Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-20 / 51-52. szám
51-52-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9-ik oldal s szüld ujja e szenvedő emberiséget. Jöjj s adj szeretteimnek, addj nekem, idvessé- ges, békességcs karácsonyt, Ámen. Mi Atyánk . . . Ének: 80. dics. 7, 8: “Óh nagy vendég, testvér atyánkfia . . KARÁCSONY-EST. Este van. A város izzik, ragyog az esti fényben. Az nccán járok. Körülöttem rohan az élet. Zug-zakatol a lárma, a csodálatos Amerika győztes rohanása. A fényes autók közt egy teher-kocsi szalad. Karácsonyfával megrakva. — Egy csomó zöld ág, lenyesett gályák, és utánna mégis szebb lett az ucca, mert ezek a kis karácsonyfák a szeretet fényét szórták és belopták magukat az emberi szivekbe boldog melegséggel. . . * Az nccán járok. Karácsonyról beszél minden. Fényes üzletek, színes plakátok karácsonyt hirdetnek. Az arcok örömtől ragyognak, szeretet sugárzik róluk, ahogy nézik a kirakatokat. Valakinek örömet akarnak. . . Ajándékot néznek, és olyan jó azt látni, mikor a szív melege fiiti az embert, hogy társának örömet szerezzen. Ha csak egy napra is, de boldog akar lenni — és másoknak is örömet szerez, .mert karácsony a boldogság, az öröm, a szeretet ünnepe. . . * Valahol csengőt ráznak. Mintha ebédre hívogatna. Megyek tovább és látom, hogy a csengő tényleg ebédre szól. Minden sarkon ingyen konyha; a szegények, a megfáradtak számára. Az üdv hadsereg tagjai meleg konyhával várják a sorsüldözött, didergő embereket. “Ingyen karácsonyi ebéd szegényeknek.” .. .A csengő szól. Hívja az éhezőket. Az üzlet világában, a dollár csengésében a szív melege muzsikál... Ki hozta ezt létre? Kinek köszönhetjük ezt a drága csodát, ami az emberi szívben lakozik — és aminek a neve szeretet? Kinek köszönhetjük?. . . A felelet ott van az emberek arcán, ott ragyog a templomok sugárzó dicsőségén. Az elet lüktető dübörgése, felel a kérdésemre és megérzem, amint mondja, hogy mindezt az első karácsony titokzatos éjjelének köszönhetjük, mikor megtörtént az a drága csoda, hogy az ég megbocsátott a földnek, hogy az Atya elküldte a tévelygő néphez azt, aki szivének legkedvesebb volt; az ő egyszülött fiát, hogy uj erőt hozzon a világba és elmondja a világ legszebb szavait: “Uj törvényt hirdetek ?iék- tek, hogy egymást szeressétek. . .” Érzem, hallom, hogy ez a felelet. Az első karácsony titokzatos fénye, drága ereje terjed, árad a levegőben és épit uj világot, boldog országokat, ahol az emberek szivében a szeretet ezüst csengőinek hangjai csengenek... Karácsonyfák, boldog arcok, templomokban felhangzó ének, szeretettel tele otthonok, az élet haladó tempója mindmind azt hirdetik, hogy az első karácsony hozott létre mindent — és hogy azért szebb az ucca, azért boldogabbak az emberek, mert ismét karácsony van és a drága jászol-bölcsőből árad az élet fénye minden emberekre... Érzem, hogy ez a felelet és hirtelen arra gondolok milyen lenne most az élet, milyenek lennének az emberek, ha az az első karácsony be nem világított volna az emberi szivekbe. * Gondoljunk az első karácsonyra. A megszületett Megváltóra — különösen mi itt az újvilágban. Itt mindent a karácsony épített fel, a Krisztus csodás ereje, mikor az őserdőt irtó elődök ajkán felcsendült az ének, mikor az imádság erőt öntött karjaikba — akkor ő bennük, akkor ő általuk a karácsony hozott létre egy újvilágot. Gondoljunk erre karácsony estén — és ha