Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1930-04-05 / 14. szám

14-ik szám.

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

3-ik oldal

Leechburgi igazság.

Ezt a nevet viselje most mondani valóm, mert Leechburggal foglalkozik.

Amerikai tartózkodásomat tekintve, egyike vagyok a legfiatalabb amerikai lelkészeknek, nem óhajtok tehát a régi bajokat takaró, áldatlan szóharcokban közösködni, de, mint a leechburgi gyülekezetünk lelkésze, illetékesnek érzem magam a következők elmondására.

Városunkban lakó egyik független nőtestvérünk minden dicséretet megérdemlő szép adományozása tette ünnepi számmá a független egyház lapjának a márciusi számát. Maga az adományozás ténye ‘annyira felemlitendő és mindenki számára követendőnek állítható maradandó példa, hogy annak teljes megünneplése kellő keret ehhez. Nem irigyeli és le sem kicsinyli senki, még akkor sem, ha az igazság kedvéért meg is említjük, hogy a lap alaposan tul- számitotta a dollárokat azon a „fehér papíron a fekete ceruzával ...” s ennek megállapítására mi első sorban illetékes forrás vagyunk. De erről nem is kell többet szólanunk, hiszen igaz őszinteséggel jelentjük ki, hogy távol áll tőlünk az ünneprontó szándék, mint ahogy ettől a laptól következetesen távol volt a másikat lekicsinylés, ócsárlás, vagy épen semmibe vev-és lelkülete, amit a független lap önmagáról, a már unottá és kellemetlenné vált öndicsérete mellett sem mondhat el soha. De igen is szólani kell e helyen arról, amit az ünnepi elmondandók keretiéül írtak a beszámolók.

Nem szedjük az ujjainkra azokat a, bizonyosan kevés önbirálattal odavetett, haszontalanságokat, amelyek mint mindig, úgy most is megtelitik azt a két cikket, amelyre e helyen célozunk, hanem egyik másik kitételéhez füzzük szavainkat. Jövő évben lesz 20 esztendeje annak, hogy Leechburgban rendesen megszervezett egyházi keretben folyik az Istenországát épitő munka. Nem volt itt soha semmivel sem több hiány, mulasztás, vagy tévedés, mint van mindenütt, ahol embereken keresztül folyik ez a felséges munka, de meg volt minden kelléke az egészsé'ges, fejlődésképes, emberileg teljesen megfelelő, növekedő haaldásnak. És ezt nem egy embernek a szava, hanem egy hosszú múlt igazolja. Csaknem négy éve azonban, hogy Isten megpróbáltatást küldött erre a népre. Felütötte fejét a harag lelke s az álhatatlanok kisebb serege különvált. Nem csalódás, nem kiábrándulás, nem megcsalatás vitte őket el közülünk, hanem a meg nem fékezett harag káros indulata s ez az indulat lett az uj közösséget megépítő munka alapja. A harag azonban jön és ugyan olyan hamar megy, ha nincs aki tüzelje, növelje és kihasználja. Azonban ezt csele- kedték velük léjaen azok, akik majd Isten előtt számolni fognak egyszer mindezért. Lehet, hogy ezt szomorúsággal mondjuk el mindenkor, amikor erre sor kerül, de soha se szemrehányással, még kevésbbé a megbántottak hangján, mert nem mi köztünk maradt a harag lelke. És ha valamikor féltjük a mi elszakadt testvéreinket, mint ahogy mindig imádkozunk értük, akkor azért féltjük, mert hisszük és valljuk, hogy “ember haragja Isten igazságát nem munkálja.”

