Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-20 / 51-52. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 51—52-ik szám. A Reformed Church magyar * munkája. (M.) Amikor a 40 év határán a Reformed Church in the U. S. magyar munkájáról kívánunk szólani, ebben az írásban igen nehéz különbséget tenni a Reformed és a Presbyterian Church között. Mindkiét egyház igaz testvéri szeretettel, jó akarattal, önzetlen áldozat- készséggel állt az amerikai magyar reformátusok mellé akkor, amikor azoknak szüksége volt e támogatásra és addig, amig ezeknek szüksége van a támogatásra. Ebben a cikkben azért mégis csak a Reformed Churchről szólunk annyival inkább, mert a Presbyterian Church munkájáról másik cikk emlékezik meg. És amit róla mondunk: legnagyobb részben vonatkozik az a Presbyterian Churchre is. * * * Ennek a munkának megnyilatkozási formája első sorban az anyagi segélyezés, de igazi értékelése még sem az anyagiakban, hanem annak erkölcsi részében avn. Mi volt a bevándorolt amerikai magyar annak idején a Reformed Churchre nézve? Testvére volt-é? Rokona volt-é? Olyan nép volt-é, amelylyel szemben talán régi adósságát kellett törlesztenie, vagy a tőle vett jót viszonoznia? Ha testvére volt: csak a Krisztusban volt testvére. Bennünket az amerikai Reformed Church-höz nem kötnek a vérség kötelékei. A múltban sem tettünk velők soha, semmiféle jót, t. i. valami olyant, amiért erkölcsileg elkötelezetteknek érezték volna magukat velünk szemben. Ellenkezőleg: még a történelem folyamán is mi kaptunk tőlük valamit: kaptuk hitvallásos könyvünket, a Heidelbergi Kátét s nyertük rajtuk keresztül a II. Helvét Hitvallást is. A magyar református egyház mindkét hitvallásos könyvét közvetlenül és egyenesen a Reformed Churchnek, illetőleg a Reformed Churc'höt alkotók őseinek: az egykori Palatinátus református népének köszönheti. Ha Amerikában is tettek velünk valami jót: arra őket csak a Krisztusi hittestvléri szeretet ösztönözte anélkül, hogy abból a legkisebb anyagi hasznot is várták vagy várhatták volna. Sok, igen sok száz esztendőnek kell eltelnie addig, amig a 40 év alatt tőlük nyert segélyt visszaadjuk ugyanannak a hit- testvéri közösségnek, amelytől nyertük volt azt.. Munkájukban csak a Krisztus lelke, az élő hit vezette őket s ennek a munkának ez a legnagyobb értéke. * * * Amint mondottuk, a Reformed Church munkája legközvetlenebbül azokban a segélyekben nyilatkozik meg, amelyekben egyházainkat részesítette és részé- siti. Sokan azt gondolják, hogy ezekkel a segélyekkel az egyes egyházak meg vannak terhelve s azoknak összege reá van táblázva az egyes egyházi birtokokra. Ez a felfogás a legteljesebb mértékben téves. Az egyházi birtokokra a gyülekezet tudta lés beleegyezése nélkül, a legszigorúbb törvényes formák között hozott határozatok nélkül senki sem kebelezhet reá egy árva centet sem. A nyert segélyek nem egyebek, mint egyik testvérnek ingyen adománya a másik testvér részére, amelyért semmi egyébbel nem tartozunk, mint szeretettel, hűséggel s ugyanazzal a Krisztusi lelkű- lettel, amelylyel ők közeledtek hozzánk szükségünk idején. Ez a Krisztusi lelkűiét pedig azt hozza magával, hogy egyfelől a testvéri segítés munkáját ne vegyük igénybe tovább, mint ameddig arra valóban szükségünk van, másfelől pedig becsületes lélekkel igyekezzünk hozzájárulni ahhoz az alaphoz, amelyből a segítséget nyerjük. * * * Mindnyájunknak