Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-05-03 / 18. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 2-ik oldal. Hók és milliók követik és imádják ezt a Názárethi Jézust. Minden nemes áldozat egy magasztos célra, minden önmegtagadás, minden bátor ’kereszthordozás, minden lelki és jellemi tisztaság felzenditi ajkainkon ezt a kiáltást: Milyen Krisztusi! A Léleknek ez az igaz mlá'rlege! Ez szabadit meg, vagy ez ítél el! Én úgy gondolom, hogy Krisztus, a Tökéletes Ember, keveset törődik azzal, hogy milyen címmel vagy ranggal tiszteljük. Én azt hiszem s meg is vagyok róla győződve, hogy ő annak örvend legjobban, ha mi követjük és az ő nyomaiba lépünk, ha neki tanítványai vagyunk, ha mi úgy élünk és halunk, mint ő élt és halt! Tóth Tibor. Mi vár Debrecenben ? II. Ugyanezzel a címmel küldöttünk nemrég köszöntést azok számára, kik a Magyar Sión vándortársasággal, ez év nyarán hozzánk érkezni fognak. írásunk kissé talán bánatfelhős is volt. Magyar sóhajtásból ült felette a bánatfelhő. Hisszük, hogy megértő szivek olvasták odaát azt a kis írást. “Nem adhatok mást, mint mi lényegem !” Igaz ez a szó reánk nézve is. A magyar lélek csak őszinte lehet. Ezért volt hát sóhajtásos, bánatfelhős a múltkori kis irás. — No de most hadd ejtsek kissé derűsebb szavakat. Hadd szóljak arról, hogy a szemmel láthatókban mi vár Debrecenben? Mikor Debrecenben szemmel látható dolgokról irok, tisztában vagyok azzal, hogy az Amerikát járt vagy éppen Amerikában élő emberek szemei sokkal nagyobb és nagyszerűbb látnivalókhoz vannak szokva. Igen ám, de amit mi itt mutatunk, az SZEBB JÖVŐ Nélkülözhetetlenül hasznos havi folyóirat a Vasárnapi Iskolák, C. E. Társaságok és Ifjúsági Körök részére. Szerkesztik és kiadják Böszörményi M. István és Péter Antal lelkészek. 641 Hancock Ave. — Bridgeport, Conn. Előfizetési ára csoportos előfizetésnél egy évre 50 cent. Külön rendelve $1.00. A REFORMÁTUSOK LAPJÁVAL EGYÜTT $2.25. ha előfizetését egy összegben beküldi. mind magyar! Magyar szív és ész alkotása. Magyar érték és magyar történelem. Ha valaki Debrecent jelképesen be akarja mutatni, a Nagytemplomot emlegeti. Igaza van. Ez Debrecen büszkesége és karaktere. El merjük mondani, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában ilyen jellegzetesen kálvinista, egyszerűségében is méltóságteljes, komoly és áhitatot keltő templom nincsen. E sorok írója közel harminc éve lakik egyfolytában Debrecenben. Azóta minden nap látom a Nagytemplomot. De hitemre mondom, sose tudok elmenni mel lette anélkül, hogy lépteimet meg ne lassítsam és szent áhítattal ne gyönyörködjek benne. Éppen ilyen áhitatot keltő a debreceni ősi kollégium is. Közvetlen a Nagytemplom tőszomszédságában. Homlokzati főépülete teljesen emlékeztet a Nagytemplomra. Éhez csatlakozik a később épült három épületszárny, mely a főépülettel együtt egy hatalmas zárt négyszöget képez. A főépület javarészét a világhírű “főiskolai anyakönyvtár” foglalja el; erről azonban egy ilyen rövid leirás keretében hiába is írnék: ezt szemtől-szem- ben látni kell! Gondunk lesz rá, hogy kedves vendégeink, szakszerű vezetés mellett az anyakönyvtárt megtekinthessék. A kollégiumról még csak annyit, hogy annak harmadik és legújabb része az uj internátus, az egyetemi ifjúság befogadására. Ez maga egy külön látványosság, pompás lakószobáival és hatalmas éttermeivel. Még csak azt hadd mondjuk el, hogy a kollégium hatalmas épülettömbjében minő iskolák vannak elhelyezve: 1. Itt van a Tisza István tudomány- egyetem theologiai, bölcsészeti és jogi fakultása. 