalmasabb uralkodója. Engedd meg tehát, hogy hódoljunk a királyfi előtt és elé tehessük ajándékainkat.” József Máriához fordult: “Nagyon előkelő uraságok”, — súgta feleségének. “Nem illenék őket megvárakoztatni”. — “Miért ne illenék?” — kérdezte Mária. — “Hiszen a pásztorok is kintmaradtak az udvaron.” — “De” — szólt ismét József — “azok már jól hozzá lehetnek szokva az ilyesmihez, de ezek a nagy uraságok. . . Rémsé- gesen messze földről jöttek, kimondhatatlan értékű ajándékokat hoztak és mi álldogálni hagyjuk őket az éjszakában? Hátha elveszítik türelmüket és nyomban itthagynak és akkor fuccs a szép ajándékoknak.” — “Mit bánom én 1” — mondta Mária. “Az én gyermekem pihenése mindennél előbbre való. Akkor sem költöttem fel, mikor a szegények megjöttek, nem fogom most sem, mikor a gazdagok akarják látni.” Nehezet, mélyet sóhajtva ment vissza az ajtóhoz József és kilépve az udvarba, mélyen meghajolt a mágusok előtt: “Kegyelmes uramék”, — mondotta — “ne vonjátok meg tőlem, aki szolgáitok hatalmas seregében a legkisebb vagyok, kegyelmeteknek napsugarát. Jóllehet, nyomorúságos tanyánk nem méltó arra, hogy benne fogadhassalak, mégis menten be akartalak, kivánságtok szerint, vezetni a fedél alá, de mert a gyermek alszik, édesanyja nem engedi, hogy bárki is megzavarja. Bocsássatok meg, hogy...” — “Hogyne bocsátanánk”, — válaszolták az öregek. “Jó, hogy megérkeztünk, most már semmi sen kerget minket.” És mig József visszabujt lábujjhegyen a sarokba, hogy kedve szerint ábrándozzék a bölcsek ruhájának csillogásán, addig azok szépen letelepedtek pompás szőnyegeikre, melyekkel szolgáik gyorsan letakarták az udvart. Az egyik a pásztorokhoz fordult és megkérdezte: “Hát ti mit csináltok itt barátaink?” Azok rémületükben térdre hullottak a nagy urak előtt és egymásra pislogtak, hogy vájjon ki lesz köztük a legbátrabb és egymást nógatták: “Jákob, szólj tel”. “Miért nem beszélsz, Simeon?” “Na rajta, Abdiás”. Végül is egyik közülük engedett az unszolásnak és igyen válaszolt: “Ma éjszaka az Urnák angyala megjelentette nekünk, hogy találni fogunk Bethle- hemben, feküdvén a jászolban az atyáinknak megígért Messiásra. Futván jöttünk tehát, hogy hódoljunk neki, aki egykor uralkodni fog Izrael felett és minket boldoggá tészen, akik már annyit szenvedénk az emberek gonoszsága mián.” Erre a mágusok egyike igy válaszolt: “Mi is megtudtuk, miként ti, hogy megszületett a királyok Királya. Nekünk egy üstökös adta hírül. Eljöttünk mi is, hogy hűséget esküdjünk neki, akitől azt várjuk, hogy elhozza a boldogságot. Kikutattuk mi a világnak minden egyéb titkát, de a boldogságára még nem sikerült rábukkannunk.” Ezután a két csoport susogva folytatta magában a beszélgetést. “Nagyon érdekes”, — mondották a mágusok”,—“hogy a nyájak egyszerű őreit is értesítették, sőt jobban értesítették, mint minket a hatalmas eseményről. . . Vájjon nem azt je- lenti-é ez, hogy ennek a hatalmas Királynak országában nem lesz különbség bölcs és tudatlan, gazdag és szegény között? Legjobb volna, ha idehivnánk magunkhoz őket az udvar másik szegletéből, hadd mondják el nekünk a nyomorúságukat és Pártolja lapnuk hirdetőit.
