Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-18 / 42. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 42-ik szám. ezek elmaradnak: akkor is lehet ugyan egyházi élet, de annak jellege megszűnt magyarnak lenni. Addig tehát, amíg akár itt, akár a tengereken túl arról olvasnak, hogy itt is, ott is, mindenütt az amerikai egyházakban megtartják a magyar szabadságünnepet s megemlékeznek az aradi vértanukról: ne féltsétek az amerikai magyarságot. Minden egyes meghívó, minden egyes híradás egy bizonyságtétel amely biztatón hirdeti, hogy élünk s a jövőben is élni akarunk! Az igazságos Isten, midőn megállasz bírói trónja előtt, nem a kitüntető érmeket, egyetemi fokozatokat s iskolai diplomákat fogja rajtad keresni, hanem a forradásokat, sebhelyeket s hegedőseket. Nem azt fogja nézni, hogy mit szereztél, vagy mit nyertél magadnak, hanem, hogy mit szenvedtél és mit viseltél el másokért. Nagy Ferenc. MONDAT PRÉDIKÁCIÓK. Közli: Nagy Ferenc wellandi ref. lelkész Az önző ember — — Gyakran a saját önzése által győ- zetik le. — Sohasem élvezi azt, amit nyer, mert sajnálja azt, amit elvesztett. — Sohasem hajlandó elfogadni egyenlő jogokat — ő rendkívüli előnyöket követel. — Csák egy czélért küzd — és az is rossz. — Kényelmetlen helyzetbe juttatja azt, aki temetésekor prédikál felette. — Sohasem keresztyén, akármilyen orthodox is legyen a theologiai felfogása. Nyilvános rendes tanár a magyar nyelv, irodalom és történelem magyar nyelvű tanítására a lancasteri FRANKLIN és MARSHALL KOLLÉGIUMBAN. Magyar diákok számára páratlan anyagi támogatás. Magyar lelkészképzés a református egyház legnagyobb és legrégibb theologiai szemináriumában. Felvilágositással szívesen szolgál Dr. TÓTH SÁNDOR tanár 218 Pearl Street, Lancaster, Pa. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA. REFORMÁTUS ÖNTUDAT. írja: Balogh E. István, lelkész. II. MIÉRT SZÜKSÉGES NEKEM EZ A REFORMÁTUS ÖNTUDAT? Szóltunk arról, hogy mi az öntudat (consciousness) és hogy micsoda a református öntudat. Most tehát azt a kérdést vessük föl, hogy miért szükséges kiilön-külön, neked és nekem ez a református öntudat? Miért kell és miért szabad azt mondani teljes öntudattal, hogy “az én nevem krisstiánus” (keresztyén), mellék nevem református? Először is azért, mert öntudat nélkül senki sem élhet. Ha valamit el akarok érni, akkor ismernem kell az erőmet, ismerni kell hogy mit akarok és hogy akarom azt. Ez az ismeret pedig a tudás, vagy tudat. E nélkül a tudás nélkül, amit mi biztos öntudatnak nevezünk, élhetetlen, gyámoltalan, közömbös vagy céltalan az ember. Ez az öntudat pedig legfontosabb a vallásban. Tudnom kell bizonyosan azokat az erőket, amelyeket a vallásom nyújt nékem, ismernem kell azt a szent célt, ahová a vallásom el vezethet és tudnom kell a vallásom tanításait, hogy hogyan érhetem el mindazt. Ez a tudás, amelyből azután a számomra egy egész életre szóló elkötelezés folyik nem más, mint maga a vallásos öntudat. Tehát hiába születtem én kereszt levél szerint reformátusnak, e nélkül a református öntudat nélkül számomra színtelen, vértelen, igaztalan és legtöbbször értelmetlen saját vallásom. Másodszor ez az öntudat nevel engem a vallásom megbecsülésére és szeretetére. Ennél a pontnál eszembe jut, hogy milyen szánalommal és szomorúsággal néztem én odahaza az úgynevezett “kényszer reformátusokra”. Reformátusnak