Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-09 / 32. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 32-ik szám. A hazugság. Mózesnek kellett volna még egy nagyon szükséges parancsolatot beszorítani a tiz közé: Ember! ne hazudj. Legalább akkor mégis lenne valamilyen “hivatalos” erkölcsi vagy vallási kötél, amely olykor-olykor megzabolázná és féken tartaná az ember cikázó nyelvét. De mivelhogy nincsen semmiféle fenyegető s visszatartóztató büntetés a ha- zudók számára előírva, melyet elkerülniük lehetetlen lenne, igy tehát egész bátran és nyugodtan folytathatják ha- zudozásaikat. A legáltalánosabb, leggyakoribb és “legártatlanabb” vétkezéseknek egyike — a hazudozás. Egy olyan bűn ez, amit az emberek lépten-nyomon elkövetnek. Még a világtalan is megláthatja és a süket is meghallhatja. Ha egy hazug embert akarunk látni, nem szükséges azt lámpással keresni, vagy ásóval kutatni : az majdnem mindenütt látható és található, — néha még a tükörben is rábukkanhatunk egyre. Bizonyosan nagyon elálmélkodnánk, ha meg tudnók látni a hazudozók sürü tömegét és még jobban csudálkoznánk, ha meglátnók, hogy kik vannak annak soraiban. A legközönségesebb és legismertebb meghatározás szerint hazugság minden olyan beszéd, amely nem felel meg a tiszta valóságnak. Nagyon jó, nagyon igaz, azonban nem eléggé terjedelmes s befogadó ez a meghatározás. Temérdek hazugság van, ami tényleg az és ami nincsen világosan beértve meghatározásunkba. Mert ha mélyebben belegondolunk ebbe a dologba, felfedezhetjük azt az elvitázhatalan tényt, hogy nemcsak az alaptalan állítások, az észrevehetetlen füllentések és a nyilt, közönséges nem-igaz-mondások tartoznak be a hazugság bő körzetébe, hanem a majdnem jelentéktelen illedelmi hazugságok, a piciny nagyítások, a titkos fenntartások (reservatio mentalis), szándékos beszédferditések stb. is mind mind besorozandók a hazugság tágasabb bár, de igazi meghatározásának kebelébe. Még a látszólag ártatlan ötölés- hatolás, csürés-csavarás is némileg a hazugság kerítésén himbálózik. Tehát, —- hogy teljes meghatározást adjunk: hazugság minden olyan állítás, amely nem azonos az igazsággal ÉS amely nem tükrözi félremagyarázhatat- lanul és félreérthetetlenül a tiszta valóságot. Lincoln, akinek életrajzát minden gyermeknek el kellene olvasni, egyszer azt mondotta, — és szavát be is tartotta — ha biztosan tudná, hogy jót teszen azáltal, még akkor sem hazudna. Egy másik alkalommal meg azért nem vállalta el a hozzá folyamodó bűnös vádlott védését, — bár képes lett volna megmenteni azt megérdemelt büntetésétől — mert határozottan tudta, hogy kliense valóban bűnös. Félt attól, hogy védőbeszéde közben lelkiismerete, amely állandóan furdalná, véletlenül hangosan kikiáltatná vele: “Lincoln! hazudsz.” Hogy ettől az ítélettől megszabaduljon, inkább lemondott a megígért bőséges jutalmazásról. Hidd el: a hazugság nem fizeti ki magát. Barátaidnak nem tanácsos és nem is szükséges hazudnod, mert ők úgyis ismernek; az ellenségeidnek meg nem érdemes, mert azok úgysem hisznek neked. Tehát beláthatod, hogy mindenféle tekintetben haszontalan a hazudozás. Ideig-óráig lehet láttatja, de győzelme nem tarthat örökké. Még védekezésnek is nagyon szegény a hazudozás, sokszor teljesen értéktelen, mert