Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-04 / 1. szám

2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 1-ső szám. jen, s minden év után az erősödés jele maradjon vissza lelkén, mint a fán az évi gyűrűk. A malomkövek csak fino­mabbra őrölhetik, de meg nem semmi­síthetik. Szeretete, reménysége, türelme, nagylelkűsége mindig szembetűnőbb. Úgy gondolkozik a nehéz órákban, mint Anaxarchus, a vértanú, akit mikor ke­gyetlen korbáccsal vertek, igy szólt: “Csak Anaxarchus porhüvelyét veritek, őt magát nem érinthetitek.” íme a nyitott ajtó. Újabb alkalom, hogy életünket szebbé, jobbá, tartalma­sabbá, hasznosabbá tegyük, —- minde­neket összefoglalva: hogy őt, aki az ajtót megnyitotta, kövessük. Egyszer megkérdezték Thorwaldsentől, a hires dán szobrásztól, hogy melyik a legna­gyobb alkotása. Azt felelte: “A követ­kező.” Ez a folyton jobbra törekvése eredményezte végre világhírű Krisztus szobrát. Arra kell törekednünk, hogy kiábrázoltassék bennünk mindinkább a Krisztus. Ennél hasznosabban nem tölt­hetjük el az uj évet. Magyar testvérek, olvasók! Vegyük a szivünkre ünnepélyes komolysággal az ó-év, uj-év kapuján való átmeneteit. Ezzel az elkövetkező napok és hónapok soha többé vissza nem térnek, ha egy­szer elsiklottak tőlünk. Régen szokás volt, hogy a halott koporsójába egy ho­mokórát tettek; ezzel jelezték, hogy az illető ideje lejárt. Elég haszontalan el­járás volt. Helyesebb volna ezt az órát az élők kezébe adni, hogy a megállás nélkül lesikló homokszemek állandóan figyelmeztessenek lefutó perceinkre .. . Akkor aztán az ut végén is, midőn az utolsó ajtót akarja örökre ránk zárni a halál, meghalljuk a Szent, az Igaz sza­vát : “Imé adtam elődbe nyitott ajtót, ame­lyet senki be nem zárhat . . .” Nyilvános rendes tanár a magyar nyelv, irodalom és történelem magyar nyelvű tanítására a lancasteri FRANKLIN és MARSHALL KOLLÉGIUMBAN. Magyar diákok számára páratlan anyagi támogatás. Magyar lelkészképzés a református egy­ház legnagyobb és legrégibb theologiai szemináriumában. Felvilágositással szívesen szolgál Dr. TÓTH SÁNDOR tanár 218 Pearl Street. Lancaster, Pa. A mi csillagunk, Irta: Takaró Géza. (Vége.) Amint a próféciás múlt csillag felé tekintett várakozással, s amint a betel­jesülés csillag által jelentetett ki, úgy a jövő minden ígérete is csillagban összpontosul. Jézus Krisztus szavaiban semmi nem olyan jellemző, mint az Ő bizonyságté­tele önmaga felől. Minden kijelentése, amit Önmagáról tesz, gondolkodóba ejt bennünket. És választás elé állít. Én vagyok az Igazság. Én vagyok az élet. Én vágyók a kenyér. Én vagyok a szől- lőtő. Én vagyok a jó pásztor De az utolsó kijelentése a legcsodá­latosabb. A szentirás utolsó könyvének utolsó fejezetében találjuk: “Én va­gyok ama fényes és hajnali csillag.” A munkában, utánjárásban soha el nem fáradt “pásztor” szól itt is, de most a láthatatlan világ apokaliptikus nagy va­lóságai közül halljuk kizengeni: Én va­gyok — a csillag! A csillagokról gyermekkorunkban azt hittük, hogy azok csak apró likak, ame­lyeken átvillog valami a menyország fényességéből. Vagy, hogy szétszórt arany por-szemek. Aztán megtanultuk könyveinkből, hogy azok mind roppant nagy világok, melyekhez képest a mi földünk legtöbb esetben csak játék lab­da, vagy éppen porszem. Jézus Krisz­tus csodás személye is igy növekszik tudatunkban, amint