talán valaki úgy érzi, hogy öt megcsalta a karácsony, mert nem kapott tőle azt, amit várt — annak azt mondom: nézzen a szivébe, vájjon ö adott-é valamit a karácsonynak?. . . Ezen a drága estén, amikor érezzük, hogy közel az Isten, mert ismét küldi hozzánk üzenetét — boruljunk le hálaadó szívvel és mondjuk el a szivünkből fakadó legszebb hálaimát. . . Lőrincze Géza. A FENYÖFÁCSKA, Irta: Gegus Ida. Egy hűvös fenyő erdőben álomra hajtotta fejét földönjártában az Ur. A fe- nyőfácska gyöngéden betakargatta az ágaival és óvta, védte széltől, szúró napsugártól. Csendesen ringó gályáivá! elhessegette a tolakodó legyeket, zümmögő méheket lés a csapongó pilléket. Mikor felébredt üditő álmából az Ur, azt mondta a fácskának: “Jóságodért megáldalak. Ha jó és tisztaszivü emberek közé kerülsz, ki- gyulad homlokodon a szeretet fénye és ágaidat terheli majdan minden, ami szemnek és szájnak kedves. Örömet, mosplyt hints magad körül!” s azzal eltávozott az Ur. Történt egyszer, hogy az angyalok leszállának a földre fenyőfácskáért. A kiválasztott fácskák közé került a megáldott fácska is. Mikor az angyalok serényen dolgoztak a fácskák feldíszítésén, ő megszólalt imigyen: “Reám ne tegyetek semmit, mert az Ur áldása vagyon 'én rajtam! Ahol ki- gyulad homlokomon a szeretet fénye, ott hagyjatok engem, mert ott lesznek a tisztaszivüek és ott megtelnek az én ágaim, az Ur parancsára mindennel, ami szemnek és szájnak kedves.” Karácsony estéjén szálltak, szálltak az angyalok a megáldott fácskával. Megálltak vele: paloták, kis házak, szalmafödeles kunyhóknál, de a fácska homlokán nem gyuladt ki a szeretet fénye, a fácska homályban maradt. Csüggedten szálltak vele az angyalok tovább, tovább. Gyönge mécsvilág pislogott ki egy kis házikó ablakán. Az angyalszemek oda is bekandikáltak. A szegényes szobácskábán három beteg gyermekével bajlódott a jó édes anya. “Vizecskét!” — szólott az egyik. “Takarj be anyácskám!” — nyögte a másik. “Végy az öledbe!” — eseng a kisebb. A jó, a türelmes édes anya gügyögve csititja el az egyiket, szelíd szóval, simogatással a másikat lés édes csókkal a legkisebbet. “Anyácskám! — szólt a legnagyobb — nézd, hogy csillog a szomszédék ablaka, ott az angyalka járt. Nézd, nézd, hogy • csillog a fényes karácsonyfa! Istenem! eljön-e mihozzánk?” “Csitt, fiacskám, — suttogott csendesen az édes anya — az angyalka nem ér rá most karácsonyfát hozni, mert apukára ügyel, hogy baj ne érje a messzi idegenben, ahol érettünk fárad, érettünk dolgozik” s könnyes arcát betemette a párnák közé. — A jó angyal apácskára vigyáz? Óh, jó angyalka, vigyázz apukára, szeresd őt és küld haza mihozzánk! — mondogatta a gyermek. Ebben a pillanatban ért oda az egyik fehérszárnyu angyal a megáldott fácskával. A kis házikó ablaka alatt kigyulladt a fácska homlokán a szeretet fénye. — Itthon vagyok — suttogta csendesen és boldogan a fácska. Az angyalok megvárták, mig a fáradt pillák álomra csukódnak s a kimerült édes anya is elszenderült. Lassan, nesztelenül tették le a kis asztalkára a megáldott fácskát. Egymásután gyulladtak ki a fénylő gyertyácskák a kis fenyőfa ágain. Majd megtelt minden piciny ága mindennel, ami szemnek, szájnak kedves. Megcsendült most az ékes szavú csengő s az angyalok csendes suhogással szálltak el a . kis szobácskából. E csodás hangokra elröppent az álom a fáradt szemekről. Örömtől kipirult arccal, mosolygós ajakkal bámulták a n«i
