Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-13 / 50. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 50-ik szám, AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Published weekly by the Board of Home Missions of the Reformed Church in the U. S. Editor in chief: Rev. G. Takaró, 34-t E. 69th St. New York, N. Y. Associated editor: Rev. Sig. Laky, 737 Mahoning Ave. Youngstown, 0. Managing editor: Rev. J. Melegh, 134—8th Ave. McKeesport, Pa. Subicription terms: $2.00 per year, sent anywhere. Entered as second class matter on the 14th of August, 1925 at the P. O. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879. Publication office 4829 Second Avenue. — Pittsburgh, Pa. j CSENDES ÓRA. | Közli: Újlaki Ferenc lelkész. g I BHisiaiaii A VAKNAK SZEME, A SÁNTÁNAK LÁBA, A SZÜKÖLKÖDŐNEK ATYJA VALÉK. Advent harmadik vasárnapjára. Ének: 77. dics. 1, 2 “Isten, aki népedet . . .” IMA: Édes Atyám! az adventi napokban még jobban, elevenebben érzem, hogy jó vagy, szerető, adakozó édes Atya vagy. Istenem! az igaz, önzetlen szeretet mindig ad. Testi, lelki ajándékokat ad annak, akit körülölel, szeret. A szüle gondviselést, táplálékot, ruházatot, nevelést, simo- gatást, csókot, dorgálást ad gyermekének. Te is abban mutattad meg szeretete- det, hogy adtál. “Úgy szerette Isten e világot, hogy adott.. .” Adtad azt, Aki legkedvesebb volt előtted, Egyszülött Fiadat, Jézust. Adtad, hogy legyene Orvosunk, Pásztorunk, Megváltónk, üdvösségünk. Édes Atyám! mit adhatok én Te neked? hisz semmim nincs, amit nem Te adtál volna! Ajándékaidért, jóságodért fogadd el, vedd kedvesen szivem háláját, lelkem köszönetét. Szerető szived melegére vágyom, beszédedre, simogatásodra, atyai csókodra szomjuhozom. Fogadj el. Vedd kedvesen imádságomat. Áld meg Veled való együttlétemet. Jézusért, Ámen. Bibliaolvasás: Jób 29. rész 11—17. versei. Advent van. Száll az ének, hangzik az imádság: Jövel Uram Jézus! Mi várunk, mi befogadunk Tégedet! De hogyan ? Mi módon készithetjük az Ő útját? Miképen fogadhatjuk be Őt? Hogy adhatunk neki kedves ajándékokat ? Jézus megmondotta az útját ennek. “Éheztem ... szomjuhoztam ... szegény ... beteg... mezítelen, fogoly voltam ....” Amennyiben jót tettetek egy- gyel ezek közül, én velem cselekedtetek jót! Hitünk, Isten iránti szeretetünk megmutatására nem elég a szó, bármilyen szép, kifejező legyen is a szó. Az igazi hit több mint elmélkedés, több mint érzés, mint szó, az igazi hit cselekedetekben nyilvánul meg. “Mutasd meg nekem a te hitedet a te cselekedeteidből . . .” Legyen a hited gyakorlati. Mutasd meg Isten iránti szerete- tedet az emberek iránti szeretetben! Az az Isten iránti igaz szeretet, az az igazi hit, amely ilyen cselekedetekre tud mutatni, mint amilyenre Jób mutatott: “megmentéin a kiáltozó szegényt, és az árvát, akinek nem volt segítsége. A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szivét megörven- deztetém... A vaknak én szeme valék, és a sántának lába, a szükölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám vetém, az álnoknak zápfogait kitördösém, fogai közül a prédát kiütém . . .” Boldog ember az, aki Jobbal együtt, ilyen bizonyságot tehet magáról. Boldog ember az, akiről ilyen bizonyságot tehetnek embertársai. Hogy ilyenek lehessünk, ahoz hit és a szenvedőkkel való együttérzés kell. Nem tudunk igazán együttérezni szenvedő