Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-28 / 52. szám
2-ik oldal. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 52-ik szám. ki megerősödött és megrostált hitüknek életteljes mustármagjait. “Ne azt adjon nekem az Isten, — mondotta az okos Menander, — amit én óhajtok, hanem azt, ami legjobb nekem.” Ezt valóban jól mondotta, mert az ember nagyon ritkán tudja, hogy vájjon mi is volna neki a legjobb. Néha sokkal hasznosabb az embernek a rossz mint a jó, mert az úgynevezett rosszon keresztül megtanulja, először is, jobban értékelni a jót s másodszor pedig megtanulja, hogy le lehet és le tudja győzni a rosszat. Tekints vissza életed múltjára és meglátod, hogy nagyon sok a jelenlegi jóból csak úgy jöhetett létre, hogy legyőzted a komoly nehézségeket és a 'komisz akadályokat. Nem a könnyű élet, hanem a nehéz, — nem a jó munka, hanem a rossz, — nem az állandó lustaság, hanem a folytonos és kitartó küzdés faragott belőled embert. Amiben akkor rosszat láttál, most lehet, jót Iától, mert más szemüvegen keresztül nézed a dolgokat. Teljesen igaza van Shakespearenek, mikor azt mondja, hogy “Semmi sem jó vagy rossz magába véve, — csak gondolkozás teszi olyanná.” Tehát, akárminek a jósága vagy rosszasága sohasem épen önmagán a tárgyon függ, hanem az emberek megállapitásán, jobban .mondva, közvéleményén. Ennélfogva egyesek azt hangoztatják, hogy minden rossz, mások pedig, hogy semmi sem jó. Ha véletlenül te is egy ilyen pesszimista vagy és azt gondolod, hogy az egész világ rossz, el ne felejtsd: olyan emberek élnek benne, mint te. Hidd el: a legszükségesebb dolog az életedben a SZÜKSÉG. Mikor az Isten azt akarja, hogy megismerjük erőnket és akaratunkat, épen úgy cselekszik velünk mint sas a fiaival: kitaszít bennünket a fészekből és néha még a fészket is elpusztítja. A legnagyobb emberek mindig azok voltak, akik legjobban értékelték a nehézségeket s méltányolták az irgalmatlan kritikákat. ’’Karmoljatok belém”,— mondotta bírálóinak a hires Mendelssohn, mikor a birminghami zenekart vezette. „Ne azt mondjátok nekem, ami tetszik nektek, hanem azt, ami nem tetszik.” Az arabok eme mondása is szintén igaz: “Az állandó napfény csak egy sivatagot képes teremteni.” A legfinomabb dresdeni porcellánt is háromszor égetik meg, mert csak így lehet az aranyos és vörös szineket előhozni azon és EZEK a színek teszik azt értékessé. Két úriember megállóit egyszer egy uj csűr előtt, amelynek tetején egy széljelző volt, melyre ez volt ráirva: “Isten szeretet.” “Vájjon azt jelenti ez, — kérdezte az egyik, — hogy az Isten szeretete épen olyan változékony, mint a szél?” “Nem, felelt a másik, — hanem azt, hogy az Isten MINDIG szeretet, AKÁRMERRE IS FÚJJON A SZÉL.” Ha balkezével megsebez, már jobbkezével nyújtja a gyógyító orvosságot. ő amikor büntet is — áld s amikor ostoroz is — jót cselekszik. Welland, Ont. Canada. Nagy Ferenc. LEVÉL A BRIDGEPORT, CONN. PINE STREETI PARÓKIÁRA. Kedves Barátom! “Megfogyva bár, de törve nem”, hazaérkeztem. Hat napi hajó és 51 órai vonat ut után szeptember 27-én délben viszontláttam Csonkamagyarország legcsonkább városát. Vagy öten jöttünk együtt amerikai magyarok. Ünnepi pillanat volt, mikor a bécsi gyorssal elértük a hegyeshalmi határállomást s megláttuk a magyar lobogót, az első magyar vasutast, az első magyar vámőrt s meghallottuk az első itthoni drága magyar szót. Mindjárt az első percekben olyan jeleneteknek voltunk tanúi, amelyekre örökké büszke leszek. Jött a magyar vámtiszt s a szomszéd fülke német utasaival