mindig több és több hazugsághoz kell folyamodnia, mig végre a hazugságok terhe alatt fog összeroskadni. A hazug ember legnagyobb büntetése az, hogy kevesenkint ő maga is elhiszi a saját hazudozásait. “Aki egyszer hazudni mer, hitelt többet nem könnyen nyer”, — sem embertársa, sem Isten és idővel még önmaga előtt sem. Ilyen büntetésért bizonyára nem érdemes hazudni! Nagy Ferenc. MONDAT PRÉDIKÁCIÓK. Közli: Nagy Ferenc wellandi ref. lelkész A kicsiny emberek — — Szokássá nevelik a felelősség elkerülését. — Ritkán elég nagyok arra, hogy elfogadják a feddést. — Készen állanak kifogásokkal; a nagy emberek készen állanak ismét kezdeni. — Sohasem képesek erényt teremteni kicsinyességükből. — Csak csoportokban tudnak mozogni; a nagy emberek pedig képesek kibírni még a magányosságot is. — Termékeny rónaságot kérnek; a nagy emberek a sziklás hegycsúcsok meghódítására törekesznek. — A legveszedelmesebbek, amikor fel vannak hatalommal ruházva. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! ROVÁS. (M.) A magyar nyelv fenntartása teljesen reménytelen Amerikában. Nem azt irtuk, hogy reménytelennek látszik, hanem azt, hogy reménytelen. Amig mi élünk, természetesen belőlünk már bottal sem lehetne kiverni azt. Gyermekeink azonban már jobban bírják az angol nyelvet, mint a magyart, s egymásközt már mindig angolul beszélnek, ha mi a fejünk tetejére állunk is. És mikor mi elmúlunk: mi lesz Amerikában a magyar nyelvből a mi unokáink kezén, akiknek szülei sokkal, nagyon sokkal szívesebben beszélnek angolul, mint magyarul? ... A magyar szivnek, a magyar léleknek végtelenül fájó gondolat ez, de önmagunk ellen vétkeznénk, ha ezt tagadni,, vagy csak takargatni, palástolgatni is akarnánk. Egy kétségtelenül meglevő s tegyük hozzá mindjárt: természetes folyamat ez, amelyet mi megakadályozni egyszerűen képtelenek vagyunk. Amerikában a magyar nyelv életét egyedül a bevándorlás hosz- szabbithatja meg, ami azonban ez idő- szerint a semmivel egyenlő s nagyon kérdéses, hogy belátható időn belül lesz-é ennél számottevően több? . . . X X * Készen vagyunk arra, hogy a “halálharang” dísztelen jelzőjét vonjuk árva fejünkre, amikor ezt a fájó igazságot leszögezzük. Talán úgy gondolkozhatnak némelyek, hogy miért szólni erről, miért hangoztatni ezt, miért erősitget- ni, miért terjesztgetni a reménytelenség érzetét még akkor is, ha csakugyan be is fog következni ez a szomorú valóság? . . . Nem hisszük azonban, hogy helyes politika volna az, hogy strucc- madárként a homokba dugjuk fejünket s abban a balga reménységben ringassuk magunkat, hogy ha mi nem látjuk, nem akarjuk meglátni a felénk közeledő veszélyt: hát akkor elkerüljük azt. Sőt ellenkezőleg, abban a meggyőződésben vagyunk, hogy a veszedelemben kell igazán fölnyitni szemünket s menteni azt, ami menthető. * X X Mert a magyar lélek, a magyor gondolat bennünk is élni akar. Nemcsak önmagáért, hanem azért is, hogy betölthesse Amerikában azt a hivatást, amire az Isten kiválasztotta, elküldöt- te. Ez a hivatás nem egyéb, mint hogy legyen szószólója, védelmezője ezen a földön, a világ leghatalmasabb országában önnönmagának, a magyar gondolatnak, a magyar nemzetnek. Mi is élni akarunk, önmagunkért is, hivatásunkért is! Törekvésünkben azonban egyenesen
