Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1929 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-26 / 43. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 43-ik szám. gyászfeladás és más hasonló utazási 'édességek elintézése után április 12-én este 7 órakor szálltunk a 'hajóra. Az utóbbi időben annyit foglalkoztam a tengerrel és hajókkal, hogy mikor előttem voltak, semmi különös érzést nem váltottak ki belőlem. A zenekar indulójának hangjai mellett vígan lépkedtünk fel s foglaltuk el a hajón kijelölt helyünket. Emlékszel-e még a hajókabinra- Ugye, olyanforma az, mint a kis káplánszoba otthon. Hát arra emlékszel-e még? Arra a kis külön épült szobács- kára a parókia udvarán. Kicsiben minden van benne, mint a hajókabinban. , Egyik is, másik is az élet egy remény- teljes, de magános utasa számára készült. Mindkettőnek a lakója eldalolhatja a pesti nótát: “Nincs egyebem, csak a remény, csak a remény.” — Hanem a káplánszoba ablaka virágos kiskertre nyílik, ahonnan egy szép virágfej gyakran fordul a kis ablak felé s ha a Tiszteletes ur is véletlenül arra néz, valami édes szédülést érez. De ha itt kinéz az ember az ablakon, fehértarajos, zöldfejü hullámok mordulnak rá és egészen másféle szédülés fogja el. A hajón feltűnően sok volt a fiatal utas. Leányok és fiuk egyaránt. Ezek egykettőre otthon érezték magokat, de a magasra csapott jókedv harmadnapra, mikor a hajó kissé táczolni kezdett, nagyon alábbhagyott s az utasok jórésze kezdett sárgára, kékre, zöldre változni s a hajó szélei felé szédelegni. A koszt jó volt — a németeknek. A “magyar gulyás” és “szegedi gulyás” is nekik való volt. Ha valaki megbosz- szantja Szerkesztőségedet, csak azt kívánd neki: a németek főzzenek neked magyar gulyást. Egyébként kényelemben és szórakozásban semmi hiány nem volt. Nekem az volt a legkedvesebb szórakozásom, hogy megálltam a hajó oldalánál és néztem a tengert. A hajó orra keményen nekivág, az ütődés erejétől permeteggé szóródik szét a viz s a felvert hullám, mint a kígyó, ha a farkára tapostak, felemelt fehértarajos fejével vsszafordul és nekimegy a hajó oldalának; de ismét csak keménybe ütődve most már mérgében zöld szint öltve s fehér tajtékot túrva tovaszá- guld. Olykor-olykor nagyon messze egy- egy hajó körvonalai látszottak. Vagy csak a füstje gomolygott. Embernyomok a végtelen vizen! Április 22-én délután 4 órakor állt meg a hajónk a new yorki kikötőben. Az első amerikai ember, akit megláttam, egy néger hordár volt. Arra gondoltam, hogy otthon azt mondták, itt nincsenek hordárok. íme az első csalódás azokban, akik értelmetlenül mindent össze-vissza beszélnek Amerikáról. Mit gondolsz, lesz-e több is? Csak ennél nagyobb ne volna! Fogadd meleg ölelésemet Bridgeport 1929 év szeptember havában, baráti szeretettel Kiss Ernő. A KERESZTSÉGRÖL, III. Gyermekkeresztség és fenőtt- keresztség. A keresztséggel kapcsolatos harmadik kérdésünk az, hogy kiket lehet megkeresztelni: csak felnőtteket-é, vagy gyermekeket is? Ez a kérdés a második századtól foglalkoztatta Jézus követőit. Sokszor adott okot elmérgesedett vitákra s manapság is, ahol baptista gyülekezetek vannak, minden lehető és lehetetlen eszközt felhasználnak arra, hogy úgy vélt igazságuknak meghódítsák az egész keresztyén világot, elsősorban pedig a magyar refor- mátusságot. Csodálatosképen az ó- hazában, de talán itt is, nagyobb hévvel vetik ki hálójukat a magyar reformátusokra, mint bárki másra, és szívesebben megfeledkeznek a hitetlenek nagy tömegéről, akiknek a megtérítése pedig elsőrendübb feladatuk volna, mint bib- liás reformátusók “eltérítése.” Mit is állítanak a baptisták? Azt mondják, — és ezt az írásokból mondják, — hogy csak azokat szabad megkeresztelni, akik öntudatosan hisznek. Miután pedig a kis gyerek, illetve a csecsemő nem hiszen, csak felnőtteket szabad megkeresztelni. Mi reformátusok a Szentirást hitünk és cselekedeteink egyetlen zsinórmértékének tekintjük, evégből elsősorban magából a Szentirásból kell feltüntetnünk, hogy a baptisták tanítása a Szentirással ellenkezik. Tény az, hogy a keresztyénség első évtizedeiben jobbára csak felnőtteket kereszteltek. Következett ez abból, hogy abban az időben elsősorban a felnőttek megtérítésével foglalkoztak. Hogy a keresztyénség aránylag oly gyorsan terjedt és izmosodott, annak tulajdonitható, hogy legfontosabb teendőjének a felnőttek megnyerését tartotta. De amikor megerősödött, amikor a keresztyénség követői közé számíthatott gyermekekkel biró apákat és anyákat, önként következett, hogy ha az apa és anya már keresztyén, a gyermek is beletartozzék abba a kegyelmi szövetségbe, melynek a szülők boldog tagjaivá lettek. Az apostolok ezért megkeresztelték nemcsak a felnőtteket, hanem minden bizonynyal a ház apraját is. Figyelmesen végigolvasva az Apostolok cselekedeteiről írott könyvet, több helyen látjuk, hogy a családfő megkeresztelkedett “egész házanépével.” Ha a megkereszteltek között gyermekek nem lettek volna, nem használná ezt a szót: “háza- népe”, amelybe vitán felül beletartoznak a kicsinyek is. És ha Pál és Péter kereszteltek kicsinyeket is, magától értetődik, hogy a többi apostolok is kereszteltek, ha missziói munkájukról bővebben nem is olvasunk a bibliában. Az apostoli korban tehát általános szokásban volt a gyermekek megkeresz- telése. A baptisták arra alapítják tanításukat, hogy a bibliában nem olvasunk gyermekek kereszteléséről. Hadd kérdezzük meg őket Kálvinnal: hát arról olvasnak-é, hogy az asszonyoknak is kell úrvacsorát venni? Ez sincs a bibliában, mégis kezdettől fogva részesülnek benne. Azután a keresztség általános parancsa: “tegyetek tanitvnányokká minden népeket”, nem foglalja-é magában a gyermekeket? Ha csak felnőtteket volna szabad keresztelni, elképzelhető- é, hogy ennyire fontos dologban az Ur ne adott volna utasítást tanítványainak? Csupán a felnőttek keresztelésére határozott parancs, a gyermekek meg- keresztelésére pedig tiltó parancs a bibliában sehol nincsen. Aki ilyet akar belemagvarázni, az hozzáad a bibliához, amivel épen olyan bűnt követ el, mint mikor valaki elvesz belőle. A Szentirás szellemével és az abban előttünk álló gyakorlattal tehát teljesen egyezik a mi egyházunk tanítása és gyakorlata. KANADAIAK A SZÜLŐHAZÁÉRT. Ismeretes dolog, hogy Sir MacDonald angol miniszterelnök amerikai látogatásával kapcsolatban Kanadát is meglátogatta. Ezt az alkalmat Kovács Fe- rencz lelkésztársunk kezdeményezésére fölhasználták ottani honfitársaink, hogy a magyar revízió érdekében szót emeljenek előtte. Mintegy 2000 aláírással ellátott albumot nyújtották át neki Torontóban, amelynek nemcsak a gondolata, hanem művészies kivitele is Kovács Ferencz lelkésztársunké, akivel együtt Ft. Hédly Jeromos, Dr. Jánossy István, Bucsin Béla missionarius és Nagy Ferencz wellandi lelkésztársunk vettek részt az átnyújtó bizottságban. Minden szó, ami a revízió érdekében elhangzik, minden zörgetés, amely a világ legnagyobb urainak szive ajtaján kopogtat, segítséget jelent s mi őszinte szívvel örvendünk annak, hogy kanadai testvéreink fölhasználták a kínálkozó alkalmat, s örvendünk annak is, hogy a gondolat fölvetése, sőt testbe öltése is egyik lelkésztársunk nevéhez fűződik.
