Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-09 / 32. szám
32-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal kétségbe kellene esnünk és föl kellene adnunk minden reményt, ha érinthetetlen igazságnak tartanánk azt, hogy “nyelvében él a nemzet.” Ha az amerikai magyarság jövője ettől függene: pem .volna érdemes tovább dolgozni. Hiszen mi magunk még tökéletesen bir- juk nyelvünket, gyermekeinket is meg tudjuk miég ugy-ahogy tanítani arra. De ha reményeink, törekvéseink megvalósulása a mi unokáink magyar tudásától lenne függő csupán, vagy csak az ő magyar nyelvi tudásuk mértékére szorítkozna: hát ez megint igencsak egyenlő volna a semmivel. * * * Nem tekinthetjük szalmaszálnak azt azt állítást, hogy a nemzet életének nem egyedüli föltétele a nyelv. Különösen amerikai-magyar vonatkozásban merjük állítani azt, hogy nemzeti öntudatunknak nem egyedüli föltétele a nyelv, amely különben sem egyéb, mint külső kifejezési eszköze a gondolatnak. Ha mi a jövő nemzedékre is számot akarunk tartani: a nyelvnél sokkal szilárdabb alapot kell keresnünk és teremtenünk, annyival inkább, mert minden józanul gondolkodó előtt nyilvánvaló, hogy Amerikában a magyar nyelv fönnmaradása csak idő kérdése. Nekünk tehát más alapot kell keresnünk s ez a más alap nem lehet más, mint a léleknek, a magyar léleknek előkészítése, a magyar gondolatnak a lehető leggyökeresebb beoltása annak a jövő nemzedéknek leikébe, amelytől várjuk a kezeink között levő szent örökség átvételét s további fenntartását. Gyermekeinket öntudatosan büszkévé kell tennünk magyar származásukra, mert a jövő kérdésének ez az egyetlen s egyedül lehető eszköze. * * * Az öntudatos magyar büszkeséget pedig nem lehet szólamokkal és jelszavakkal elérni. Itt már csődöt mond a fokos-forgatás és a rámás csizma. Ha azt akarjuk, hogy gyermekeink büszkén és dicsekedve gondoljanak magyar származásukra s meg legyen bennük az a készség, hogy mindenkor készek és képesek is legyenek a magyar gondolatot, a magyar nemzeti érzést nemcsak fenntartani, hanem meg is védelmezni s azt életük minden vonatkozásában érvényesíteni :reá kell őket nevelnünk s meg kell őket tanítanunk arra, hogy magyar nemzeti származásuk méltán képezheti dicse'kedésük és büszkeségük tárgyát. Egyházi vonatkozásban pedig föl kell mutatnunk előttük s meg kell győznünk őket arról, hogy a magyar református egyház olyan szent örökség, amelyért érdemes dolgozni s amely miatt nem kell szégyenkezniök soha! * * * A magyar öntudat, és pedig úgy a magyar nemzeti, mint a magyar református öntudat fölébresztésének, kifejlesztésének és megerősítésének egyetlen eszköze tehát a tanítás. Arra kell törekednünk, hogy mennél többet adjunk át nekiek azokból az ismeretekből, amelyekre aztán az életben hivatkozhassanak s amelyeket magyarságuk védelmében diadalmas fegyverek gyanánt »forgathassanak. Ezt a tudást, ezt az ' ismeretet, ezt a lelki felkészültséget nem lehet pótolni semmivel sem. Nincs az a hazaffyas frázis, nincs az a hármas szinü zászló és nincs a világon az a jelszó-politika, amely ezt az ismeretet pótolhatja. Nemzetünknek, egyházunknak történelme, az a benső lelki érték, amit a magyar nemzet, a magyar faj felmutatni tud, azok a valóban értékes szolgálatok, amiket mi nyújtottunk a világnak s Amerikának is a tudomány, művészet, ipar, találmányok, egyszóval a civilizáció mezején, — egyházi téren pedig a magyar református