“ a presbyteriánus misszió jegyzője — (ámbár ilyen állás a világon sincs, mert misszió és egyházmegye két igen távol álló fogalom) —- szemük közé vágta az igazságot, hogy: “sem a templom, sem a pap nem a tietek, hanem a misszióé.” A hívek tudomásul vették a dolgot, s ott hagyták a misz- sziót, mely ilyen szemérmetlen módon kezeli áldozatainak a lelki életét, . . .” mondja a vezércikk iró. Mit mondjunk erre leechburgiak ? Mondjuk el, hogy a saját bankfiókunkban tartjuk a templomunk és lelkéslakunk stb. tulajdonlevelét, amely által az ($1,000 adósságot nem emlitve most) a mi saját és korlátlan rendelkezési joggal felruházó tulajdonunk? Azt mondjuk el, hogy mindezt a haragosak csoportja is épen olyan jól tudta, mint mi most? Vagy arról beszéljünk, hogy mi lenne akármelyik egyházközségiből, ha nem lennének módok és lehetőségek arra, hogy a meg- férhetetlenek kisebb, vagy nagyobb társaságát megakadályozzuk abban, hogy az egyházukat, mint valami haszontalan emberi intézményt tönkre tegyék ?

Vagy azt- igazoljuk inkább, hogy az ajándékozók táborát, legyen az misszió, barát, vagy jóltevő özvegy, bűnös hálátlanság “szemérmetlen” névvel illetni, mint ahogy ezt a fent idézett sorok írója teszi? Inkább azt mondjuk el, hogy ezeket a céltalan, valószínűtlen okokat maguk a mi leechburgi független testvéreink tudnák, ha őszintén akarnák, megcáfolni. Mert nem egy és nem tiz azoknak a száma, épen ő közöttük, akinek a nevében más a maga módján nyilatkozik, akik szívből sajnálják, hogy egyszer úgy elragadtatták magukat, hogy saját anyaszentegyhá- zu’kkal megtagadták a közösséget, és ők maguk ismerik majd egyszer be, hogy a sokat kérkedett függetlenség nem ér

fel a szeretet igaz lelkületével. A vágyuk, a vissza-vissza térő óhajtásuk mindennek ellenére mégis csak ezé az anvaszentegyházé, amelynek 15, 16

éven át szeretett és megbecsült fiai voltak. És ennek a megállapitására újra csak mi vagyunk az illetékes forrás.

Nem “presbyteriánus missziócska” ez az egyház, ámbár legkevésbbé sem a lekicsinylés kivédése végett hangsúlyozzuk, hanem, hál’ Istennek, ma is a nagyabb, az erősebb, a különb közösség, de nem papíron, újságban, szóban, hanem életben és tettekben, hitben és erőben. Nem angol tulajdon a mi vagyonunk, hanem Isten kegyelme szerint, az eltávozottakkal együtt szerzett és megbecsült saját ékességünk, várunk és utódainkra hagyható szabad birtokunk. Es nem a fele ment el egykor a mi egyháztagjainknak, hogv még ezt is aláhúzzuk, hanem ennél sokkal kisebb része, amit a leechburgiak bármikor számokkal is igazolhatnak.

A saját igazunk megbecsülése még két rövid megjegyzést diktáltat le. Egyik az, -hogy mindenkor úgy kellene valakiről, vagy valakikről írni, hogy legalább azok Ihigyj-ék el, akikről íródott a cikk. Félek, hogy a leechburgi független testvéreink közül sokan túlzott nagyításnak tartják a róluk szóló két cikket a már említett helyen. A másik pedig a mi üzenetünk e helyen épen az érdekelt Leechb-urgiaknak, hogy lássák be jó lelkiismerettel és őszintén, hogy soha se mi ékelünk egymás közé válaszfalakat, hanem mások akarnak mesterségesen messze űzni egymástól.

Balogh E. István

leechburgi ref. lelkész.

AZ IFJÚSÁG KONFERENCIÁJA.

A Keleti Egyházmegyénk C. E. ifjúsági konferenciája Május 18-án lesz New Brunswickon Rév. Kosa egyházában a hozzánk érkezett jelentés szerint. Erre az évenkint megismétlődő tavaszi ifjúsági konferenciára, amely minden évben jól megrendezett, nagyszerűen megszervezett és építőén gazdag szokott lenni, e helyen is felhivjuk az ottani ifjúságnak figyelmét. Készüljenek, dolgozzanak, hogy minél szebb keretek között tarthassák meg az idén konferenciájukat. Előkészületükön s majdan konferenciájukon legyen Isten mindenre elégséges, gazdagító áldása.

Pártolja lapnuk hirdetőit,