embertársainkkal, nem tudunk igazán segíteni addig rajtuk, mig magunk is nem szenvedtünk, őszintébben tud a tengeren járókért imádkozni az, akinek valakije már ott nyugszik a hullámsirban. Máskép nézzük a temetési menetet, ha valakinket már mi is kikisértük a temetőbe. Nincs semmi, ami az embereket annyira összehozná, mint a közös szenvedés. Sokszor megtörtént már, hogy haragvó testvérek kibékültek édesanyjuk koporsója mellett. Browning, a költő és Macready, a nagy színész, gyermekkortól jóbarátok voltak. Később valami dolog miatt ösz- szekülönböztek, megharagudtak s min- denik ment a maga utján. Éveken át tartott ez a harag. Akkor nagy megpróbáltatás jött mindkettőjükre, csaknem egy időben veszítette el feleségét mindkettő. A temetés után véletlenül találkoztak. Egymás szomorú szemébe tekintettek s Browning megfogva régi barátja kezét, remegő hangon mondotta: “Óh Mcready!” És Mcready fájó szívvel csak ennyit mondott: “Óh Browning!” Csak ennyit tudtak mondani s aztán átölelték egymást. A fájdalom tüze összeforrasztotta a két szivet. A közös szenvedés öszehoz minket. A szenvedésből úgy nő ki a megbocsátó, együttérző szeretet, mint az összezúzott rózsából az illat. Szomorú adventünk van. A munka- nélküliségben nehéz megpróbáltatást bocsátott ránk az Isten. Mindenki érzi ennek terhét, keresztjét. De lássuk meg, vegyük észre, hogy részben azért is bocsátotta ezt ránk Istenünk, hogy tanuljunk meg jobban együttérezni, testvéri segítő szeretetben összeforrni. Tanuljunk meg a vaknak szeme, a sántának lába, a szükölködőknek atyja lenni. Tanuljuk meg — a közös szenvedés által eggyé forrasztva — az álnok, önző emberek zápfogait kitördelni, fogaik közül a prédát kiütni! Tanuljunk meg eggyé lenni! Egymást tiszta szívből, nemcsak szájjal, de cselekedetekkel is szeretni! Tanuljuk meg Jézust embertársainkban, az ő segítésükben, szeretni! Advent van. Hívjuk Őt: Jövel Uram Jézus! És Ő jön is. Érezzük-e, látjuk- e, hogy kikben, kiknek az élete által jön hozzánk? Conradot, egy szegény susztert, meglátogatta két szomszédja. Csodálkozva, hogy a padló szépen fel van súrolva, a falakról a pókháló leszedve, az asztalon fehér abrosz, rajta kenyér, méz és tej. Még virág is. Conrád elmondotta a szomszédoknak, hogy megjelent néki álmában Jézus s azt mondotta, hogy eljön hozzá. Most Jézust várja, ezért a nagy készület. Conrád szeretettel várt. Elgondolta, hogy megcsókolja a kezét ott, ahol a szög helye van, és amikor asztalhoz ül, Neki ad mindent. Amint vár, a zuhogó eső elől egy öreg koldus menekül ablaka alá. Behívja és megvendégeli. Amint a koldus elmegy, egy öreg néni támaszkodik műhelye ajtójához. Hátán egy csomó fa van. Conrád kimegy, hátára veszi a fát és hazaviszi a néninek. Aztán gyermeksirást hall. Egy fiúcska tévedt ajtaja elé. Behozza, letörli köny- nyeit, ölébe veszi s odaadja neki a tejet s hazaviszi anyjához. Mire visszatér, akkorra a nap már leszállt. Conrád felsóhajt: miért késel Jézus? elfelejtkeztél volna ígéretedről? . . . És ekkor a csendben halkan szól egy hang: “Én megtartottam szavamat. Háromszor voltam ma ajtód előtt. A mezítlábas koldus, az öreg nénike és a siró gyermek, én voltam! Hívjuk: Jövel Uram Jézus! És Ő jön. Jön embertársainkban. “Amennyiben megcselekedtétek eggyel, én velem cse- lekedtétek . . .!” Legyünk azért a-vaknak szeme, a sántának lába és a szü- kölködőnek atyja!