tisztában kell lennünk azzal, hogy a nyert segélyek nem örökidőkre szólanak. Azok csak arra szolgálnak, hogy a kezdet nehézségein keresztül segítsenek bennünket. Minden egyháznak becsületbeli kötelessége az, hogy törekedjék saját terheinek viselésére, az önfenntartásra. Az Egyetemes Zsinat határozatilag 15 évet állapított meg, mint amely időnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy egy egyház önfenntartó legyen, föltéve, hogy csakugyan van benne életképesség. Ha ezt a óéit 15 év alatt sem tudja elérni, ez vagy arra mutat, hogy nem fejti ki mind azt az erőt, amelyet pedig kifejthetne, vagy pedig arra, hogy nincsenek elegendően ahhoz, hogy külön egyházat tartsanak fent. Amelyik egyház saját magáért nem teszen meg mindent, amit pedig megtehetne: nem méltó arra, hogy mások segítsék. Ahol pedig nincsenek annyian, hogy az ön- fenntartást a legnagyobb igyekezettel és áldozatkészséggel is elérhetnék: ott nincs meg a jogosultsága sem annak, hogy külön, önálló egyház álljon fent. Az ilyen helyeken egyesülni kell valamelyik szomszédos gyülekezettel, már akár mint társ-, akár mint fiókegyháznak. Szabály nincsen kivétel nélkül s a kivételes esetek mindig kivételes elbírálásban részesülnek. * * * Másik kötelességük, hogy becsületes lélekkel járuljunk hozzá ahhoz az alaphoz, amelyből e segélyeket nyerjük. Sem a Reformed Churchnek, sem más egyháznak nincs tőkepénze, külön alapja ahhoz, hogy az egyes gyülekezeteket segélyezze. Ezt a segélyalapot mi magunk adjuk össze a testvér-segítés munkájára. Legérthető'bben talán az egylet példáját hozhatnánk föl. Az emberek egyletbe állanak össze, ahova tagsági dijakat fizetnek azért, hogy onnan saját szükségünkben, betegségükben segélyt nyerjenek s hogy onnan másokat is segítsenek. Aki nem fizeti a tagsági dijat: nem is kaphat segélyt. Egyszerűen kitörölik. Fizeti tehát akkor is, amikor saját magának nincsen szüksége segélyre. Az Egyháznál nem törölnek ki senkit sem, még akkor sem, hogy ha nem fizet, vagy nem tud fizetni. Mert itt nem a paragrafus, - hanem a Lélek, a szeretet, a hittestvéri közösség az csupán, ami fizetésre kötelez bennünket. A hittestvéri közösség érzetének azonban az élő hitü keresztyén embernél erősebbnek kell lennie, mint minden paragrafusnak. Becsületbeli kötelesség az, hogy ha segélyt nyerünk vagy nyertünk: mi is járuljunk hozzá annak ösz- szeadásához éppen úgy, mint a többi testvérek. Járuljunk hozzá még akkor is, amikor már nekünk magunknak nincsen szükségünk segélyre. Ez a testvér-segítés munkája, amelyben ha mi is részesülünk: a nyert segélyért köt- vény-szerüen éppen úgy nem tartozunk, mint nem tartozik az az egyleti tag, aki segélyt nyert egyletétől. * * A Reformed Church munkája, amely tehát a mi saját munkánk is, mert hiszen mi is hozzájárulunk ahhoz, nemcsak az egyházak segélyezésében merül ki. Ide tartozik pl. saját lapunk, a Reformátusok Lapja is. Amerikában nincs egyházi újság, amely saját magát tudná fenntartani. Legalább is a mi tudomásunk szerint nincs. Mindegyik segélyre van reászorulva. A kérdés csupán az, hogy honnan veszi ezt a segélyt? Az egyik sorra veszi az üzletembereket : zsidót, keresztyént és pogányt és azoktól szedi össze amire szüksége van: hirdetések formájában, — mig a másikat a hittestvéri közösség segíti. Egy egyházi laphoz természetesen sokkal méltóbb az, hogyha saját magunk segitjük, semmint olyanokhoz fordulunk
