Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-13 / 50. szám

VOL. XXXI. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. DECEMBER 13, 1930. No. SO. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformátusok Lapja AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMF ‘Pv A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a címen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave., McKeesport, Pa. Telefon: 22742 McKeesport. Miért menj templomba ? (M) A vasárnap Isten egyik legna­gyobb áldása. A hét, vasárnap nélkül, olyan mint egy ország a madarak éneke nélkül. Mint az esztendő, ragyogó nyár nélkül. Mint az éjszaka, csillagok és haj­nal nélkül: szomorúság, sötétség és halál. A templom pedig a vasárnap ünnepi helye. Sokkal több, mint egy club helyi­ség, több mint egy egylet, több mint az iskola, több mint a vendéglátó gazdának háza. Szükséges a club, ha benne tisztességes életet élnek tagjai. Szükséges az, mert is­kolája a társadalmi életnek. Szükséges az egylet, ahol a testvér-se­gítés munkáját végzik az emberek. Szükséges az iskola, amely az elmét műveli az elkerülhetetlen földi tudásra. A vendégszeretet is kiváló erény, mert ezzel ápoljuk egymásközt a testvériséget s tesszük kedvesebbé földi életünket. Clubnál, egyletnél, iskolánál, vendég­látó háznál azonban sokkal szükségesebb a templom, mert mig amott csak földi életünk követelményeit elégítjük ki: a templomban lelki szükségleteinkről gon­doskodunk. Itt szerezzük meg azokat at lelki fegyvereket, amelyek megvédenék bennünket a világ kisértései ellen. Itt erő­sítjük magunkat arra a harcra, amelynek célja, hogy ne a testi, ne az önző, kevély, büszke, bűnös földi élet legyen diadalmas, hanem legyen diadalmas a Krisztus, aki­nek tökéletes tanítását még a hitetlen sem vonhatja kétségbe. A templom az a lép­cső, amely ezen a földön igaz boldogság­ra, e földön túl idvességre vezet. MENJ TEMPLOMBA! Napoleon és a néptömeg. Napóleonról Írják életrajzírói, hogy amidőn mint első konzult diadalmenet­ben kisérte a nép és Bourienne figyel­meztette a mámoros, ujjongó tömegre, Napóleon csak ennyit mondott: “Épen igy tolakodnának és tolongananak, ha most a vérpadra vinnének.” Az AMREL tisztikari gyűlése. A Lelkészegyesület tisztviselői teljes erővel törekednek arra, hogy mindazok, amelyeket a clevelandi közgyűlés elhatá­rozott, ne maradjanak papiroson, hanem menjenek át az életbe, valósuljanak meg. A határozatok végrehajtásának kérdése természetszerűen tette szükségessé, hogy a végrehajtással megbízott és arra elköte­lezett tisztikar gyűlésre jöjjön össze s megbeszélje annak módozatait. Ez a gyűlés is megtörtént e hó 4-én, ugyancsak a Clevelandi Első Egyház ke­belében, ahol a közvetlenül hivatalos tisztviselőkön kívül jelen voltak Dr. Her- czegh József, Vasváry Ödön, Borsos Ist­ván lelkészek s Kováéhy M. György cle­velandi főgondnok is. A tisztikari gyűlés arra az egyedüli he­lyes álláspontra helyezkedett, hogy az egyes határozatok szorgalmazását, ered­ményeinek számbavételét a különböző bi­zottságok előadóira bízza, illetőleg azokon keresztül igyekszik érvényesíteni, A bi­zottsági elnököktől az egyes szálak a bel­földi ügyek vezetésével megbízott Cson­tos Béla jegyző és ellenőr kezeihez futnak össze, miután az alelnök ennek a tisztség­nek viselésére nem vállalkozhatott. Ez volt az egyedüli helyes határozat, mert teljes képtelenség az, hogy azt a rend kívül sok ágazatu tevékenységet és mun­kamezőt, amelyet a Lclkészegyesiilet a maga határozataiban felölelt és munkába vett, egyetlen egy ember vezesse és irá­nyítsa. Nekünk amúgy is egyik legna­gyobb bajunk az, hogy egyeseket tálltái­ul ózunk munkával. A gyakorlati életben edig legyen bármily nagy valakinek a lel­kesedése, munkakedve: nem képes ered­ményeket érni cl, ha a fölvállalt vagy reá­erőszakolt munka felülmúlja munkaere­jét és lehetőségét. Az amerikai magyar református lelkészek mindegyikének van bőséges munkája saját egyháza körében is. A valóság az, hogy tulajdonképen nincs közöttünk senki, akinek idejét, ere­jét 100f/c-ban ne venné igénybe saját gyülekezete s aki a közéletért akar vala­mit cselekedni: azt az időt és munkaerőt végeredményében saját egyházától kell megvonnia. Viszont, a közéletnek eme szükségei mégis fentállanak s valakinek ezt is el kell végeznie. Ha mindnyájan begubóznánk saját gyülekezeteinkbe: ez egyértelmű volna közéletünk halálával. Adakoznunk kell tehát valamit időnkből is, munkánk­ból is. Az áldozatból azonban vegye ki a maga részét minden lelkész, minden egyház. Vegyék ki részüket az érdekelt bizottsági elnökök s gyülekezeteik ne vegyék rósz néven, ha lelkészük a közélet szükségei­nek kielégítésére is fordít valamit abból az időből, amellyel első sorban nékiek tartozik. A közélet mezején is értünk dol­goznak, hitünknek, magyarságunknak szolgálatában fáradoznak. A lelkészek te­gyék meg ezt mennél nagyobb odaadás­sal, a gyülekezetek pedig kisérjék őket munkájukban a legnagyobb szeretettel. Wlg||^raaig^fglgK«IgllS15a»«BIMrtM»a«MM«lKlStemlMlK; 1 REFORMÁTUS ÖNTUDAT. I I jgj írja : Balogh E. István, lelkész, is ii MENNYI VIZET HASZNÁLJUNK A KERESZTSÉGBEN? Miután tisztába jöttünk a viz jelen­tésével a keresztségben, foglalkoznunk kell a viz használatának módjával is. Tudvalevő ugyanis, hogy mig mi csak egy kevés vizet öntünk a megkeresztel- kedőnek fejére, addig pl. a baptisták s rajtok kivül még más keresztyén fele­kezetek is bemeritkezéssel keresztelnek. Jézusra hivatkoznak, aki szintén bemc- ritkezéssel keresztelkedett meg s azt, aki nem egészen biztos a maga hité­ben: a Jézus példájára való hivatkozás­sal igen könnyen kétkedésbe ejthetik, megtántorithatják. Az öntudatos refor­mátus embernek tudnia kell, hogy miért használunk mi csak egy kevés vizet s

Next

/
Thumbnails
Contents