Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-06 / 49. szám
VOL. XXXI. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. DECEMBER 6, 1930. No. 49. SZÁM. AMERIKAI MAGYAR Reformátusok V.^ja '«OJUOS3 «l?a a»» . AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN AND REFORMED apv A lapra vonatkozó minden közlemény és előfizetés a felelős szerkesztőhöz küldendő ezen a cimen: Rev. J. Melegh, 134-8th Ave, McKeesport, Pa. Telefon: 22742 McKeesport. MEGHALT SZABOLCSRA. Hozzánk csak a lapok hozták meg a hirt, pedig Szabolcska Mihály halála van annyira fájó esemény s jelent any- nyi veszteséget mindnyájunkra, mintha pl. egy kormány bukna meg. Szabolcska Mihály több értéket jelentett a magyarságra nézve, mint egy kormányelnök. Drága gyöngye volt fajunknak, a legnagyobb ritkaságok közül való. És drága gyöngye volt, büszke di: csekedese a mi magyar reformátussá- gunknak, amely oly sok értéket adott már hazánknak. A mi sorainkból támadt Arany János. Innen sz'vta életerejét Tompa Mihály. Az evangélikus egyház tüneményes virága Petőfi Sándor. A nagyok legnagyobbjai, akiknek társaságában méltó helyet foglal el a költő-pap: Szabolcska Mihály. Nagy volt, mint lelkész, nagy volt mint magyar, és nagy volt, mint költő. Anyaszentegyházának hűséges szolgája, akinek minden életmegnyilatkozásában, minden betűjében és szavában ott volt a Krisztus. A léleknek igazi magasságára emelkedett s csak tőle függött, hogy e magasságnak külső jeleit, h’vatalát is viselje. Mint magyar ember: hűséges bizonyságtevője fajának a megpróbáltatások idején, Az igazságnak minden erejével, a kereszt-viselésnek minden készségével állott őrhelyén: a megszállott Temesváron. Költészetében a szívnek, a magyar léleknek, az Isten mélységeinek és dicsőségének páratlan szépségű kifejezője, prófétája, akire csak néma áhitattal tekinthettünk föl mi, kicsiny emberek. Most már meghalt. Testben nincs közöttünk. De lelke itt maradt és él és élni fog, mig az igazi értéket megbecsülő, méltán értékelő magyar lesz ezen a földön. Áldott az Isten, aki ily gazdag ajándékban részesített minket. ELJÖTT AZ ADVENT! Évről-évrc eljön, eljött az idén is a készülődésnek amaz időszaka, amelyet az egyházi évkörben ADVENT név alatt ismerünk. Készülődésnek, közeledésnek időszaka ez nem a karácsonyhoz, hanem a karácsony ünnepi hőséhez, a szeretet, a béke fejedelméhez: Jézushoz. Templomainkban vasárnapé ól-vasárnapra erről beszélünk, még a hétköznapi alkalmakat is arra használjuk föl, hogy vigyük közelebb magunkat is, népünket is az Idvezitőhöz. Szeretekét, békét, megbocsátást hirdetünk, s ha kissé mélyebben nézünk önéletünkbe: mily sok hiányát látjuk a szeretetnek, a békének, a megbocsátásnak. Lelkűnkben ott ég a harag a mi testvérünk, szomszédunk iránt, ajkunkon ott van a bosszúálló szó s kezeink óh hányszor szorulnak ökölbe, cselekedetben is készen a bosszú-állásra. . . Nincs közöttünk senki, aki elmondhatná magáról, hogy ne lett volna egyszer vagy másszor, többé■ vagy kevésbbé rabja az emberi szenvedélyeknek, indulatoknak, bűnös gerjedelmoknek. Talán önmagában van a nemtelen indulatok forrása, tatán a sátán incsclkcdése, kísértése kividről támadt reá, — ki tudná megmondani, hogy miért él bennünk ez a hajlandóság, a rosszra való hajlandóság? Önmagát rendesen ártatlannak tartja mindenki, pedig a megtérésnek legelső föltétele a megalázkodás, a bűnbánót. Mindegy, hogy saját magam ültcttem-é cl lelkemben a konkolyt, vagy a gonosz kezek éjjel szórták azt el: az én életem búzájának tisztaságára nézve csak egy a lényeges, egy a fontos: a konkoly ott •van s megfertőzi bennem a vetést, Jézusnak vetését. Megrontja életemet, tönkreteszi lelki nyugalmamat s megakadályoz abban, hogy igaz, őszinte szívvel, tiszta lelkiismeretid siethessek az én Mesterem elé s magamévá tegyem az ö szeret étét, az Ő békességét! Óh. milyen gunyoídás az. amikor valaki haraggal szivében akarja a karácsonyt, a szeretet cs béke ünnepét megünnepelni! Micsoda megcsúfolása az Urnák, micsoda megfertőzése az Isten házának, amikor magunkkal együtt odavisszük a mi bűneinket: a mi kevélységünket, gyűlöletünket, haragtartásunkat. Vétkeztünk és vétkezünk gyakran. Vétkezünk Isten ellen, vétkezünk felebarátaink ellen. Nem tudjuk tökéletesen ártalmatlanná tenni lelkűnkben a gonoszt. Nem tudjuk levetkőzni teljesen emberi természetünket. De ha vétkeztünk is: emberek vagyunk mindnyájan. És ha érezzük a véteknek súlyát, — nem a mi vétkeinket, nem is a mások vétkeit, hanem általában véve a veinknek súlyát: vájjon nem kötelességünk-e szabadulni attólJ Munkába, fáradtságba, áldozatba kerül ezen a 'világon minden, áldozat nélkül nem szabadulhatunk meg a vétek súlyától sem. De ezt a munkát, ezt az áldozatot csak magunknak kell elvégezni, meghozni. IIa c földön bármely más cél elérésén fáradozunk, nem mellőzhetjük az embereket. Másokra is számitanunk kell. Egyedül a bűnbánót az, amit magunkban is elvégezhetünk. Egyedül önmagunk megalázása az, amelynek nem is volna értéke Isten előtt, ha mások által végeztetnék el. Tőlünk függ tehát csupán, hogy mennyiben haladunk előre ezen az utón, mennyiben tudjuk megközelíteni az Idvczitöt! Egyedül a mienk, egyedül bennünket terhel a felelősség és rajtunk kivid senki mást. Ez alól nem térhetünk ki. éheikül egy lépést sem tehetünk előre. Közeledjünk hát Jézusunkhoz még azon az áron is, amikor saját büszkeségünket, kevélységünket, hiúságunkat, nagyravágyásunkat kell áldozatul hozni. Jézus önmagát hozta értünk szent áldozatul. szenvedést vett magára: szabad-é nekünk n haboznunk akkor, amikor csak bűnös szenvedélyeinket kell áldozatul hoznunk s nem azért, hogy szeiwedést, hanem azért, hogy boldogságot szerezzünk magunknakt Az adventi hetekkel menjünk Jézusunk elé s utunkat szegélyezze mindenütt a szeretet, a béke, a megbocsátás. Ezek az útjelzők, amelyek nyomán biztosan találkozunk z<cle! Ezek nélkül még biztosabban vesztünkbe• rohanunk.
