Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-28 / 26. szám

26-i'k szám.

2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

ház így él, amelyik reá van utalva. A különböző korpótliékok, közalapok, államsegélyek mind ezt szolgálják. Miért lenne ez furcsa itt, ahol örökös újrakezdésekkel kell munkálkodni minden gyülekezetnek s ahol úgyszólván évről- évre emelkedik a hívek igénye az egyházzal szemben, viszont az anyagi kellékek nem állhatnak arányban az igények emelkedésével.

Amilyen sötét képet rajzol a szerző a Reformed Church állapotairól, éppen olyan rózsásnak tünteti fel a függetlenek helyzetét. Mert mégsem lehet úgy jellemezni anyagi helyzetüket, ahogy egy hanyag mozdulattal Borsy-Kerekes György teszi: “Van gyülekezet nem is egy, amely mindössze 30 családból áll és ez a kicsiny sereg templomot építtetett, azt kifizette stb.”

Ezek a sorok igen jól hangzanak kifelé és átalfelé, de semmi közük a valósághoz. A tény az ,hogy egyetlen gyülekezetük sincsen, amelyiknek ne lenne adóssága. A tény az, hogy vannak gyülekezetek, amelyek egyenest kétségbeejtő viszonyok között élnek. A new yorki 30 családos gyülekezetnek például 42,000 dolláros adóssága van. Youngstown is közel áll a 30,000-hez. Tizen alul (már tudniillik az ezer dollárokban) pedig alig van egy-kettő. Hogy pedig a jellemzést igazságosan folytathassuk, egyebeket is meg kell említenünk. Ezek az adósságokkal viaskodó egyházak aztán olyan rombolást csinálnak a lelki téren, ami meg sem bocsátható, el sem nézhető. A nyugaton levő független egyházakat nem tudhatom figyelemmel kisérni, de bizonyítani tudjuk, hogy keleten egész böjtben, egész adventben, sőt karácsony nagyhetében is majdnem minden szombaton este táncvigalom és disznótoros vacsora zavarta az ünnepek áhítatát s fedez- gette a folyó kiadások sürgősebbik részét.

A lelkészek képzettsége nem éppen ideális, de korántsem olyan, hogy a ha- rangozókból stb. lettek színvonalán beszéljünk róluk.. Voltak idők tényleg, amikor fogyatékos előképzettség nélkül munkába állítottak embereket! Én voltam az, aki hazai újságban is keményen írtam ezekről. Szükséglelkészek ők, akik azért lettek lelkészekké, mert szükség volt rájuk. Meg kell azonban gondolni azt, mielőtt távolabbi következtetéseket tehetnénk, hogy ezt a folyamatot az egész vonalon beszüntették. Ma már ilyen eset egyetlen egy sincsen. E sorok írója, aki ezelőtt a független egyház munkása volt, ebben ma sem változtatta meg véleméiiylét. Örömmel tapasztalom azonban, hogy a jó lelkészek és képzett lelkészek szükségességének hangoztatásában pontosan azok járnak elől, akik már régen a Reformed Church'höz tartoznak. S még nagyobb örömmel kell regisztrálnunk azt a tényt, hogy ma már sem a Reformed Churrh- nek, sem a presbiteriánus egyháznak az iskolái nem nyitnak ajtót a hiányos előképzettséggel rendelkező lelkészjelöltek előtt. Jó magamat is annyira lérdekelt a mai lelkészképzés, hogy a közelmúltban személyesen kértem engedel- met ahhoz, hogy egy ifjú lelkészjelöltnek a vizsgálatán jelen lehessek. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy mi hazai képzettségű lelkészek is alig mentünk keresztül keményebb és komolyabb vizsgálaton, mint az itteniek. S egyben azt is meg kell jegyeznünk, hogy ha egészen biztosan hátul állanak mögöttünk képzettségük természeténél és módszerénél fogva az itt tanult lelkészek, az is bizonyos, hogy gyakorlati használhatóságuk és jártasságuk mesz- sze túl emelkedik a mienken. Ne is szóljunk az angol nyelvben való jártasságról, amelynek mi aligha leszünk már ebben az életben alapos ismerői.

