Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-13 / 50. szám
50-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal MAGYAR SZEMLE. Rovatvezető: Laky Zsigmond. Megszívlelendő szavak. Uj templmot szenteltek Csonka Magyarország szivében, Budapesten. A főváros budai részén, a Kelenföldön. A templomnak az óhazai újabb szokás szerint nevet adtak. “A Magyar Advent templomának” nevezték el. A templom avatási ünnepélyen megjelent Horthy Miklós is, Magyarország kormányzója. A felavatási ünnepen Dr. Ravasz László püspök prédikált. Prédikációja, mint rendesen az egyházi szónoklat remeke volt. Többek között ezeket mondotta: “Trianon ncpe vagyunk, de nekünk a bizalom népévé kell lennünk! Trianon népével azt akarja Isten, hogy mindenki háromszor nagyobb legyen, és hétszer különb legyen, mint amilyen eddig volt. Kisebb földön nagyobbat akar művelni, hősnek akarja látni a magyar nemzetet, az a parancsa, hogy akkor legyen nagyobb bensőleg, amikor külsőleg a legkisebbé vált. Átmegy rajtunk ez a gazdasági inség és Isten azt akarja, hogy magaddal szemben fukarabb légy, felebarátaiddal szemben kétszerte adakozóbb légy. Ránk hagyja kényszeríteni azt az igazságot, hogy nem lehetünk mi a kin nemzetsége, mert felelősség van velünk, mindenki felel a másikért, mert mindenki összefügg a másikkal. Megint odajutottunk és néhány hónapig ott leszünk, hogy a legnagyobb hazafi az, aki a legbátrabb és a legnyugodtabb, egy nagy magyar misszió van most -.bízni, bízni, bízni!” Mi amerikai magyarok is érezzük a gazdasági depressziót, a nagy szegénység ránk is súlyosan nehezedik. Egyházaink nagyon megérzik ezt. Ha kiakarjuk heverni a munkanélküliséget, kell hogy megfogadjuk az ihletett ajkú püspök tanácsát: magunkkal szemben kétszerte fu- karabbnak kell lennünk, felebarátainkkal és egyházunkkal szemben pedig kétszerte adakozóbbaknak. Érdekes határozatok. Hogy magyarországi testvéreink, az óhazai református egyházak vezetői meny nyire komolyan kezdik venni a vallás ta- nitásait, többféleképen megmutatják. Újabban két érdekes határozat vet fényt a változásra. Az egyik egyház presbitériuma elhatározta, hogy szigorúan megtiltja, hogy a református egyház nevének felhasználásával bálokat, mulatságokat rendezzenek. Száműzték a református bálokat. Egyházi mulatságok csak a múlt emlékei lesznek abban a városban. Egy'másik érdekes határozat szerinj pedig az egyházközség elöljárósága, presbitériuma, mielőtt a templomba menne, a gyülekezeti teremben találkozik, s a lelkipásztor vezetése mellett imádkozik, s imádság után testületileg megy a templomba. Nem úgy tesznek, mint azelőtt, hogy összevissza mennek a templomba, s ha el nem felejtik, megérkeztükkor elmondanak egy rövid imádságot, a lelkészt engedik egyedül bemenni a templomba. Együtt imádkoznak a templomba menetel előtt, s kérik a jóságos Istent, hogy tegye áldottá részükre és a gyülekezet részére az istentiszteleten való részvételüket. Követendő, szép ez az óhazai szokás. És nemcsak hogy szép, de igaz, jó református szokás. Visszatért a szülőhazába. Röviden megemlékeztünk lapunkban arról, hogy Uray Sándor debreceni református lelkész, az Amerikai Református Lelkészegyesület meghívott vendége több hónapi itt tartózkodása és közöttünk való munkálkodása után visszatért a szülőhazába, hogy Karácsony előtt hazaérkezzen egyházközsége és szerettei körébe. Uray Sándor készséggel jött közénk. Hozta magával tudását, igaz mély hitét, lángló szivét. Mindenhová nagy szeretettel ment, mindenütt megtalálta azt a hangot, mellyel a hallgatói szivéhez férkőzött. Mindenütt szívesen fogadták, igaz érdeklődéssel és lelki haszonnal hallgatták. Mint