Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-21 / 51. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 51-ik szám. népével. Belépünk az előszobába, fölmelegszünk egy kissé, de tovább, beljebb, a csodás termekbe nem igen megyünk. Belépünk a karácsony légkörébe, ajándékokat cserélünk, talán jótékony czél- ra is adakozunk, esetleg a templomba is elmegyünk. De aztán ennyi az egész — a jövő karácsonyig. Karácsonyt csak Jézussal lehet ünnepelni, aminthogy nem “birthday” ünneplés volna az, ha éppen azt hagynák ki az ünneplésből, akinek a születésnapjára gyűltek össze a vendégek. Ma már nem révedező tekintettel, sejtelmes várakozással kell közelítenünk a bethlehemi jászolhoz. Mi nekünk már tudnunk kell, hogy aki egykor abban szendergett, dicsőséges ura és megváltója az egész embervilágnak. Benne találja meg mindenki és egyedül csak ő benne, életének igaz örömét és örök boldogságát. Egy ausztriai városban tizenkétféle szobra van Krisztusnak. A falusi nép, amint a hídon áthaladva beér a városba, a néki legjobban megfelelőt választja ki és az előtt borul le imádkozni. A juhász a “Jópásztor” előtt. Az iparos az “Ácsmester” előtt. A földműves a “Magvető” előtt. A beteg, az erőtelen az áldott “Orvos” előtt. A halász a “Kormányos” előtt. S igy tovább. Tudják, hogy csak egy Krisztus van, de azt is tudják, hogy mindenikök a saját maga hiányainak, különös bajaival fordulhat őhozzá, mert Ő mindenre elégséges. Mert Ő az Atyja egyszülöttje, teljes kegyelemmel és igazsággal, aki magái Istent jelentette ki. Aki azért Jézus Krisztust látja, rajta keresztül megismerheti a láthatatlan Istent. A világ egyik mestermüvét “Phoebus diadalát”, egy római palotának a me- nyezetére festette a művész. A napisten szimbolikus kiábrázolása ez, amint megnyitja a nappalt. Amint feltekintünk a kénre, megragadja figyelmünket annak csodás szépsége, vonalainak méltósága és gazdag szinpompája. Látjuk a diadalmas napistent tündöklő kíséretével, látjuk az úszó felhőket, a röpülő herol- dot, nyíló virágokat szórva a napisten ágaskodó paripáinak lábai elé, amint azok rohannak a hajnalból a nappal felé.... Sokáig nem vennénk le róla a szemünket, ha bele nem fáradnánk a fölfelé nézésbe. Hogy ezen a megerőltetésen könnyítsenek, egy tükröt helyeztek asztalra a menyezet alá, amely tökéletesen visszatükrözi a felette levő menyezeti kép minden szépségét. És most már bárki gyönyörködhet megerőltetés nélkül a napisten dicsőségében. “Minekutánna az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, az utolsó időkben szólott nekünk Fia által, aki az ő dicsőségének visszatükröződés« és az ő valóságának képmása....” Jertek azért, ünnepeljünk karácsonyt szent félelemmel! T. G. Jézus és a vendégfogadé. Jézus születésének leirásánál egyebek között ezt olvashatjuk az evangéliumból: “nem vala nékik helyök a vendég- • fogadó háznál.” Nem különös az, hogy Jézus számára már születésekor nem volt hely egy egész városban és csak egy rozoga helyiségben, egy istállóban, a barmok jászlában kellett neki helyet szorítani? És nem különös, hogy ennek dacára ez a születés közel kétezer év után sem lett elfelejtve? Nem lett elfelejtve, bizonyság reá, karácsony nagy ünnepe. Hanem a legkülönösebb az, hogy minden ünneplés dacára Jézussal ma is ugyanaz a helyzet: mai nap sincsen hely