egyház történetében: bőségesen elegendő ahoz, hogy jogosan büszkévé tegye gyermekeinket az ő magyar származásukra. Ez az igazi alap s emellett csak másod- rangúvá válik a nyelvkérdés. * * * Távol legyen tőlünk, hogy a magyar nyelv ismeretét szükségtelennek akarnánk mondani. E sorok írója a legteljesebb joggal követeli a maga számára, hogy az ő magyarságában ne kételkedjék senki sem. Ha szabad első személyben beszélnem: az én lelkemben éppen úgy él és ég magyar nemzetemnek, magyar református vallásomnak szeretete, mint bárki másnak lelkében. Magyar- Amerikában lehetnek, vannak is, — Isten őrizzen attól, hogy ne volnának! — olyanok, akik testüknek, lelkűknek, egész életüknek minden porcikájában éppen olyan jó magyarok, mint amilyennek én tartom magamat: de jobb nincs, mert nem lehet, egy sem! Amikor ezeket a kérdéseket vizsgáljuk, tanuljuk meg valajiára, hogy ne kiáltsuk ki a másikat hazaárulónak még akkor sem, amikor az a másik talán nem úgy gondolkozik, mint én! Mert ezeket a kérdéseket sohasem oldjuk meg úgy, hogy egymást hazaárulóknak, templomeladóknak, hitehagyottaknak kiáltjuk ki! Mert ezek a kérdések nem a jelszavaknak és frázisoknak, hanem a mindennapi életnek kérdései. A mindennapi életben pedig büntetés nélkül nem gázolhatunk keresztül olyan tényeken, amelyek megvannak, akár tetszik nekünk, akár nem. Szükségesnek tarottam ezeket megjegyezni, mielőtt a továbbiak következnének. TANÍTÓ bácsi kérem . . . Aligha van még egy másik mozgalom, amely annyira átadta volna magát a demoralizáció szolgálatának, mint a független mozgalom. Ha egyik vagy másik egyházunkban fölmerült csak a legkisebb ellentét is: független atyánkfiái nyomban megjelentek s boldog örömmel tépték szét egyházainkat. Esztendők hosszú során türtük ezt az egyházi rablógazdálkodást, mig végre a független mozgalom spiritjét kezdték megelégelni, — nem mi, hanem saját híveik s egymásután fordultak hozzánk szabaditásiért. így történt ez legújabban Perth Amboyban, Trentonban, Donorán s csak természetes, hogy a hozzánk fordulókat nem utasítottuk el. Ezt azonban már más métrékkel mérte a függetlenek “főesperese!” Nyomban hosszú levélben fordult a Reformed Church belmissziói bizottságának főtitkárához : tanító bácsi kérem, rám nézett a kakas! , . . Borzasztóan bepanaszolt bennünket Dr. Schaeffernél azért, mert mi is azt a mértéket használtuk velők szemben, amit ők megelőzően már évek óta alkalmaztak velünk szemben. A panaszkodás mellék-zöngéivel, fejtetőre állított “igazságaival”, magyarul bondva: valótlan állításaival, gorombaságaival nem érdemes foglalkozni, noha semmi sem volna könnyebb, mint az érem másik oldalát reá visszafordítani. Ez már a megszokott stílusa a “főesperesnek”, aki ilyenformán gondolja ápolni a testvériséget. Ellenben annyit mégis legyen szabad figyelembe ajánlani: valamit akartok, hogy az,emberek cselekedjenek ti veletek, ti is azt cselekedj étek azokkal. Mi már évekkel ezelőtt hangoztattuk és sürgettük, hogy a békesség érdekében szabályozzuk egymáshoz való viszonyunkat s annak keretében az egyes egyházak átvételét, újak alakítását, stb. — a függetlenek vezéreinek büszkesége és lelki kevélysége azonban még csak tudomásul sem vette azt. Ezen az utón pedig sokkal gyökeresebben lehetett volna orvosolni, sőt elejét venni minden bajnak, semmint úgy, hogy a “főesperes” ur a tanitóbácsihoz szaladgál panaszaival. Pártolja lapnuk hirdetőit.