barát jött hozzánk, mint barátunk távozott körünkből. Sokat tanultunk tőle, s bizonyára ő is tapasztalatokban meggazdagodva tért vissza a szülőhazába. Megismert minket, megismerte küzdelmeinket, bajainkat, megpróbáltatásainkat. Egyházi életünk sajátosságaival megismerkedve, otthon úgy ismertet meg minket, amilyenek vagyunk. Amikor utánna küldjük testvéri köszöntésünket, amikor búcsúzóul megmondjuk neki, hogy nem hiába járt közöttünk, igyekezete nem marad eredmény nélkül, Istenünk áldását kérjük további munkájára hatalmas gyülekezetében, Deb- reczenben. Köszönjük neki, hogy eljött közénk és fáradhatatlanul szorgalmatos- kodott, köszönjük egyháza elöljáróságának, hogy lehetővé tette a pásztor közénk való jövetelét. A pásztorukban átnyújtott testvéri jobbot megragadjuk és testvéri szorítással mondjuk: köszönjük testvérek, hogy gondoltatok ránk. McKeesport. Mikor leírjuk e nevet, nem annyira a városra gondolunk, mint inkább arra a magyar református hitközségre, amelyik évek hosszú során keresztül szerzett dicsőséget a magyar és a református névnek. Hitünknek, magyarságunknak igazi őrtanyája a mekeesporti gyülekezet egyháza. Szép és dicséretes e gyülekezetnek múltja, munkássága eredményes. Hogy most külön megemlékezünk e gyülekezetről, annak meg van a külön jelentős oka. Anyagilag önállósította magát az egyház. Nem kis dolog ez, különösen a mostani szűkös világban. Az egyház tagjai részéről önfeláldozást, növekvő adakozó szeret etet jelent. Követendő példát állított fel a mekeesporti gyülekezet azok elé az egyházak elé, amelyek szintén szeretnék önállósítani magukat, de nem merik a döntő lépést megtenni. Tartanak attól, hogy anyagi bajokba sodorják az egyházat, ha teljesen saját erejükre támaszkodva akarják egyházuk munkáját folytatni. A mc- keesportiak imádkozó lélekkel, szent elhatározással, Istenben vetett reménységgel a legnehezebb időben léptek az anyagi önnállóság mezejére. S az az Isten, akiben vetik reménységüket, nem fogja engedni, hogy reménységükben csalódjanak. Szeretettel köszöntjük a mekeesporti gyülekezet lelkipásztorát, elöljáróságát és tagságát e fontos lépés megtételekor, s, imádkozó lélekkel kérjük az Urat, hogy segítse meg őket a nemes versenyben, adja áldását rájuk. A MÁSODIK JELENTÉS. Borsos István utazó lelkész arról a körútjáról, amelyet lapunk érdeében folytat, Lorainból küldte be ezt a jelentést: “Advent első vasárnapján Lorainben hirdette az utazó lelkész Istennek igéjét. Loraini egyházunk az amerikai magyar ref. gyülekzetek egyik mintaképe. Egyetlen egyház, ahol nincs kollektálás. Minden egyháztag (egyéni tagság van!) önmaga viszi be egyház fenntartási járulékát s nemcsak azt, amire saját maguknak van szüksége, hanem azt is, amit közegyházi célokra szántak. A testvéri közösség teherviseléséből is önként s nagyon szépen veszik ki részüket. A múlt évben 325 dollárt küldtek be közegyházi célokra az egyházmegyei pénztárba. Advent első vasárnapján az egyházi elöljáróságot kerestem meg. Mindenütt a legnagyobb magyaros vendégszeretettel fogadtak s lapunkra összesen 55-en fizettek elő. Isten áldja meg érte loraini testvéreinket. Ha hat hónapra tervezett sajtó körutam mindenütt ilyen megértéssel, testvéri szeretettel találkozik, lapunkat azonnal 16 oldalon adhatjuk ki.” A magunk részéről is hálásan köszönjük ezt az eredményt úgy az utazó lelkésznek, mint a derék lorainiaknak, ahonnan bizonyára még több olvasó is fog csatlakozni az eddigiekhez. Ne is maradjanak el a többiek sem. Vigyék be előfizetéseiket a lelkészhez s ezzel mutassák meg, hogy mi ezen a téren is öntudatosan akarjuk élni a mi magyar református egyházi életünket. T