A szükséglelkészek kora tehát már lejárt az angol nyelvű egyházakkal társult magyar gyülekezeteknél. Ugyanezt azonban nem láthatjuk a független egyházaknál. Amig minálunk ma már nagy rostáláson mennek keresztül a lelkészek, addig a függetlenek — főleg financiális szempontokból — olyan ifjakat bíznak meg lelkészi munkával, akik lelkészi képzettségük feleutján tartanak. Ezek az ifjak, akik lelkészi munkára nincsenek felhatalmazva, sőt akiktől a hazai egyházi törvények katego- rice megtiltják az önálló lelkészi funkciókat, egyházakat kapnak teljesen önálló vezetésre. Hogy ezt a tényt papíron soha nem ismerik el a függetlenek, annak egy oka van: az amerikai állam- hatalom nyomban deportálná őket. Hogy azonban ez fennáll és megvan, arra vonatkozólag minden olvasónak ajánlhatjuk a trentoni és roeblingi független parochiák tanulmányozását.

Nagyon természetes, hogy a szerző e sulykolások után könnyedén áttér arra, hogy magyar gyülekezetek csak egy fedélzeten élhetnek, hogy számukra csak egy ut van: a független egyház. Még az átcsatlakozások mechanikájának is időt szentel és oldalakat áldoz könyvében. Még azt is kiszámítja, hogy mennyiben lehet ezt megcsinálni s milyen utakon lehet végrehajtani. Ezekre a dolgokra természetesen nekünk meg kell felelnünk.

Valótlan az, hogy a Reformed Church más hitet vallana mint a magyar református egyház. Istentiszteleti lés közigazgatási rendszerében vannak szokási eltérések, de a két egyház dogmája majdnem azonos. Aki a II. Helvét hitvallás hiánya miatt tételes különbözőségekre következtet, az nem tudhatja, hogy mi az a II. Helvét hitvallás. Az evangélium szellemében élő református egyháznak a II. Helvét hitvallás nem dogma és nem szentirás. Hiszen ez nem isteni kijelentés, hanem az isteni kijelentésnek egyik magyarázási módja. Kálvin János még nem ismerte. Pedig ő a legnagyobb református.

Természetesen ezzel mi nem azt írjuk, hogy mi semmibe vesszük ezt a drága örökséget; még az ellen is tiltakozunk, hogy kevesebbre nézzük, mint a független testvérek. Korántsem. Sőt egyenest az ellenkezője igaz a dolognak. Ők ezt a hitvallást jelszónak tör- pitették. Propaganda anyaggá gyúrták át. Buzogányokat kovácsoltak belőle, hogy másokat üssenek vele.

Igaz, hogy a Reformed Church hitta- ni felfogása nincsen olyan szoros szervi kontaktusban a II. Helvét hitvallással, mint a magyarországi egyház. De az is igaz, hogy ebben az egyházban szabadabb és liberálisabb az igaz hit iránya és irányítása, mint az otthoni egyházban. A szigorú protestáns elvnek bajnokai ők. Gyülekezteik úgyszólván a maguk álláspontjai és lelki motivumai szerint élnek. Nincsenek megkötve úgy, mint odahaza! Otthon beleépitették az egyházi és istentiszteleti szokásokba azt a magyar tempósságot és egyöntetűséget, amelytől még egyházkerületek sem térhetnek el. A háború előtti időkben aztán odáig fokozódott ez a természet- ellenes tünet, hogy a magyar református lelkészek már a színpadi figurák jelesei közt kezdtek szerepelgetni. S ami a legsajnosabb, népünket is úgy elcsontositotta ez a szokás, hogy a rendet és müsorosságot többre nézte a tartalomnál és hitnél. Hogy ez igy volt, annak mi lehetünk a legelső és legbiztosabb tanúi. Mi amerikai lelkészek, akik átvettük az igy nevelt tömegek lelkigondozásának folytatását. Örvendetes jelenség, hogy ez a szellem már odahaza is lehanyatlóban van.

A Reformed Church nem csinál kabinetkérdést a magyar gyülekezetek felfogásából. Nem azért mintha színtelen lés határozatlan álláspontja volna, hanem azért, mert a kebelében munkálkodó egyházakat ő nem téríteni és megsarcolni, hanem szeretettel felkarolni és segíteni akarja. Az ő magyar munkájának 40 éves történelmében egyetlen példára nem tudnak hivatkozni a függetlenek, amikor a Reformed Church