2. Itt vannak az összes egyetemi hivatalok, a Rector Magni ficus, a dékánok és szemináriumok helyiségei és irodái. 3. A református fi-tanitóképző intézet öt évfolyama, a vele összefüggő két gyakorló elemi iskolával. 4. A kollégium szerves alkotó részét képezi a nyolc osztályú református főgimnázium, — de ez a szomszédos Pé- terfia-ucca elején, külön kétemeletes óriási nagy épületben van elhelyezve. Ez az ország legmodernebbül berendezett éó legnépesebb főgimnáziuma, közel nyolcszáz növendékkel; gyönyörű szertárakkal, múzeumokkal és tornacsarnokkal. 5. A kollégium legifjabb csemetéje: a református polgári fiúiskola, mely 1929 szept. x-én nyílt meg s padjai azonnal megteltek ifjúsággal. Most fokozatosan minden évben egy-egy újabb évfolyam fog megnyílni, mig az iskola teljesen ki nem épül. 18-ik szám. 6. Az ősi kollégium alapítása óta bentlakással van ellátva. A vidéki diákok tiszta szép szobákban laknak ott, hol fűtést világítást gondos felügyeletet s a “konviktus”-ban reggelit, ebédet és vacsorát kapnak igen olcsón, a szegények teljesen díjtalanul. Bentlakó szobák külön vannak a gimnazisták, képezdészek és egyetemi hallgatók számára. — Ezt mind meg kell nézni! Ezekből leheli reánk a nagy idők emléke, a több mint négy százados dicső múlt. Ez vár Debrecenben. Uray Sándor, debreceni ref. lelkész. PERCES PRÉDIKÁCIÓK. Közli: Laky Zsigmond, lelkész. “A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ezáltal némelyek, tud tokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.” Zsid. 13:2. Ugyanabba a temlomba két idegen ment egy vasárnap. Senki sem szólott hozzájuk. Kedvetlenül mentek ki a templomból. Az egyik igy szólt önmagához: “Még egyszer eljövök e templomba és ha akkor sem fog hozzám senki szólni, én fogok valakit m egszólitani.’’ A következő vasárnap csupa véletlen- ségből egymás mellé került a két idegen. Senki nem köszöntötte őket, senki nem kezdett beszélgetést velők. Az első felállt, hogy kimenjen és soha vissza ne jöjjön, A másik is felállt, de elhatározása szerint beszélgetni kezdett a mellette álló emberrel. “Hogy tetszett a prédikáció?” kérdezte. Kezet fogtak, megismerkedtek. Máskor is, gyakran elmentek a templomba. Sokan elmaradnak az Istenházából, mert senki nem szól hozzájuk. Olyanok, mint- az első ember volt. De vannak olyanok is, mint a második ember, akik nem várják hogy valaki őket szólítsa meg, ők kezdik a beszélgetést. Legyük barátságosak. Legyünk vendég szeretők. Nem fogunk csalatkozni, Olvassuk el mégegyszer a textust. Nyilvános rendes tanár a magyar nyelv, irodalom és történelem magyar nyelvű tanítására a lancasteri FRANKLIN és MARSHALL KOLLÉGIUMBAN. Magyar diákok számára páratlan anyagi támogatás. Magyar lelkészképzés a református egy. ház legnagyobb és legrégibb theologiai szemináriumában. Felvilágosítással szívesen szolgál Dr. TÓTH SÁNDOR tanár 218 Pearl Street, Lancaster, Pa.