Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-02 / 5-6. szám

VOL. XXX. ÉVFOLYAM.

PITTSBURGH, PA. FEBRUARY 2, 1929.

No. 5. SZÁM.

AMERIKAI MAGYAR

Református alapja

*>03i*r

AMERICAN HUNGARIAN PRESBYTERIAN ANL * PAPER.

__________________________________________________________________________- ________________________

Entered as second class mail matter on the 14th of August, 1925 at the P. 0. at Pittsburgh, Pa. under the act of March 8, 1879.

Publication office: 117 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa.

LELKIKÖZÖSSÉG.

Lelkiközösség alatt némelyek nem értenek mást, mint azt, hogy ilyen viszony áll Ifent azok között, akik ugyanannak a hitnek cselédei. Ilyen értelemben hallottuk hazulról, hogy mi közöttünk és a hazaiak között teljes mértékben megvan a lelkiközösség, mert hiszen mi is ugyanannak a hitnek cselédei vagyunk.

A mi felfogásunk szerint azonban lelkiközösség alatt nem csupán ezt kell érteni. Legalább is bennünket nem elégít ki az ilyen értelemben vett lelkiközösség, amikor hazai hittestvéreinkről, a szülőföld református népéről s e református nép hivatalos egyházáról van szó.

Megelégednénk talán ezzel a meghatározással, ha mondjuk, a hottentotta reformátusokról beszélnénk, —■ de semmiesetre sem elégszünk meg ezzel akkor, amikor azokról van szó, akik nemcsak lélek szerint, hanem test és vér szerint is testvéreink nekünk.

A hazai reformátusok mi reánk nézve sokkal többek, mint bárki más ezen a világon. Az ő fájdalmaik a mi fájdalmaink is, az ő örömük a mi örömünk is. Ami jót csak magunknak kivánunk: ugyanazt kívánjuk rájuk nézve is, — s amit magunkon átoknak érezünk: távol óhajtjuk tartani őtő- lük is azt. Mert mi a lelki közösséget igy magyarázzuk.

Vajon elmondhatjuk-é ezt megfordítva is? Vajon a hazaiak érzik-é ezt a lelkiközösséget? Érzik-é a mi fájdalmainkat? Örülnek-é annak, aminek mi örvendünk? Érdeklődnek-é problémáink iránt s él-e bennük az az igazi lelkiközösség, amely velünk szemben nem öltözködik a közönyösség álorcájába? Vajon többek vagyunk-é reájuk nézve, mint egy idegen egyház alkotó részei? . .

Tudjuk, hogy többek vagyunk. Tudjuk, hogy sebeink né- kiek is (fájnak, s velünk együtt örvendeznének e sebek meggyógyulásán.

De azt is tudjuk, hogy ez a benső érzelem kifelé még nem nyilatkozott meg. Sőt, bármilyen ellenmondásnak lássak is, mig az Egyház a maga tagjaiban, legfőbb vezetőinek nagy többségében, széles látókörű férfiaiban a legőszintébb és legigazalbb lélekkel áll e lelkiközösség alapján: addig ugyanaz az Egyház, mint testület, a legkisebb jelét sem adta hivatalosan ama lelkiközösség átérzésének, amelyet pedig valamikor régen hivatalos iratban és határozatban is megígért.

Mi az, amit vártunk és várunk a hivatalos egyháztól?

Először is az érdeklődés, amely a velünk való lelkiközösségnek a legelemibb követelménye. Az a körülmény, hogy mi szervezetileg hozzátartozunk az amerikai Reformed vagy Presbyterian Church-höz, nem zárja ki ennek az érdeklődésnek lehetőségét. Ha a haZai hivatalos egyház túlzott udvariasságból vagy figyelmességből igy gondolta ezt: ez a föltevés helytelen. Egészen bizonyos az, hogy az amerikai közegyházak sohasem fogják rossz néven venni, ha az a természetes viszony, amely közöttünk .föntáll, az érdeklődés formájában kifejezésre jut. Hiszen ez az érdeklődés' csak gazdagabbá teheti a mi életünket, csak erősebbé egyháztagjaink ragaszkodását, csak javára váihati'k munkánknak. A mi népünk életében jelentős tényező az, ha érzik és megérzik, hogy élő lelki közösségben élnek az elhagyott, de soha el nem felejtett szülőhaza szentegyházával. Ma még ez a vágy érintetlenül van meg népünk lelki világában s hatalmas erővel volna érvényesíthető egyházi életünk mennél erőteljesebb kifejlesztésében, tovább építésében. Fájdalmas dolog az volna, ha ez a vágy meghalványulna s annak helyét közömbösség, vagy éppen tiltakozás foglalná el a hazai egyházzal szemben.

Ez az érdeklődés sokféle formában nyilatkozhatik meg. Adott körülményeink között pl. legközvetlenebbül abban, hogy az Édes Anya ne nézze tétlenül saját gyermekeinek áldatlan eivakodását, hanem szavának, tekintélyének súlyával munkálkodjék közre az amerikai magyar ref. egyházi élet konszolidációjának megteremtésében.

Az őszinteség, a tapintat, a szeretet meg tudja találni azt az utat is, amely nem ébreszti föl a gyanút, mintha hazai egyházunk az amerikai önkormányzati jogot akarná sérteni.

Nekünk örömünkre, javunkra és jövendőnk biztosítására szolgál az a viszony, amelyben az amerikai közegyházakkal élünk. Lelkiközösségben él-e velünk a hazai hivatalos egyház ezen a téren?

Papiroson és hivatalosan igen, mert hiszen az amerikai közegyházakkal való lelkiközösséget és együttmunkálkodást hivatalos határozatban is kijelentette. Azt is tudjuk, hogy hazai egyházunk legfőbb tényezői, egyháziak és világiak egyaránt, a legőszintébben óhajtják e lelkiközösség kiépítését.

De hogyha az életet nézzük: mit tett a hazai egyház ennek a viszonynak, amely közöttünk és az amerikaiak, vagy közöttük és az amerikaiak között -föntáll, — mit tett ennek a viszonynak kiépítésére, mennél mélyebbé, bensőbbé és igazabbá tételére? Mivel igazolta az életben, hogy ez a lelkiközösség tényleg fentáll és kívánatos dolog előtte? . . . Túlzott óvatosságból vagy udvariasságból igyekezett semleges maradni s tétlenül nézte és nézi azokat a hazai, nem-hivatalos megmozdulásokat, amelyek e lelkiközösség lerontására törekednek.

Csak két mozzanatát érintettük a lelkiközösség megbi- zonyitásának, de ugyanezt a célt még nagyon sok más ut is szolgálhatja. Csak akarni kell s az őszinte akarat önmagától is megtalálja azokat. (-h.)