született, tehát törvény szerint az is volt és mert egyházi adóját, ha kellett, be is hajtották rajta, ő maga is reformátusnak vallotta magát. És mindezt tette anélkül, hogy csak a legkevésbé is tisztelné, becsülné, vagy szeretné saját vallását. Amit az ember nem ismer, azt nem is tudja tisztelni, sem becsülni! Csak kényszert, csak terhet látott a vallásában, hát hogy szeresse? Itt Amerikában nincs vallás kényszer a mi számunkra. Senki se köteles tagja lenni egy egyháznak sem. De aki tagja, attól elvárja a vallása, hogy becsülje, tisztelje és szeresse. Mint ahogy az édesanya elvárja a szeretetet az ő gyermekétől, úgy követeli a vallás ezt a szent tiszteletet az ő követőitől. Milyen szánalmas gyermek az, aki csak kinos tehernek érzi, hogy segítsen az anyján, holott az mindenét ő reá tékozolta! Milyen szomorú látvány az olyan egyháztag, aki csak kinos anyagi tehernek érzi a vallása szolgálatát, de szivéből hiányzik az iránta val végtelen szeretet. Miért nem szereti az egyházát a vallását? Miért nincs szent tisztelettel és határtalan megbecsüléssel iránta? Mert nem ismeri! Mert nincs öntudata! Öntudatos lélek az igazi református lélek. Harmadszor, a vallásos öntudat maga a vallásos hűség. Amit ismerek, becsülök, tisztelek és szeretek, ahhoz föltétien hűséges vagyok. A magyar református, egyházi életben, bármilyen szomorú kimondani, igen sok van nagyhangú, mellverdeső és az ősökre hivatkozó kálvinistákból, akiknek pedig leikéből és gondolkodásából teljesen hiányzik az öntudat, sőt egész életükben nyoma sincs a református szellemnek és erőnek. Dicső ősökre hivatkoznak, de nem tudják azt, hogy azoknak az emléküknél sokkal nagyobb volt a hűségük, mert ezeknek a százados ősöknek az öntudatos hűsége őrizte meg számukra tisztán és egészében a mi vallásunkat. Reformátusoknak vallják magukat, az életük pedig majdnem mindenben megcsúfolása a kálvinizmusnak, mert sokszor épen hitetlenek, vagy Isten káromlók. Habozás nélkül tesznek esküt, ha kell, saját vallásukra, de ha a hűségüket vizsgálnák meg, semmit se találnánk bennük. Szájjal és öntudatlanul reformátusok ezek, lélek és hűség nélkül! A hűség hiánya azután a sok szomorú jelenségnek a forrása. Cserben hagyják vallásukat, vagy épen kedvük szerint váK toztatják. Erőtlenek és ingadozók mert nem ismerik, mert nincs bennük az öntudat gyümölcse, a hűség. Negyedszer, a vallásos öntudatom nevel engem a saját hitem védelmére és tanít vallásos türelmességre. Legtöbb református azt hiszi, hogy a református ke- resztyénségnek csak egyetlen ellenfele van, a róm. katholicizmus. És igaz, hogy évszázadokon át sokszor vált ádáz ellenséggé a mi számunkra Róma, és a reformáció óta sokszor folytatott elkeseredett küzdelmet a két vallás egymással. De mig igy folyt a harc, se ők, se mi nem vettük észre, hogy nagyobb ellenségünk van mindkettőnknek e földön, s ez a hitetlenség! Hogy pedig ezt nem vettük észre mindeddig az a mi hibánk. Ahol egy kis rés támad vallásunk berkébe, ott azonnal felüti fejét az antikrisztus, amely nem mást akar, mint Krisztus szellemét és királyságát megtagadni és megdön- teni. A hitetlenségnek és hitnek óriási harcát éljük mi e napokban s ebben a harcban minden református embernek részt kell venni. De hogyan tud az a református, a hitetlenek feneketlen gyűlöletével szemben bátor és győzedelmes bi
