Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-01 / 5. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 5-ik szám. telet a demokráciátoknak, de országotok nagy gazdagságának e mellett bizonyosan nem utolsó oka az, hogy nagy kiterjedésével és természeti kincseinek bőségével egységes termelő és fogyasztó területet képez. Amerika kincsei közt engem elsősorban az emberek érdekeltek. És legelsősorban a magyar emberek! Azok, akik a biztosabb megélhetés, a vagyonszerzés vágya, vagy a sokat emlegetett itthoni rendszer miatt mentek “uj hont keresni túl a tengeren.” Sokat hallottam és olvastam eddig is rólok. Alig van itthon valaki, akinek ismerőse, barátja, vagy rokona ne volna odakint. Közülök haza-hazajött valaki és sokat beszélt az amerikai csodákról s az amerikai magyar életről. “Vágyaimnak sólyomszárnya támadt”, hogy láthassam őket s az Isten rendelt nekem is egy amerikai rokont onnan a Te városodból, akinek segitségével utamat megvalósíthattam. Isten rendelése iránti örök hálával emlékszem vissza utamra, élményeimre. Hej, pedig de sok könnyet hullattam, mig köztetek jártam! Megkönnyeztem hazám sorsát, hogy annyi gyermekét kell kenyérért vándorútra bocsátania. Athén városa valamikor évenként 24 viruló ifjúval adózott a krétai királynak, aki azokat a szörnyeteg Minotaurus táplálására vetette. Úgy tűnnek fel előttem az amerikai magyarok, mint akiket Hazánk adóul adott oda keserű sorsának! Legeslegelső sorban pedig az amerikai magyar reformátusok érdekeltek engem. Csak az én egyházmegyém területéről egy gyülekezetre való van közülök szerte Amerikában. Büszke vagyok rájok! Nem egy helyen hallottam, hogy a zempléniek, azután a borsodiak, ábaujiak, gömöriek között milyen jó egyháztagok vannak. Utamon először és utoljára a ti templomotokban találkoztam velők. Ez a hozzád irt két levél legyen ennek a kiét találkozásnak a hervadó emléke. Lelkemben pedig hervadhatatlanul él a templomod és a gyülekezeted képe. 1929 április 28. El- fogódott szívvel léptem be a sugártor- nyu, zöld folyondárral befuttatott templomba. A piros szőnyegek, színes ablaküvegek, az egész berendezésen uralkodó barnás szinek kissé idegenszerüen hatottak rám. Ismeretlen emberek kiváncsi tekintete szegeződött felém. Ebben a pillanatban mlég nagyobb bizonytalanság vett rajtam erőt, mint mikor a “Columbus”-on úsztunk a végtelen vizen. Csak azt éreztem, hogy el vagyok szakadva az otthonomtól s egy idegen világban vagyok, ahol minden, minden más. Szívesen fogadnak-e, megértenek-e? Talán mikor először prédikáltam a szülőfalum templomában, akkor érezhettem igy magam. 1929 szept. 15. Verőfényes szép nyárvégi vasárnap. Harang kondul a bridge- porti magyar negyedben s kezemben bibliával, vállamon palásttal ismét ott állok a Pine Streeti gyülekezet előtt. Már nem olyan sötét a templom. Bearanyozza az ablakokon beözönlő napsugár. Az emberek sem ismeretlenek, barátságos arcok tekintenek fellém s közülök nem egynek szemében könny csillog. Beszédemet már olyan emberekhez intézem, akiknek sorsa megragadott, élete meghatott engem s mikor felcsendül a kedves Róth bácsi búcsúztató hangja, mindenki átérzi, hogy olyan szivek válnak itt el, akik nemcsak megértették, de megszerették egymást. E közt a két találkozás közt jártam be jó résziét az amerikai magyar református gyülekezeteknek. Megláttam, hogy ők az utolsó 25—30 év alatt 110 magyar