németül, az amerikaiakkal pedig angolul beszélt az amerikaiak nagy ámulatára. Majd jött a rikkancs gyerek, kínálva újságjait. Kaptam rajta s átvéve tőle egyet, kérdeztem, hogy mi az ára. Tiz fillér, felelte. De bizony még nem volt magyar tiz filléresem. Elfogadsz-e te amerikai pénzt, kérdezem a gyerektől. És akkor a kis rikkancs ott a hegyeshalmi magyar határ- állomáson, a világ legtermészetesebb hangján, hamisitatlan amerikai kiejtéssel igy válaszolt: “Sur”. Kedves utitár- saim — fordultam a bámuló amerikaiak felé — ha majd visszamennek nagy Amerikába és kis Magyarországról esik szó, ne szégyeljék, hogy bölcsőjüket valamikor itt ringatták és ne mindig a fehér terrorról beszéljenek, hanem azt mondják el, amit láttak és hallottak ! Hangtalan magokba mélyedésök mutatta; érzik, hogy az á hely, amelyen állnak, szent! Ha valamikor Mr. Gottliebnek Philadelphiában, vagy Mr. Hegedűsnek New Yorkban kezébe kerül ez az irás, elmondhatják, hogy igy volt, szóról-szóra igy volt. Itthon egészen divatba hoztam Amerikát. Különösen molett hölgyek ostromolnak, hogy hogy lehet az egészség veszélyeztetése nélkül 20 kilogramot fogyni ? Előírtam nekik a diétát s azóta az újhelyi piacon felszökött a nyers paradicsom ára, a kereskedők nagy megrendeléseket eszközölnek zöldségkonzervekben s a mészárosok összevá- sárolták az összes sovány marhákat. A hatás azonban nem mindenkinél egyforma. Ugylátszik, én is kihagytam valamit a receptből, mint az az amerikai gyógyszerész, akinek az orvosság gyors hatása miatt póruljárt paciens azt a szemrehányást tette, hogy “ön jó patikus, de rossz mathematiikus”. Egyébként is divatban van most itt Amerika. Társaságban, estélyeken, előadásokon mindig Amerikáról kell beszélni. így aztán állandóan frissek maradnak az amerikai emlékeim s elevenen élnek bennem az ott szerzett impres- siok. Nem tudom, érdekel-e titeket, hogy milyennek látja egy Amerikát befutott itthoni ember Amerikát, A nagy tömegek és nagy méretek hazája az. Egy ország 120 millió lakossal. New York a világ legnagyobb városa 8 millió emberrel. A világ leghosszabb uccá- ja a Broadway a felette, rajta és alatta nyüzsgő emberáradattal. Házak 50—55 emelettel. Mozi 6000 nézőre, ahol mindenki kap egy csésze reklámkávét. Óriási áruházak, amelyekben jutalmat adnak annak, aki olyasmit tud kérni, ami véletlenül még nincs az üzletben. Mérhetetlen vagyonok, szédületes kar- riérek, megható jótékonyságok, és hát- borzongató gonoszságok. Jellegzetes az amerikai közlekedés. A földalatti vasút, amelyen 5 centért hétfőtől vasárnapig utazhat az, aki tudja a járást. Nincs jegypénztár, hanem a “nikli” bedobására automatikusan nyílik a forgó ajtó. Mennyi alkalmazottat tesz feleslegessé az a kis forgóajtó. Az őrült gyorsasággal vágtató vonatok, melyeknek utai mellől hiányzanak az itthoni “bakterházak” s a legtöbb ut- keresztezésnél a sorompók is. Ez a hiányzó sorompó óvatosságra szoktatja az embert: legyen eszed és ne menj neki a vonatnak. Az ócska autóalkatrészek kereskedőjének reklámja pedig még biztatja is a siető drivert: No csak hajts neki, majd mi megvesszük a kocsid roncsait. A csörömpölve száguldó villamoskocsik, amelyeken nem lehet “lógni”, mert a gépezettel záruló ajtó elzárja a lépcsőjét is. Ezeken annyiféle a jegyváltási módszer, ahány a város. Az egyiken a persely várja a be-lehulló niklit, a másikon csekket kell váltani, a harmadikon meg lyukas garast venni és azzal fizetni. így történhetett meg az egyik városban, hogy midőn lázasan igyekeztem helyhez jutni, az emelt