jobban megismer­jük. Távolról szemlélők előtt elhanya­golható, jelentéktelen tényező az em­beri életben. De amint közeledünk hoz­zá s Ő is mihozzánk, amint jobban megismerjük, napról-napra nő, mig nem egyszer csak akaratlanul is térdre hullunk előtte és igy szólunk: “Én Uram, és én Istenem!” “Én vagyok a — csillag!” A földről étheri magasságokon át a firmamen- tumra emelkedett isteni személyiség. A Messiás, Bálám-ok látásának, kereső mágusok beteljesülése, minden emberi nyomorúságnak gyógyítója. Nem fel­villanó s kialuvó meteor, nem hulló csillag, aminő bőven van az emberiség történetében; hanem — a csillag! Ál­landó, örök. Ugyanaz, akit az apostolok láttak, akit a reformátorok hirdettek, akiért a hithősök gályarabságot és tüz- halált szenvedtek. Tegnap, és ma, és mindörökké ugyanaz. A csillag. De epitheton is van mellette. “A haj­nal csillag.” Ha másért nem, már csak azért is érdemes Svájcba turista-utat tenni s egy éjszakát a hegyek között tölteni, hogy meglássuk a Montblanc fehér dómja felett :a hajnalcsillagot. Óh mi más az, amikor teljes dicsőségében, földi páráktól, ködtől, füsttől, portól be nem árnyékozottan, láthatjuk Őt, a hajnal-csillagot! Igaz, eleinte nem sok fényt ad a csillag, nem lehet mellette olvasni, nem űzi el teljesen a sötétsé­get, nem veszi ki belőle mindjárt az övéit, de meg van a reménységük, hogy már nem sdkáig tart. Mert azt hirdeti a hajnalcsillag, hogy az éjszaka elmúlt, elment, már csak fekete uszálya az, ami itt van. “Én vagyok a hajnalcsillag!” Ő! Körülötte csoportosul minden re­mény, minden várakozás, minden fia­talos aspiráció, az egész szép jövendő! János előtt, aki száműzetésében egy vihartól verdesett kopár szigeten je­gyezte fel ezt a kijelentést, nem egy szép poétikus kifejezés, nem egy ked­ves emlékű név, nem is egy elveszett múlt drága ereklyéje csupán, amelyet néha bus, magányos perceinkben elő­veszünk az ékszerládikából és összekul­csolt kezünkben tartva kedves gyöngéd­séggel és forró könnyekkel öntözünk. Nem a naplementét, de a napfelköltét hirdeti. Nem Hesperus, hanem Phospho­rus. Ott remeg a tenger hullámain, be­ragyog a házikó ablakán, beezüstözi a hegycsúcsot, ott van mindenütt, mint egy szebb napnak, egy boldogabb élet­nek záloga. Vezetőnk akar lenni. Vezeti a mun­kást a harmatos füvön ki a mezőre. Ve­zeti a pásztort. A hajóst. A csillagok járása megbízható. Törvényszerű, sza­bályos járásukra épiteni lehet. Én va­gyok a hajnalcsillag! Az ember (gon­dolatai, véleménye és minden minden e földön szüntelen változik. Ha ő rá né­zünk, bárkánk a zátonyok és szirtek között is révbe jut. Az utolsó óránk­ban is, mikor minden más fény kialud­ni készül, nemcsak bankett és bálter­mek fénye, de saját házunk mécse is: ő ama fényes hanal-csillag! És nemcsak az egyes ember, de az egész emberiség egyedüli reménycsil­laga Ő. Egyetemes világreggelnek he- roldja. Még sok helyen sötétségben ül a nép, még csak prófécia a hajnalcsil­lag, de akár az eszkimó búvik ki hóla­kából, akár a szerecsen a trópusok át- hatolhatlan sűrűjéből, és meglátja a “hajnalcsillagot”, bizonyos lehet a nap­pal közeledéséről. Nemcsak Chinában, Indiában és másutt vannak még em­bermilliók homályban, de — fájdalom— ott is, ahol pedig az Ő nevére keresz- telkednek; de az bizonyos, hogy ha egyszer lesz ezen a világon teljes vilá­

Next

/
Thumbnails
Contents