Jézus számára a világban. Ma is milyen nagy azoknak a száma, akiknek a szivükben egyáltalán nincs hely Jézus számára. Egyeseknek nincs idejük lelkűk ápolására, vagy pedig sajnálják az időt reá. Némelyek tulszegé- nyek hozzá, hogy még Jézusra is gondoljanak, mások nagyon is gazdagok hozzá, hogy Jézus követői legyenek és annyira el vannak telve saját javaikkal, hogy rabszolgái lesznek gazdagságuknak. Némelyek nem tudnak szabadulni szenvedélyeiktől vagy rossz szokásaiktól, mások nem is akarnak szabadulni. Némelyek arra gondolnak, hogy ők még fiatalok, ráérnek várni, mások meg tulöregek ahhoz, hogy Jézus tanítványai közé álljanak, mások meg úgy gondolják, s attól tartanak, hogy ők keveset tudnak, megint mások, hogy meg igen sokat tudnak és azért nem követik őt. És igy az egész nagyvilág, még a keresztyén országok és intézmények is nagyon hasonlitanak ahhoz a bethlehemi vendégfogadóhoz, amely annyira tele volt, hogy Jézus számára csak egy rozoga helyiségben tudtak helyet szorítani. Az első karácsonykor a világ nem volt kész Jézus befogadására, mint ahogy ma sincsen készen. Hanem épen az Jézusnak és a keresztyén vallásnak a feladata, hogy helyet készítsen magának ott, ahol különben nem volna hely, hogy beköltözzön abba a szivbe, amelyik alig akar neki helyet szorítani, hogy vidámságot és örömet vigyen a csüggedt és szomorú lelkeknek, hogy testvériséget, békét, jóakaratot árasz- szon a földön az emberek között. Nem könnyű feladat, amikor ’ tudjuk, hogy mennyire kicsinyes az emberi természet. Nem könnyű feladat, amikor a keresztyén vallás hivei is csak egy félreeső zugot engednek át szivükben Jézus számára. Oh, barátaim, engedjétek át a Megváltó részére szivetek legelső helyét és olyan örömötök lesz, olyan ünnepetek, olyan belső békességetek, amit senki el nem vehet tőletek! (“Szeretet.”) A jószívű magyar testvérekhez! Karácsony a szeretetnek az ünnepe! Karácsonykor mindenki gondol szeretteivel s törekszik arra, hogy azoknak örömet szerezzen! E karácsonyi öröm azonban csak akkor lesz teljessé és igazzá, ha azokra is kiterjed, akiknek nincsenek szerettei, akikre csak a jó szivü embereknek keli gondolniok. Karácsonyi örömet, igazat, mélységeset és boldogítót, mindenki szerezhet, magának, ha megemlékezik a ligonieri magyar árvagyermekekről. Az árvaság szomorúságát csak a szeretet képes megenyhiteni! Nem játékra, nem édességre, hanem pénzre van szüksége az Intézetnek. Gyermekeink angol nyelvű testvéreink jóakaratából már biztosítva vannak arról, hogy lesz karácsonyfájuk, megrakva minden jóval. Az Intézetnek, hogy a maga .hivatását teljesíteni tudja, évi harminc ezer dollárra van legalább is szüksége. Ez az összeg természetesen nem csupán a fentartás- ra szükséges, hanem a tovább fejlődésre, építkezésre is. A fejlődésben most tovább kell mennünk egy lépéssel, ha igazán be akarjuk tölteni hivatásunkat. Meg kell alapítanunk, szilárd alapokra kell helyeznünk az AGGMENHÁ- ZAT ! A kísérleti idő elég volt. Mindenki érzi, mindenki tudja, hogy erre az intézményre is szükség van. Ez okból keressük fel jószivü testvéreinket e karácsony alkalmából, hogy felkérjünk minden jó szivü testvért arra, hogy hallja meg kérő szavunkat. Segítsen minden testvér. Sokan vagyunk s ha keveset áldozunk is, sokat elérhetünk! Harminc ezer dollárnak az összeadd-