református templomot építettek Amerika földén. Mindeniket modern berendezéssel, csínnal, nagy költséggel s mindenek felett áldozatos szívvel. Nem csoda, hogy szeretik, dédelgetik a templomot s ha vendégök érkezik, legelőször oda vezetik s megmutatják az Ur imádásának hajlékát. Két dolgot tanultam meg ebből. Azt, hogy a magyar istenfélő, templomszerető nép. Azok a templomfundáló kivándorlók még nem azzal a gondolattal mentek Amerikába, hogy ott maradnak, mégis templomot építettek, mert szorongatta őket az Ur házának buzgó szerelme. És azt, hogy voltak prófétai lelkű papjaik, akik ösz- szegyüjtötték őket, megszervezték a gyülekezeteket s élesztették az áldozatkészég tüzét. Minden tiszteletre méltók a Kalassayak, Kut'hyak, Csutorosok, Dókusok, Harsányiak — hogy csak e Nyilvános rendes tanár a magyar nyelv, irodalom és történelem magyar nyelvű tanítására a lancasteri FRANKLIN és MARSHALL KOLLÉGIUMBAN. Magyar diákok számára páratlan anyagi támogatás. Magyar lelkészképzés a református egyház legnagyobb és legrégibb theologiai szemináriumában. Felvilágosítással szívesen szolgál Dr. TÓTH SÁNDOR tanár 218 Pearl Street, Lancaster, Pa. pár nevet említsem — akik végezték az amerikai magyar református egyházszervezés pionír munkáját. Az amerikai pap munkájának megítélésiénél sohasem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy ő olyan országban toboroz és tart össze egyháztagokat, ahol az emberek önkéntes elhatározásán múlik, hogy akar-e valamely egyháznak tagja lenni s annak fenntartásáért anyagi és pedig nagy anyagi áldozatokat hozni. Ez az, ami a ti munkátokat előttem különösen értékessé teszi. Megható pillanat volt, mikor egy-egy egyház jubileumán a lelkipásztor elő- szólitotta az alapitó egyháztagokat. Úgy tekintettem azokra a tisztességben megőszült egyszerű magyar munkásokra, mint a reformátorok méltó utódaira. Liturgiátokban épenugy nem láttam egységet, mintahogy itthon is csak nagyjából van az meg. Nagyon szép szokás sok helyen, hogy Istentisztelet végeztével a lelkipásztor mindenkivel kezet fog. Még szebb, hogy az adományokat az Urasztalára helyezik s a pap megáldja az adokozókat s adományokat egyaránt. Azzal a kívánsággal zárom a levelemet, hogy áldja meg az Isten a jókedvű adakozókat és szaporítsa meg az adományaikat. Fogadd meleg ölelésemet Sátoraljaújhely 1929 november hó. . Kiss Ernő. MAGYAR TESTVÉREK! Könnyes szemekkel, a szükség lés ínség idején fordulunk hozzátok és kérjük a ti támogató segítségeteket. Nehéz kereszttel látogatott meg minket az Ur: újév első napján az esti Istentisztelet után mintegy órával lángba- borult és porrá égett a Vintondalei Magyar Református Egyház temploma, a magyarság eme vára, a magyar reformátusok annyi könnyel, verejtékkel, munkával, könyörgéssel és imádsággal felépített temploma. A kár alig volt biztosítva és a mi kicsiny gyülekezetünk a maga erejéből nem tudja előteremteni a mai nehéz viszonyok között a templom felépítéséhez szükséges ösz- szeget. Segítsetek rajtunk! Ne engedjétek, hogy gyülekezetünk elpusztuljon, hogy gyermekeink a magyarság számára örökre elvesszenek. Csak a jó Isten tudja, mily igaz hűséggel szolgáltuk mi magyarságunk ügyét. Mennyit fáradoztunk, mennyit adakoztunk minden magyar célt szolgáló intézményre az elmúlt évek alatt. És mi hisszük, hogy Magyar Testvéreink ugyanolyan jó szivü és adakozó készséggel jönnek se-
